Peller Mariann az édesanyánkkal való kapcsolatunkról mesélt

2017.08.17. 12:00

Szabó Zsófi arca egyetlen egyszer komorodott el igazán, az Utazás a Lelked körül című műsor felvétele során, amikor az édesanyjához fűződő kapcsolatáról kezdtem kérdezni.

Zsófi elmondása szerint édesanyja szerette volna őt irányítani, csupa jó szándékból, mert úgy gondolta, jobban tudja, mi kell a lányának. Zsófi édesapja ezzel szemben támogatta lánya más irányú törekvéseit: boldogan nézte, ahogy kislánya egyre szebb eredményeket ér el a lovassport területén. Csakhogy édesanyja más jövőt képzelt el szép, szőke gyermekének. Pálma asszony a színészet felé kezdte terelni a kislányt. Zsófi utólag már úgy látja, jó, hogy édesanyja ilyen határozott volt, mert ma nem itt tartana, és nem ezt az életet élné, amit élhet.

Szabó Zsófi mai napig imádja a lovakatForrás: Facebook/Szabó Zsófi oldala

Egyetlen döntésébe azonban nem hagyta beleszólni édesanyját.

Zsófi talán első, igazán felnőtt lépése az volt, amikor a szívére hallgatott, és annak a fiúnak mondott igent, akit anyukája el sem tudott képzelni neki, csupán roma származása miatt. Pálma nehezen törődött bele a döntésbe, Zsófinak komoly csatákat kellett megvívnia vele, de végül ő került ki győztesen a harcból. A kicsi lányból, egycsapásra irányíthatatlan, határozott nő lett. Ahogy ő fogalmazott: két dudás nem fér meg egy csárdában, édesanyja és ő jellemükben is nagyon hasonlítanak egymásra. Tehát csak idő kérdése volt, mikor tör ki a gyerek szülőanyja „karmájából".

Vagy így, vagy úgy, de az édesanyánkkal való kapcsolatunk mindünk esetében feladatokkal terhes.

Szabó Zsófi férjével, Kis ZsolttalForrás: Facebook/Szabó Zsófi oldala

Gyakran előfordul, hogy nem is tudatosodik bennünk, mégis anyánk sorsát követjük, mintegy ismételve, adott esetben magunkra véve az ő karmáját. Lehet, hogy gondolkodásunkban tűz és víz vagyunk, és rendesen csikorognak a fogaskerekek, ahogyan megpróbálunk utat találni egymás lelkéhez, vagy igyekszünk alkalmazkodni egymáshoz.

A legszentebb emberi kapcsolat ez, hiszen a testéből táplál, mindenét odaadja, hogy végül erre, a fizikai világra jöhess, a határtalan kínokat és adott esetben veszélyeket is vállalja érted. Majd mikor megérkeztél, minden mozdulatának ki vagy szolgáltatva, hosszú-hosszú ideig, mígnem eszmélni nem kezdesz. A hangulatingadozásai a tieid lesznek, ha ő boldogtalan, te is érzed a nyomást a mellkasodon. Ahogyan létezik, ahogyan gondolkodik, ahogyan érez, minden hatással van rád, alakít téged, mintát ad egész életedre, és ez még inkább igaz, ha azonos a nemetek, vagyis te is lánynak születtél.

Az édesanya talán épp azért megy keresztül (túl a hormonok kiürülésén) depresszió közeli állapoton, a szülést követő hat hétben, mert rázúdul ennek a felelősségnek a súlya, amit az elsőszülött gyermekénél, többnyire még nem tudja, hogyan kezeljen. Sok anya hajlamos rá, hogy ezt a felelősséget élete végéig cipelje, és úgy érzi, ez egyenlő azzal, hogy meg kell óvnia gyermekét minden nehézségtől az életben. Azonban állítólag így nem lehet „jól" szeretni. Ez a szeretet önző és birtokló lesz, és az édesanya idővel könnyen mártírrá válhat. Saját életét el is felejti élni, csupán gyermeke elért sikereiben fürdőzik. Amikor pedig a gyermek öntudatára ébred, rájön, hogy amit tesz, nem önszántából, hanem kőkemény nyomás (adott esetben érzelmi zsarolás) hatására teszi, megpróbál kitörni börtönéből.

 

Az ilyen édesanyák ilyenkor nem értik, mi történik. Nem értik, miért lett „hálátlan" ez a gyerek. Pedig ők csak jót akartak.

Azt hiszem, egy anya akkor szeret jól, ha az első pillanattól kezdve érti és érzi, hogy a hozzá leszületett gyermek önálló, szuverén lény, és így is kezeli. Ez nem azt jelenti, hogy ne szeretgetné, ne babusgatná, egyszerűen csak tudatában kellene lennie, hogy nem fogja tudni megmenteni a gyerekét a saját életétől. És nem is lenne jó, ha megtenné. Nem élheti más sorsát, nem söprögethet el minden akadályt az útjából, mert bár egy ideig úgy tűnhet, hogy ez jó így, és milyen könnyű is a csemete élete, de legkésőbb, mikor elveszíti az anyját, rázúdul a gyerekre a saját élete, sorsa, annak minden megoldandó feladatával. És ekkor előfordulhat, hogy azt se tudja majd, hova forduljon, mit csináljon.

Nem könnyű a leírtakat tökéletesen megvalósítani, sőt, talán nem is lehetséges. De az a legfőbb feladatunk anyaként, hogy jól szeressük gyermekeinket. Én igyekszem mindezt tudatosítani magamban, hogy a fiaim tudják, mindig (vagy legalábbis, remélem, hogy jó sokáig) számíthatnak rám, ott leszek a háttérben. Ha viszont nekik kell megoldani egy-egy helyzetet, szívesen szolgálok én tanáccsal, de csak akkor, ha majd kérik. Nem lesz könnyű, azonban csak így lehet, hogy kiegyensúlyozott, egészséges gondolkodású felnőttekké válhassanak egyszer.

Szabó ZsófiPeller MariannkapcsolatédesanyaezoterikaUtazás a lelked körül