Miss Universe Hungary szépségverseny lányok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem csak gyönyörűek  a Miss Universe Hungary indulói! A fiatal lányok közül többen is irigylésre méltó tulajdonságokkal rendelkeznek, hátborzongató történetek résztvevői voltak. 

LESKÓ EVELIN

Zongora főszakon végzett, de még éneket is tanult a 21 éves Leskó Evelin, aki a művészet mellett divattervezéssel is foglalkozik. Szívesen repülne vissza az 1920-as évekbe.

Forrás: Miss Universe Hungary 2015


„Ha visszaforgathatnám az idő kerekét, akkor a Great Gatsby idejét választanám, az 1920-as évek stílusa nagyon megfogott. Biztosan akkor is divattal foglalkoznék"- árulta el a lány, aki az általános szegénységet szeretné megoldani.
„Minden ember kapjon egy alapot, amire építhet és nem lenne annyi éhezés, hajléktalanság, bűnözés" - magyarázta elképzelését a világ jobbá tételére Evelin.

LUKÁCS VIVIEN

Idegenvezetőként végzett és a fellegekbe vágyik a jelenleg hoszteszkedéssel foglalkozó ócsai induló, Lukács Vivien.

Forrás: Miss Universe Hungary 2015

"Ha visszautazhatnék az időben, akkor a XVIII. században szeretnék élni. Mindig is vonzottak a jelmezes filmek és szívesen részt vennék egy korabeli, farsangi mulatságon, egy úgynevezett "maszkabálon" - ábrándozott Vivien, aki ezen a versenyen szinte úgy érezheti magát, mint egy korabeli bálon, igaz álarc nélkül, de akár koronával a fején.

MUSZKA GRÉTA

Gréta legszívesebben egy középkori hercegnőként élne, és ha szerencséje lesz, korona kerülhet a fejére. Addig viszont kézzel foghatóbb dolgokkal foglalkozik.

Forrás: Miss Universe Hungary 2015

"Már fél éve aktív résztvevője vagyok a debreceni Leukémiás Gyermekekért Alapítvány rendezvényeinek. Sok segítséget nyújtok az alapítvány részére, és úgy érzem ez életem legjobb tette. Szerintem fontos a jótékonykodást, a beteg gyermekek segítése, és az, hogy boldogabbá tegyük az életüket" - osztotta meg velünk a királynőhöz méltó gondolatokat.

NAGY NIKOLETTA

Igazi hétköznapi hősnek számít a biómérnök hallgató, aki megmentette egy öt éves kislány életét.

Forrás: Miss Universe Hungary 2015

"14 éves koromban a mezőkövesdi strandon voltam a családommal, ahol a hullámmedencében egy 5 éves kislányt elsodort a szüleitől a víz. Sikerült a víz alól kihúznom!. Számomra ez egy felejthetetlen élmény, hogy megmenthettem egy gyermek életét" - elmékezett vissza Nikoletta, akinek több ember is köszönhette volna az életét, ha a pestis idején tevékenykedett volna.

"Ha lenne lehetőségem, a pestis idejére mennék vissza, hogy még az elején meg tudjam akadályozni a járvány elterjedését, hiszen rengetegen vesztették életüket ebben a halálos kórban. Ebből adódóan akkor is a gyógyszerészi és az orvosi pályát választottam volna, hogy hamarabb megtaláljam a betegség ellenszerét"

Az első nyolc királynő jelöltről az alábbi két linken olvashatod el, hogy kik ők, mivel foglalkoznak szívesen, és mit tennének ha egy varázspálca suhintásával egycsapásra megoldhatnának egy, a Földet érintő globális problémát.

Vajon melyik lány nyeri el a Miss Universe Hungary koronát? Bemutatjuk őket!

Csupaszív lányok versenyeznek a Miss Universe Hungary koronáért!

"A Miss Universe kicsit olyan, mint az Olimpia" http://www.life.hu/bulvar/20150604-a-korabbi-miss-universe-hungary-versenyzoi-kelemen-henrietta-es-lipcsei-betta-uzentek.htmlÓriási dolog képviselni Magyarországot egy ilyen nagy volumenű nemzetközi versenyen, ami kicsit olyan, mint az Olimpia – legalábbis a Miss Universe Hungary két korábbi versenyzője, Kelemen Heni és Lipcsei Betta szerint. A csodaszép lányokat Németh Máté, a Life.hu nagyszájú riportere kapta mikrofonvégre.TV + Bulvár--Hűha! Bikinibe bújtak Vajna Timi szépségkirálynői – Szexi szépségek, dögös domborulatokhttp://www.life.hu/bulvar/20150601-vajna-timea-a-miss-universe-szervezoje-megvalasztotta-a-miss-bikini-es-miss-extrem-szepseget.htmlNémeth Máté, a Life.hu nagyszájú riportere igazán kitüntetett helyzetben volt, hiszen részt vehetett a Miss Bikini- és Miss Extrém-választáson, ahol még Vajna Tímeát is mikrofonvégre kaphatta. TV + BulvárOrigoElfáradt a szervezkedésben Vajna Timihttp://www.life.hu/bulvar/20150528-vajna-timi-uj-fotot-posztolt-facebookra.htmlVajna Timi teljes erőbedobással szervezi a szépségkirálynő-választást. Most úgy tűnik, mintha pihenésre lenne szüksége.TV + Bulvár--Álom testek: bikiniben Vajna Timi szépségei - Pörgős videóhttp://www.life.hu/bulvar/20150524-alom-testek-bikiniben-vajna-timi-szepsegkiralyno-jeloltjei.htmlÍme a kiválasztott tizenhat szépség!TV + BulvárDobó Kata egykori vetélytársa készíti fel Vajna Timi szépségeithttp://www.life.hu/bulvar/20150518-dobo-kata-egykori-vetelytarsa-rabakozi-andrea-kesziti-fel-vajna-timi-szepsegeit-a-megmerettetesre.htmlGeszti Péter egykori múzsája, az Áj lav jú című nagysikerű klip bombázója, Rábaközi Andrea vette szárnyai alá a Miss Universe Hungary szépségeit.TV + BulvárOrigoEl sem hinnéd, kik varrják a Miss Universe jelöltjeinek ruháit!http://www.life.hu/trend/20150603-kulonleges-ruhakat-probaltak-a-kiralyno-jeloltek.htmlMár csak pár nap van hátra a Miss Universe Hungary döntőjéig, a lányok már a ruhapróbánál tartanak. Az idén kifejezetten különleges ruhákat fognak viselni a színpadon, amelyeket megváltozott munkaképességűek varrtak számukra.Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.