Ezeket a szabályokat követik György herceg és Sarolta hercegnő nevelésénél

Forrás: AFP/2015 Getty Images/Chris Jackson -
szabály nevelés Sarolta hercegnő György herceg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Különleges dadusa van György hercegnek és Saroltának. Egy speciális intézményben tanulta a gyermekek gondozását és nevelését, ahol a többi között az alábbi szabályokat követik. 

György hercegnek és Saroltának természetesen a szülők is állítanak fel szabályokat, de van egy dadusuk is, aki mindenre figyel. Maria Teresa Turrion Borrallót professzionálisan arra tanították, hogyan gondoskodjon a gyerekekről, azaz dadának tanult a híres Norland College-ban. Íme, azok a technikák és trükkök, amelyeket a híres dadaképzőben tanítanak, és amilyen elvek szerint nevelkedik György és Sarolta is.

Ő György és Sarolta dadája Forrás: AFP/2015 Getty Images/Chris Jackson

Vond be a gyermeket a tervezésbe
Fontosnak tartják, hogy a gyermek is részt vegyen a nap tervezésében.

Adj nekik opciókat a választásra
Az is fontos, hogy több opció legyen az aznapi programra, így a gyermek kiválaszthatja a kedvére valót, részt vesz a döntésben.

Magyarázd el pontosan, hogy mi fog történni elinduláskor
Ez György és Sarolta esetében kifejezetten fontos, hiszen nekik több szabályt kell betartaniuk, mint egy átlagos gyereknek, de számukra sem haszontalan, ha tudják, mire számíthatnak.

Pontos étkezési idők
A gyermek életében fontos a rendszer kialakítása, így az étkezési idők is kőbe vésettek.

Lefekvés
Ahogy az étkezésnél, a lefekvésnél is fontos a rendszeresség, és az ahhoz kapcsolódó rituálék.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.