Kellemetlen: nem működött a mikrofonja, ezért egy köteg pénzt vágott a technikushoz G.w.M

Forrás: G.w.M -
G.w.M koncert hangtechnika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Botrányba fulladt G.w.M koncertje május 20-án. A rapper egy budapesti szórakozóhelyen lépett fel, ám a produkciónak pár másodperc után vége szakadt, ugyanis nem szólt a rapper mikrofonja. G.w.M leviharzott a színpadról.

A rapper később a közösség oldalán mentegetőzött a megszakadt koncert miatt, azt mondta, nem volt elégedett a hangtechnika minőségével. Ráadásul csúszásban is volt, már egy másik helyszínen kellett volna lennie. A Bors megkereste a helyszínen dolgozó technikusokat. Kiderült, hogy egyikük nagyon kényelmetlen helyzetbe került G.w.M miatt.

G.w.M nem volt elégedett a hangtechnikával Forrás: G.w.M

"Körülbelül 3 percet kellett volna várnia, hogy újra minden tökéletesen működjön. Miután kijavítottuk a hibát feljött a színpadra, leszámolt egy köteg pénzt, és hozzám vágta. Még soha nem kerültem ilyen helyzetbe, úgy gondolom mindenhol megeshet, hogy van egy kis technikai malőr" - mondta a lapnak az ott dolgozó férfi.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.