15 év után taszították le Gisele Bündchent a legjobban fizetett modellek trónjáról

Forrás: Youtube -
modell modellszakma pénz fizetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Évről évre elkészül a legjobban fizetett modellek listája. Az előző évekhez képest hatalmas változás állt be az élversenyzők körében: 15 év után ugyanis letaszították a trónról Gisele Bündchent.

A tavalyi listához képest idén három ember maradt ki a top 10-ből. Candice Swanepoel, Miranda Kerr, illetve Cara Delevingne, amin nem is lepődtünk meg, hiszen ő manapság inkább filmes karrierjére koncentrált, így kevesebb felkérésnek tett eleget modellként. Helyettük jött Chrissy Teigen és Bella Hadid, ami szintén nem meglepő, a harmadik név viszont Ashley Graham, a világ vezető plus size modellje. Az ő ilyen szintű feltörése hatalmas öröm, hiszen a pozitív testkép, az önelfogadás egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő szószólója.

10. Ashley Graham, 5,5 millió dollár

2015-ben szavaztuk meg az év egyik divatikonjának Ashley Grahamet. Ő az a plus size modell, aki sok-sok területen utat tört, és bebizonyította, hogy nemcsak a nádszálvékony lányoknak van helye a divatszakmában. Ő volt például az első plus size modell a híres Sports Illustrated magazinban és az első, aki a New York-i divathéten kifutóra lépett. Idei bevételét többek között saját ruhamárkájának köszönheti.

Ashley Graham Forrás: Maxim

9. Bella Hadid, 6 milló dollár

Bellát 2016-ban szavaztuk meg divatikonnak. Eredetileg sportolói pályára készült, de a Lyme-kór miatt erről le kellett mondania, így testvére, Gigi Hadid nyomdokait követve ő is a modellpályát választotta. Idén másodszor lett Victoria's Secret angyal, de nemcsak a fehérneműcég, más világmárkák is imádják a fiatal lányt. A vagyon legnagyobb részét a szponzorált Instagram-posztoknak köszönheti, amire olyan márkák kérték fel, mint a Nike és a Dior. Azzal, hogy Bella bekerült a top 10-be idén először szerepel testvérpár ezen a listán.

Bella Hadid Forrás: Youtube

8. Liu Wen, 6,5 millió dollár

A 29 éves modell az első ázsiai származású, aki felkerült a top 10-es listára. De nemcsak ebben volt első: ő volt az első ázsiai modell, aki az Estée Lauder arca lett, az első kínai, aki Victoria's Secret angyal lett, és az első kínai modell az amerikai Vogue címlapján. A New Yorkban élő modell 2013 óta stabilan tartja a helyét a legjobbak között.

Liu Wen Forrás: GQ Magazine

7. Karlie Kloss, 9 millió dollár

Tavaly 10 millió dollárral a 4. helyet csípte meg, most azonban többen is elé tudtak férkőzni, pedig ebben az évben a Victoria's Secret angyalok közé is visszatért. Ezen kívül az Adidas és a Swarovski kampányaiban is szerepelt. A modell egyébként a társadalmi szerepvállalást is fontosnak tartja, alapított egy szervezetet, ami két hetes nyári táborokat szervez 13-18 éves lányoknak, ahol programozást tanulhatnak.

Karlie Kloss Forrás: Swarovski

6. Rosie Huntington-Whiteley, 9,5 millió dollár

Az elmúlt években a legtöbb pénzt a Marks&Spencerrel közös kampányból kereste. A brit divatcégnek fehérnemű-kollekciót tervezett, majd saját nevével fémjelzett parfümöket és kozmetikumokat is piacra dobtak.

Rosie Huntington-Whiteley Forrás: Giphy

5. Gigi Hadid, 9,5 millió dollár

Testvéréhez hasonlóan bevételei egy részét a szponzorált Instagram-posztoknak köszönheti, a fiatal modellnek ugyanis közel 37 millió követője van. A másik komoly bevételi forrása a nemrég piacra dobott, Maybellinnel közös sminkkollekciójából származik.

Gigi Hadid Forrás: Sport Illustrated

4. Adriana Lima, 10,5 millió dollár

Adriana Lima 2000 óta Victoria's Secret angyal: ilyen hosszú közreműködésre még nem volt példa a fehérneműcég és egy modell között. Adriana Lima többek között a Sportmax nevű márkának és a Marc Jacobs parfümöknek is az arca.

Adriana Lima Forrás: Giphy

3. Chrissy Teigen, 13,5 millió dollár

John Legend imádandó felesége először került fel a listára. A kifutón ugyan régen láthattuk a modellt, hiszen manapság az anyaság köti le minden idejét. Ezt a hatalmas összeget különböző hirdetéseknek köszönheti: az egészséges élelmiszerekről híres Vita Coco és Smirnoff nevű márkák is fizetett neki a kampányokért.

Chrissy Teigen Forrás: Instagram/Chrissy Teigen/Sports Illustrated

2. Gisele Bündchen, 17,5 millió dollár

Az örök első, a legtöbbet foglalkoztatott modell 15 év után szorult a második helyre. A kétgyermekes anyuka karrierje során több mint 1200 címlapon szerepelt, és habár a kifutókról már visszavonult, különböző kampányokban még most is szerepel.

Giselle Bündchen Forrás: Youtube

1. Kendall Jenner, 22 millió dollár

A 22 éves modell az Instagram királynője. 85 millió követője van, ami nagyrészt persze annak köszönhető, hogy a Kardashian-családba született. A kifutós szereplések mellett az Estée Lauder, az Adidas és a La Perla arcaként keres dollár milliókat. Ezen kívül a Keeping Up With The Kardashians reality miatt is plusz bevételei vannak, illetve testvérével, Kylie-val közös divatmárkát indítottak néhány évvel ezelőtt.

Kendall Jenner Forrás: Vogue
Így hordják a melegítőt a celebek - Fotók!http://www.life.hu/trend/20171123-igy-hordjak-a-melegitot-a-celebek-street-style-trendjelentes.htmlA melegítő már egészen mást jelent, mint a 80-as, 90-es években. Már közel sem egy bénácska ruhadarabról van szó, amit ciki visszanézni a képekről. Trendi viselet lett belőle, a street style elengedhetetlen alapdarabja. Most megmutatjuk, hányféle stílusban viselik manapság a celebek az egykoron nevetség tárgyává lett melegítőt. TrendOrigo6 sminktipp, amivel letagadhatod a korodathttp://www.life.hu/trend/20171123-sminktippek-amikkel-letagadhatod-a-korodat.htmlMindenkinek megvannak a jól bevált sminktrükkjei, de tény, hogy a folyamatosan változó trendek és az innováció újabb lehetőségeket kínálnak, amikre érdemes odafigyelni. Íme, a leghatásosabb fortélyok, amikkel éveket is letagadhatsz a korodból. Trend--Így változott Miley Cyrus stílusa az elmúlt évtizedbenhttp://www.life.hu/trend/20171122-a-25-eves-miley-cyrus-stilusevolucioja.htmlMiley Cyrus 13 éves kora óta a nyilvánosság előtt éli életét, azóta pedig nem kevés sztorit szolgáltatott a sajtó képviselőinek és a rajongóinak. Lázadókorszaka meglehetősen botrányosra sikerült, 25 éves korára viszont úgy tűnik, lenyugodott, és stílust váltott. Következzen a születésnapos Miley stílusevolúciója! Trend--Arcápolási tippek férfiaknakhttp://www.life.hu/trend/20171115-arcapolasi-tippek-ferfiaknak-larion-oscartol.htmlA jól ápolt férfi külső ma már nem divathullám! Az egészséges kinézet természetes része, hogy a férfiak is használnak kozmetikumokat, és odafigyelnek az arcápolásra. TrendOrigoÍgy néztek ki a szupermodellek, amikor először léptek kifutórahttp://www.life.hu/trend/20171114-igy-neztek-ki-a-szupermodellek-amikor-eloszor-leptek-kifutora.htmlA leghíresebb topmodellek is egy első fotózással és egy első kifutós szerepléssel kezdték a pályát. Az első híres manökenekről, a kilencvenes évek szupermodelljeiről, a kétezres és az elmúlt évek felfedezettjeiről mutatjuk most meg, hogy néztek ki, amikor először lépdeltek végig a kifutón. TrendOrigo10 alkalom, amikor Demi Moore sokkolta a világothttp://www.life.hu/trend/20171109-10-alkalom-amikor-az-55-eves-demi-moore-sokkolta-a-vilagot.htmlMa ünnepli 55. születésnapját a Ghost című filmmel befutott Demi Moore. A pályáját sok sikeres és sok sikertelen film fémjelzi, de nemcsak ezek jutnak eszünkbe, ha a színésznőre gondolunk, hanem házasságai, vörös szőnyeges megjelenései, magazinos szereplései is. Mutatjuk Demi Moore életének 10 döbbenetes lépését! TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.