A történelem legkegyetlenebb pszichológiai kísérletei I. rész

1939-ben Wendell Johnson és munkatársai az Iowa Egyetemen kutatták a dadogás mögött húzódó lelki tényezőket. Johnson úgy gondolta, hogy dadogó gyerekek szülei túl szigorúak és irreálisan magas elvárásokat támasztanak a gyermek felé. A szülő negatív reakciója az önértékelés csökkenését és szorongást eredményez a gyermekben, és ez a bizonytalanság váltja ki a dadogást. A szörnykísérletben 22 árva vett részt, a gyermekek felének pozitív visszajelzést adtak a beszédükről, azaz megdicsérték őket, bárhogy beszéltek, míg a másik felét ugyanezért leszidták, és azt mondták nekik, hogy dadogósak. Azok a gyerekek, akik rideg bánásmódban részesültek, később súlyos önértékelési problémákkal küzdöttek és többen beszédhibásak lettek.

Jane Elliot az előítéletesség alapjául szolgáló csoportos konfliktus és ellentét meghatározó szerepét bizonyította. 1968-ban az általános iskolai tanárként dolgozó Elliot az osztályát két csoportra osztotta szemszínük szerint. Hamis kutatási eredményekre alapozva elhitette tanulóival, hogy a kék szeműek magasabb rendűnek számítanak, mint a barna szeműek. A diákok viselkedése mindössze egy nap alatt teljesen megváltozott. A gyerekek a rájuk ragasztott címkének megfelelően kezdtek el viselkedni. A kék szeműek kegyetlenkedni kezdtek, a barna szeműek pedig a szégyenérzet jeleit mutatták.

1920-ban John B. Watson és munkatársai a John Hopkins Egyetemen végeztek kondicionálási kísérletet egy kilenc hónapos kisbabán. A kis Albert csupán a hirtelen hangos zajtól félt. Watson azonban egy fehér patkányt mutatott Albertnek, majd ezzel egy időben egy kalapáccsal ütött egy fémrudat, amely erős és kellemetlen zajt okozott. A félelmetes hang és a patkány együttes megjelenése miatt, a két inger összekapcsolódott. Albert ez követően a patkánytól is félni kezdett, majd minden hasonló ingertárgyra is, legyen az egy szőrmekabát, sőt akár egy Mikulás álarc fehér szakálla.A kísérlet azért számít különösen etikátlannak, mert Albert mesterségesen kialakított fóbiáját nem kezelték. Albert hatéves korában meghalt, így az sosem derült ki, hogy a kísérlet okozta fóbiái a felnőttkoráig fennállt volna.