Óriás melleket akar Bunny, a lilatestű nő: Videó!

Forrás: Botched/ Eonline -
lila plasztikai sebész mellműtét
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem gondoltuk volna, hogy élő ember képes ilyen brutálisan kinézni, de úgy tűnik manapság már ez sem lehetetlen: Bunny tetőtől talpig lila.

Az eredeti nevét nem ismerjük Bunnynak, aki arról lett híres, hogy a lábujjától a szemhéjáig mindenhol lila a bőre. Arról fogalmunk sincs, hogy miként érte el a bizzar bőrszínt, de nem ez az egyetlen érdekesség a nő testén.

Még nagyobb melleket szeretne Bunny, a lila lány Forrás: Botched/ Eonline

A mellkasán egy hatalmas, drágakőhöz hasonló medál található, ami valamilyen módon a bőréhez van rögzítve, és természetesen az is lila.

Nekünk egyből a Teletubbies című sorozat jutott eszünkbe, melyben a szereplők hasára rögzített tévé közvetített különféle sztorikat. Lehet, hogy Bunny medálján keresztül is megnézhetünk egy filmet, vagy legalább a napi híreket.

Mindenesetre a lány még nem elégedett magával: jelenleg is akkora mellei vannak, mint két görögdinnye, de ő természetesen még nagyobbakat szeretne. A lány azt is bevallotta, hogy őt a cosplay-világ, azaz a beöltözős szubkultúra népszerűsítése motiválja - írta meg a Mirror.

Hömpölygő feneke lett a plasztikázott csajnak: Előtte - utána fotó!

Connie kétségbeesetten kereste fel a két sztársebészt, ugyanis egy másik szakember/hentes csúnyán elbánt a fiatal lánnyal. A fiatal nő elmesélte, hogy többször is részt vett zsírleszíváson, és az orvosa úgy gondolta, hogy a hasából kinyert "töltőanyagot" jó ötlet Connie fenekébe tölteni. Olvass tovább itt...
Meghan Markle pikáns fotóitól olvadozik az internethttp://www.life.hu/trend/20170627-brutalisan-szexi-fotokat-villantott-meghan-markle.htmlA szexi színésznőt már láthattuk hiányos öltözékben, fehérneműben és bikiniben is szexiskedni, de elegáns business-szerelésben még nem. Ám most megmutatta ezt az oldalát is: Fotó! Trend--Dupla bugyit visel Emily Ratajkowski? Fotó! http://www.life.hu/trend/20170627-furcsan-nez-ki-emily-ratajkowski-dupla-bugyiban.htmlNem mindennapi fotók kerültek napvilágra Emily Ratajkowskiról, aki éppen Olaszországban nyaral a barátaival. Trend--Pánt nélküli bugyi az új női fehérneműtrendhttp://www.life.hu/trend/20170627-pant-nelkuli-bugyival-hoditanak-a-csajok.htmlNeked van már pánt nélküli bugyid? Íme az új őrület, amit ismét Amerikának köszönhetünk. Trend--Salma Hayek érthetetlen meztelen fotót posztolt http://www.life.hu/trend/20170626-salma-hayek-furcsa-meztelen-fotot-posztolt.htmlSalma Hayek félmeztelen fotót posztolt. De kivételesen nem igazán értjük, hogy mi volt ezzel a célja? TrendOrigoPintér Marianna szexi fenekétől felforrt az internet: Fotó!http://www.life.hu/trend/20170623-igy-szexizik-pinter-marianna.htmlAz Éden Hotel egykori sztárja olyan vadító hátsót villantott, amitől mindenki szája tátva maradt. Még a csajoké is. Trend--Kövérnek nevezték Karlie Kloss, modellthttp://www.life.hu/trend/20170623-karlie-kloss-megkapta-a-kover-jelzot.htmlHihetetlen, hogy manapság már mindenkit kövérnek neveznek, aztán meg csodálkozunk azon, hogy az emberek önértékelési gondokkal küzdenek. Szerencsére a szexi modell nem vette a szívére a dolgot. Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.