Az önbizalomhiány instant pszichológiája

"A társadalmi-pszichológiai önbizalom fogalma azt tükrözi, hogy az egyén mennyire bizonyos a személyes ítéletében, képességeiben, hatalmában" - hangzik a tankönyvi definíció, ám ezt a hétköznapi életbe átülteni korántsem olyan könnyű, mint azt gondolnánk.

Ha egy gyermek lelki biztonságban, egészséges közegben nő fel, akkor általában tinédzser korig elő sem kerül ez a kérdéskör, ám a tizenévesek életében meghatározó szerepet tölt be az önbizalom - akkor is, ha ezt ők nem tudják ilyen jól körbehatárolni. Ebben az időszakban kezdenek el először azzal foglalkozni, hogy milyen a külsejük vagy a humoruk a többiekhez képest, illetve, hogy mik az erősségeik, amelyekkel kitűnhetnek a tömegből.

Több szakember is leírta már, hogy a XXI. század önbizalom szempontjából elég rögös utat biztosít a lelkileg fejlődni vágyó embereknek, ugyanis számtalan olyan tényező vesz minket körül, ami tévútra vihet.

Ez a mindennapokban azt jelenti, hogy annyira a külsőségek irányába terelődik a figyelmünk, hogy akik nem képesek - vagy nem akarnak - megfelelni bizonyos szokásoknak, könnyen kevesebbnek érezhetik magukat másoknál. Persze, ez a probléma már a korábbi generációk életét is érintette, de az internet megjelenése óta sokkal szélesebb spektrumban vizsgálhatjuk a környezetünket, így pedig sokkal több esélyünk van arra is, hogy rosszul pozicionáljuk magunkat.

Visszatérve a tinédzserekhez, számukra egy hiteles szülői minta jelenthet bóját a "Mennyit is érek én?" kérdés megválaszolásához, de hiteles szülő csak az lehet, aki teljes meggyőződésből tud "jó" példát mutatni. Persze az is egy másik kérdés, hogy mi számít jónak,

és nem hagyja, hogy elterelődjön a saját útjáról csak azért, mert mások másképp csinálják. Ha ezt a gondolatiságot már pici kortól át tudjuk adni a csemetéinknek, akkor tudni fogják, hova nyúljanak vissza, amikor önbizalmi problémákkal küzdenek. De ehhez az kell, hogy te, mint anya/apa, szintén ne szenvedj önbizalomhiánytól.

Hogyan ne veszítsd el az önbizalmad?

Az önbizalom kulcsa a kihívások és a sikerek jó arányán múlik. Ha az ember kellően jól ismeri a képességeit, és fel tudja mérni, mennyit tud fejlődni egy adott időn belül, akkor olyan célokat tud magának kitűzni, amiket el is ér. Önbizalom szempontjából nem jelent plusz pontot, ha olyan terveket szövögetünk, amelyeknek az eléréséhez nem kell küzdeni, és ez jobban belegondolva teljesen logikus, hiszen a külvilágot nagyon könnyű átvágni: könnyű úgy tűnni, mintha óriási tetteket hajtanánk végre, miközben mi belül tudjuk, hogy ehhez, vagy ahhoz egyáltalán nem kellett megfeszülni. Ezért van az sokszor, hogy látszólag sikeres emberek boldogtalanok, mert valójában ők tudják, hogy egyáltalán nem fejlődtek semmit, vagyis nem épült az önbizalmuk.

Viszont ugyanígy nem hatásos módszer az sem, ha túlságosan nagy fába vágjuk a fejszénket, és olyan célokat akarunk elérni, amelyekre még nem állunk készen.

Nem fog sikerülni, és rosszul fogjuk érezni magunkat, pedig egyáltalán nem biztos, hogy a képességeinkkel van a gond, csupán nem építettük fel kellően az utat, nem mértük fel a jelenlegi tudásunkat.

A legfontosabb gondolat tehát az, hogy mindig figyelgessük magunkat, tegyük az önreflexió fogalmát a magunkévá, mert aki tisztában van a tudásával, a képességeivel, a hibáival és a félelmeivel, az pontosan meg tudja tervezni az útját két végpont között. Ezek az emberek pedig akkor is hiteles nők/férfiak, házastársak, szülők és barátok lesznek, ha éppen nem teljesítenek mindenben 100%-osan az életben, ugyanis önbizalom nem azt jelenti, hogy hibátlanok vagyunk, csupán egy védőburkot képez, ami az életenergiát biztosítja a léleknek.