csillagjegy horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Oroszlánok hetét a nyugalom, béke, csend és a kiegyensúlyozottság jellemzi majd, a Mérlegek pedig hatalmas lehetőség előtt állnak a következő napokban.

Thinkstock
Thinkstock

Kos

Ez a hét tele lesz érzelmekkel, kötődéssel, románccal, szenvedéllyel, hisz a párkapcsolat vagy a barátság egy új formáját ismerheted meg. A kompromisszumkészség erőteljes megtapasztalására sarkallhatnak a különböző élethelyzetek, s ha elérkezik a pillanat, akkor jusson eszedbe: az észszerű együttműködés hosszú távon neked fog sikert hozni, rajtad múlik, mennyit engedsz bizonyos dolgokból. Gondold át ötleteidet és terveidet, mert lehet, hogy a megvalósítást azonnal el is kell elkezdeni. Ne halogasd megtenni az első lépéseket!

Tipp: A magányos Kosok bátran ismerkedjenek. A szerelem ott sétálgat az orruk előtt!

Bika

A nyár és a fülledtség ellenére számodra most a karrier és a munka nagyon fontos szerephez juthat a következő napokban, ráadásul erre a pillanatra vártál már régóta. Igen komoly, egyben lényeges döntést kell meghoznod, ne halogasd, mert bizony most érett meg a lehetőség arra, hogy a legjobb következményekkel járó dolgot kaparintsd meg magadnak. Ugyanakkor ne légy hebehurgya, sem elhamarkodott, az észszerűség vezéreljen. Egészségeddel nincs probléma, a hétvégén pihenj és vesd bele magad valamilyen alkotó tevékenységbe.

Tipp: Egy kis korongozás, szövés vagy fonás? Válassz valamilyen kézműves kikapcsolódást.

Tipp! Ők lesznek a következő megasztárok? Nézd meg képgalériánkat!



Ikrek

Számos bizonytalansági faktor, vagy akár furcsa félreértések is övezhetik a következő napokat, többször is úgy érezheted, hogy ezt csak akkor tudod áthidalni, ha környezeted veled foglalkozik, odafigyelnek rád, szeretnek, s ha kérdezel, tanácsokkal, bölcs gondolatokkal látnak el. Ne hagyd, hogy ez az átmeneti kétség úrrá legyen rajtad, tarts ki, ne tévessz irányt! Utad most kissé göröngyös, de összességében mégis kedvező irányba visz, bízz a döntéseidben, de hallgasd meg mások véleményét is! Több szem többet lát, nem igaz?

Tipp: Mindig gondolj arra, hogy bár Ikrek jegyed miatt eredendően nem hozol rossz döntéseket, néha kell a baráti szó is.

Rák

A hét első három napjában sok tennivalód akad, emellett anyagi ügyeiddel összefüggésben keletkezhet kisebb zűrzavar. Ám a hirtelen jött problémára szinte azonnal érkezik egy segítő ötlet, tanács is, ráadásul a legváratlanabb irányból. Akár a családodtól, barátaidtól vagy valamilyen nem várt forrásból érkező pénzzel vigyázz, jobb lenne, ha csak később döntenél a felhasználásáról, ne költekezz feleslegesen idejekorán. Ha új munka- vagy állásajánlatot kapsz, ne dönts elhamarkodottan, lépésed megfontolást igényel!

Tipp: Ne feledd, a biztosat bizonytalanért fel ne add!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Oroszlán

Nyugalom, béke, csend és kiegyensúlyozottság egyenlő harmónia? Úgy bizony! Ezen nagyszerű tulajdonságok jellemzik ezt a hetet, lesz a szépségben is részed bőven. Az elmúlt hetek stresszhelyzetei, nehézségei szinte teljesen eltűnnek, így végre sok pozitív és megfontolt lépésre szánhatod el magad. Használd ki a benned lévő természetes ösztönök nagyszerű megnyilvánulásait, s kápráztasd el környezetedet tudásoddal, tehetségeddel! A lelked mélyén te is tudod, hogy csak akarni kell, és lenyűgözővé tudsz válni bármikor.

Tipp: Szerelem a köbön. A hét második felében elragad a szenvedély, ne tiltakozz ellene!

Tipp! Így még sosem láthattad házikedvencedet! Elképesztő fotók képgalériánkban!



Szűz

Keresed a helyed, érzed, hogy valami nem stimmel, mintha semmi nem lenne ugyanaz, mint tegnap. Nem érted, mi folyik körülötted, ám egy biztos: ha semmi sem jó, akkor tudd, hogy a bolygók együttes hatása nehezíti meg alaposan a következő napokat. Közvetlen környezeteddel, esetleg családoddal vagy otthonoddal összefüggésben is szúrhatja a szemed valami. Mindenképpen érdemes lenne időt szánnod néhány változtatás eszközlésére, keresd a módját annak, hogy átalakítsd környezeted, vagy valamilyen új dolgot vigyél haza.

Tipp: Mivel emberi kapcsolataidban is pozitív irányú elmozdulás várható, bízz a megérzéseidben és cselekedj szíved szerint!

Mérleg

Kapd össze magad, mert ez a hét kétszer annyi lehetőséget tartogat, mit amit mutat magából. Ha most igazán beleadsz apait-anyait, erőt és energiát, akkor kemény, odaadó munkád meghozhatja gyümölcsét, mert olyan lehetőség kerülhet utadba a most következő napokban, ami alapjaiban változtathatja meg bizonyos dolgokról régebben kialakított véleményedet. Ha hatodik érzékedet, vagy belső hangod súgásait is figyelembe veszed, akkor a megfelelő döntéssel most nálad lehet a nyerő lap, amelyet mások is kénytelenek lesznek elfogadni, sőt elismerni.

Tipp: Ne hagyd elsétálni magad mellett életed egyik legjobb lehetőségét. Megteheted, de bánni fogod.

Skorpió

Bármibe is kezdj a most következő napokban, komoly esélyed lesz a gyors sikerre és elismerésre. Végre azok is elismernek, akik eddig nem sokra tartottak. Ezen a héten a sors arra ösztökél, hogy kihasználd az összes lehetőséget, ami az utadba kerül, ne tétovázz élni mindegyikkel! Nagyon is itt van már az ideje, hogy félretedd kedvetlenségedet, pesszimizmusodat. Nézd a dolgok pozitív oldalát, és vedd végre észre, nem minden fekete vagy fehér, vannak arany középutak is. Ne légy ennyire szélsőséges és borúlátó. Mosolyogj!

Tipp: Végy egy könyvet, mely az optimizmusról szól, hátha kilendít ebből a semmilyen állapotodból.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Nyilas

Nyugalomra, kiegyensúlyozottságra és végtelen harmóniára vágysz? Nem csoda, hisz épp eleget tevékenykedtél az elmúlt hónapokban, s szeretnél már megpihenni végre. Ha azt tervezed, hogy mihamarabb elvonulsz a külvilág zűrzavarától, épp ideje, hogy előkészítsd az ehhez szükséges feltételeket. Mindenképpen el kell még intézned néhány fontos dolgot, így sürgősen végy erőt magadon, és gyorsan legyél túl rajtuk. A hét második részében már alkalmasabb lesz az idő arra, hogy lazíts, és csak magadra figyelj!

Tipp: Ne vállalj el semmilyen plusz munkát a hétvégére, és a barátaidnak se ígérd meg, hogy segítesz a költözésben vagy hasonló feladatban.

Bak

A Merkúr megérkezik az Oroszlán jegyébe, ami számodra drámai változást ugyan nem hoz, ám mégis egy valamit érezhetsz. A most következő napokban kissé lelassulhatsz és visszafogottá válhatsz, mélázz kicsit dolgaidon, lehetőségeiden. Eljött az ideje annak, hogy végre hátradőlj és átgondold, mit is szeretnél célként kitűzni a közeli és a távoli jövővel kapcsolatban. Hosszú távú elképzeléseid nagyon is jók, de most koncentrálj a mára és a holnapra, hisz a nehézségeket mihamarabb meg kell oldanod, hogy továbbléphess a nagyobb feladatok irányába.

Tipp: Készíts feladatlistát, ez mindig inspirál majd arra, hogy ne veszítsd el a kedved egy-egy kudarc esetén.

Vízöntő

A Neptunusz hosszú idő után megérkezett a te jegyedbe, így különféle tartalmas emberi kapcsolatok kialakítására kiválóak a következő napok, sőt hetek is. Lehet ez üzleti, baráti, vagy akár szerelmi kötődés is, ám megeshet, hogy csak egyszer találkozol valakivel, de az nagy hatással lesz rád. Olyan személyekkel hozhat össze a sors, akik sokféleképpen támogathatnak további életed, boldogulásod útján. Ne feledd, hogy az elmúlt hetek problémáinak legfőbb oka a stressz, bármi másra is szeretnéd fogni.

Tipp: Ha nem mehetsz hosszabb szabadságra, legalább a hétvégét told ki egy nappal.

Tipp! Amy Winehouse élete képekben! Nézd meg képgalériánkat!



Halak

Nagyszerű, mozgalmas és eredményes hét áll előtted, hisz kiváló ötleteid támadhatnak, kreativitásod jelentősen megnő, és a feladataiddal is sorra végzel! Ez bizony nem véletlen, hisz több bolygó együttesen támogatja előrejutásodat, fejlődésedet, még szellemi téren is! Fontossá válik, hogy mindenféle körülmények között jól fejezd ki magad, amit ki kell mondani, hát ki vele! Ezekben a napokban művészi ambícióid is szárnyra kaphatnak. Ha szabad utat engedsz kreatív kifejezőerődnek, akkor csodálatos dolgokkal örvendeztetheted meg saját magad.

Tipp: Nem szereted a pénzt költeni, de most nyugodtan engedj meg magadnak egy kis luxust!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.