Minden alkalommal ugyanabban a percben szült egy nő

terhesség szülés várandós számmisztika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár sosem tervezték meg előre a szülése időpontját, egy nő minden alkalommal ugyanabban a percben szülte meg mindhárom gyermekét.

Szinte óramű pontossággal zajlottak Lowri Dearsley terhességei, annyira, hogy mindhárom gyermeke ugyanabban a percben, 7 óra 43 perckor jött a világra. A szakértők szerint az ilyen egybeeséseknek egy a millióhoz az esélye. Lowri első gyermekét 2005. október 10-én 7 óra 43 perckor hozta világra, akit Elvi két évvel később, 2007-ben követett - szintén 7 óra 43 perckor. Ekkor még csak érdekes véletlen egybeesésről beszéltek a szülők, a harmadik baba világra jötte azonban már mindenkit megdöbbentett: Harrison idén január 20-án született, ugyancsak 7 óra 43 perckor.

Northfoto
Northfoto

A manchesteri pár a gyermekeik születése előtt nem tulajdonított nagy jelentőséget a 743-as számnak, most azonban a gyerekek karjaira tetováltatták a számokat. "Amikor az emberek megkérdezik, hogy mit jelentenek a kicsik tetoválásai, és elmesélem, hogy mind a hárman ugyanabban a percben születtek, alig akarnak hinni nekem" - mondta az édesanya.

A kicsik egyébként ugyanabban a kórházban, a Salford Royalban jöttek a világra, ahol az orvosok is nagyon meglepődtek ezen a különös véletlenen. A harmadik szülés vajúdása hiába tartott 14 órán keresztül, amikor Harrison már majdnem kint volt, újra közel jártak a bűvös perchez. "Matt, a férjem is bent volt, és csak annyit mondott, hogy nem hiszem el, 7 óra 41 perc van. Két perccel később pedig megszületett Harrison" - emlékezett vissza Lowri.
A család szerencseszáma természetesen a 743 lett, és ugyan még nem nyertek vele, a lottón is mindig ezekkel a számokkal játszanak. "Ha valaha egyszer lesz egy negyedik gyermekünk is, boldogok lennénk, ha ő is ugyanebben a percben születne."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.