Kié legyen a divat-Oscar? Szavazz!

2016.02.24. 18:53

Vasárnap, hazai idő szerint éjjel egykor a vörös szőnyeges bevonulással veszi kezdetét az év egyik legjobban várt filmes eseménye. A este során többek között az is kiderül, ki kapja a legjobb női főszerepért járó szobrot. Mi viszont arra is kíváncsiak vagyunk, hogy ki érdemelné meg a legjobban a divat-Oscart. Nézzük a jelölteket!

Cate Blanchett  

A színésznő már két Oscar-díjat nyert, ezúttal pedig a Carol című filmért jelölték a legjobb női főszereplőnek járó szoborra. Ami a stílusát illeti, a narancssárga Armani-darabot kifejezetten szerettük rajta, de sokszor választ olyan ruhákat, amelyekkel nincs meg igazán az összhang. Kíváncsiak vagyunk, ezúttal mit választanak Elizabeth Stewarttal.

Forrás: AFP

 

Forrás: AFP

 

Brie Larson  

A Room című filmmel szállt versenybe a 27 éves színésznő, aki még igencsak keresi a stílusát. A narancssárga és a kék darabok nagyon jól álltak neki, de a rövid- és az aranynadrágos kreációk, illetve a fekete ruha, azzal a furcsa mellrésszel nagyon rossz választások voltak. 

Forrás: AFP

 

Forrás: AFP

Charlotte Rampling  

A 71 éves brit színésznő 1965 óta nyújt csodás alakításokat a filmvásznon, így igencsak meglepő, hogy most jelölték először Oscarra a 45 év című filmben nyújtott alakításáért. A színésznő legtöbbször egyszerű, fekete ruhákban jelenik meg a vörös szőnyegen, pedig a fehér és a sötétkék sokkal jobban áll neki.

Forrás: AFP

 

Forrás: AFP

Jennifer Lawrence

Szemtelenül fiatalon, 22 évesen kapta meg első Oscar-díját, amit egy Dior nagyestélyiben vett át. Nem is volt meglepő, hogy sikerült megbotlania a színpadra vezető lépcsőn ebben a nagyméretű szoknyában. Ahogy ezt a ruhát, úgy a barokkos szoknyáját sem szerettük igazán, de imádjuk, hogy szeret kísérletezni, ami legtöbbször be is jön!

Forrás: AFP

 

Forrás: AFP

Saoirse Ronan

22 évesen a második jelölését kapja az ír színésznő, akiről nagyon sok oldalnyi képet kellett megnézni, hogy találjunk olyan kreációkat, amelyekben igazán jól mutatott. Tökéletes példája annak, hogy egy letisztult, szép vonalvezetésű és elegáns darabbal nem lehet mellélőni. Jobb lenne, ha mindig ilyet választana.

Forrás: AFP

 

Forrás: AFP
Címkék:
  • havi
  • heti
  • napi

Ezt olvastad már?
10 / 0