Ötezerért bármelyik gyereket megpofozzák - Volt, aki megrendelte volna a szolgáltatást

2011.05.29. 22:41

Február elején nagy érdeklődést, ugyanakkor óriási felháborodást váltott ki egy szervezet felbukkanása az interneten. A Tiszta Kezek - Clean Hands Hungary - nevű csoport gyermekek fizikai megfenyítését kínálta fel az arra igényt tartó szülők számára.

A gyermekbántalmazás lehetőségének felajánlása mélységes elutasítást váltott ki a jóérzésű emberekből, ám azért akadt olyan személy is, aki szerette volna igénybe venni a szolgáltatást. Bár egyik levélíró sem írta le vagy jelölte meg pontosan, hogy a bántalmazás mely formáját tartaná gyermeke számára lehetséges és megfelelő megoldásnak, azért elgondolkodtató a puszta tény, hogy bárki komolyan tudta venni hazánkban a cég szabályos és törvényes működését.

Thinkstock

Égető probléma a gyermekek bántalmazása

Nagyfügedy Gergely, aki a weboldal elkészítését csupán médiahacknek szánta, az összes beérkezett levelet átirányította az Országos Gyermekvédő Liga munkatársaihoz. Matusek M. Zsuzsanna, a Liga elnöke nem tartotta feltétlenül jónak a módszert, de elismeri annak eredményességét.

"Bár erősen kifogásolható volt a módszer, a bántalmazás lehetőségének intézményesített formában való felajánlása, azért Nagyfügedy Gergelynek sikerült egy olyan, a társadalmat erősen megosztó, létező és fájdalmas problémára felhívnia a figyelmet, mint a gyermekbántalmazás" - vélekedik az elnök. "Ezen a területen ugyanis még mindig rengeteg a tennivaló, annál is inkább, mert bár törvényileg elítélendő, a társadalom jelentős része mégis szemet huny a gyermekek bántalmazása fölött. Egészen konkrétan félrenéznek az emberek, ha azt látják, hogy valaki bántja, megüti gyermekét, ráncigálja, vagy ordít vele.

Az, hogy hol van a határ a család belügyeibe való beavatkozás és a gyermekek kötelező védelme között, nagyon nehéz meghatározni. Ráadásul az, hogy egy felnőtt számára hol kezdődik a bántalmazás, és mi minden fér bele - mint szülőnek vagy a jelenet szemtanújának - a nevelési repertoárjába, nagyban függ a neveltetésétől. Arról nem beszélve, hogy a gyermekek veréssel, hangos szóval vagy egyéb módszerrel való fenyítése hagyomány hazánkban...

A médiahack nyomán egyébként összesen 48 levél érkezett, ezek közül három esetben kértek segítséget - hangsúlyozom, nem a listából választottak verést vagy bántalmazást, hanem segítséget kértek -, a többi levélíró felháborodásának adott hangot."

Számtalan formája létezik a bántalmazásnak

A gyermekbántalmazás három formáját különíti el alapvetően a gyermekvédelem, bár fontos tudni, hogy az esetek többségében a bántalmazás mindhárom formája együttesen fellelhető, sőt a szülők bántalmazó magatartása mellett sok esetben a nagyobb gyermek is felléphet bántalmazóként, csupán a mintakövetés miatt, illetve, hogy saját feszültségeit egy nála kisebb gyereken vezesse le.

Thinkstock

A gyermek elhanyagolása

Sokan azt hiszik, hogy ez csupán azt jelenti, a gyermek nem kap megfelelő módon táplálékot, esetleg nem az évszaknak megfelelően öltözteti a szülő. Ez a bántalmazási forma ennél sokkal árnyaltabb lehet, és nem csupán a szociális hátrányokból - vagy a szülők hanyag életmódjából - következhet be. Elhanyagolás lehet az is, ha a szülők a gyermek egészségi állapotát figyelmen kívül hagyják, nem váltják ki a szükséges gyógyszereket, el se viszik a kicsit orvoshoz, esetleg visszautasítják a kötelező védőoltásokat.

Még tágabb értelemben azt is jelentheti, ha a szülő nem foglalkozik a gyerek megfelelő fejlesztésével, nem engedi óvodába, szabotálja az iskolai oktatáshoz szükséges eszközök beszerzését, valamint nem érdekli, nem követi nyomon a gyermek iskolai előremenetelét, esetleg nem gondoskodik arról, hogy a gyermek a megfelelő időben és felkészülten - a házi feladatok elkészítése mellett például pihenten - jelenjen meg az iskolában. Ebből fakadóan bántalmazás lehet az is, ha a szülő nem dugja ágyba időben a kicsit.

Érzelmi-lelki bántalmazás

A gyermek lelki bántalmazásának repertoárja nagyon széles: az egyszerű üvöltéstől kezdve, a legváltozatosabb, a gyermek teljesítményét, szellemi, fizikai teljesítőképességét lebecsülő mondatokon át a kicsi megalázásáig, önbecsülése teljes lerombolásáig terjedhet. Ide tartoznak a "nem vagy te jó semmire!", valamint - és ezt nyilván sokan ismerik és alkalmazzák - a "na, én megmondtam, hogy ez neked nem fog sikerülni" lélektipró mondatok is.

Thinkstock

Ám lelki bántalmazásnak számít a szeretet megvonása is, amikor a szülő a gyerek közeledését durván vagy közömbösen, de minden esetben hideg lélekkel visszautasítja. Nem engedi, hogy a gyerek megölelje, puszit adjon neki, odabújjon hozzá, esetleg a szülő - ha a gyermek nem is mer kezdeményezni - ezt a rideg, szeretet nélküli állapotot órákig, netán napokig fenntartja. Ezt a szülők egy része egyfajta büntetésként alkalmazza és alkalmas arra, hogy a gyermek a kínzás után kezes bárányként viselkedjen.

Érzelmi bántalmazásként tartjuk számon azt is, ha engedjük, hogy a gyermek korának, fejlettségének nem megfelelő filmet - pornót vagy durva erőszakot tartalmazó - filmeket, jeleneteket lásson, és ez igaz a valódi életre is, vagyis, ha a szülő gondatlanul engedi, hogy a kicsi belelásson a szexuális életébe, ha egy helyiségben tartózkodik a gyerekkel akkor, amikor szexuális aktust bonyolít le. (Ez esetben teljesen mindegy, hogy a gyermek a saját szülei akciójával szembesül, vagy valamelyik szülő egy új partnerrel fonódik össze.) Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem szabad puszit adni párunknak, nem ölelhetjük meg egymást, vagy nem csaphat rá a fenekünkre a partnerünk. A szeretet és a gyengédség szelíd megnyilvánulásai ugyanis építenek, és alkalmasak lesznek mintaadásra, de az éles szex értelmezhetetlen és feldolgozhatatlan a gyermek számára.

Fizikai bántalmazás

A szakma szeme elé került esetek ezt, a harmadik, a leglátványosabb és legdurvább bántalmazási formát tudják nyilvántartani, de még itt is csak a legkirívóbb esetek kapnak nyilvánosságot. A körülbelül 300 regisztrált bántalmazás ugyanis csak töredéke annak a becsült számnak, amely a valóságban a gyermekek sérelmére elkövetett bántalmazásokat jelöli. Ebbe a kategóriába tartozik minden, aminek köze van a fizikai agresszióhoz. Egyetlen pofon, a gyerek hajának meghúzása, a csípés is. Vagy ha dühből felrántjuk a gyereket a földről, ha kiverünk a kezéből valamit, és persze oldalakon keresztül lehetne folytatni a felsorolást.

Thinkstock

Az áldozat általában hallgat

Szakemberek szerint csak súlyosbítja a helyzetet - a társadalom közönye mellett -, hogy a gyerekek speciális helyzetük miatt szinte soha nem beszélnek a velük történtekről. Néha azért, mert azt hiszik, természetes, hogy a szülők egyike, másika, esetleg mindkettő időnként dühbe gurul. Hozzátartozik az élet rendjéhez, akár a napsütésre árnyékot vető felhő. Máskor, ha már érti is, vagy tudja, hogy az, ami vele történik, nem feltétlenül szabályos, képbe kerül a gyerek magasabb szintű énvédő magatartása: tudja, hogy léte az őt bántalmazó szülőtől függ, és nem mer ellene fordulni, hiszen felmérhetetlenek és iszonyatosan riasztóak számára a következmények.

Éppen ezért a közvetlen környezet, valamint a jelzőrendszerhez tartozó intézmények dolgozóinak ébersége és bátorsága felbecsülhetetlen. Ha akad egy óvónő, védőnő, pedagógus vagy orvos, aki fel meri vállalni - bár tudjuk, a törvény számukra egyébként is ezt írja elő - a gyanút, vagy konkrétan észleli a gyermek bántalmazásának jeleit - verésnyomot, foltokat vagy a gyerek magatartásának szélsőséges alakulását -, akkor, de csakis akkor lehet esély a folyamat leállítására. A gyerekek ugyanis egyedül képtelenek megvédeni magukat.

Láttad őket? Azonnal telefonálj! - Az életük múlhat rajtahttp://www.life.hu/anyaskodj/20110525-lattad-oket-azonnal-telefonalj-eltunt-gyerekek-a-tejesdobozokon.html Így érd el, hogy ne találjon rá a pornóra a gyerek! - Ha az interneten szörfölhttp://www.life.hu/anyaskodj/20110520-igy-erd-el-hogy-ne-talaljon-ra-a-pornora-a.html 5 különös szokás, ami pszichológust igényelne - De nincs szüksége rá a gyereknekhttp://www.life.hu/anyaskodj/20110517-5-kulonos-szokas-ami-pszichologust-igenyelne-de-nincs-szuksege.html Egyetlen szó, amivel szorongóvá teszed a gyereked - Te is kimondod?http://www.life.hu/anyaskodj/ovisoklettetek/20110506-egyetlen-szo-amivel-szorongova-teszed-a-gyereked-te-is.html Így lehet egy életre tönkretenni a gyereket - Egy rajz eléghttp://www.life.hu/anyaskodj/ovisoklettetek/20110428-igy-lehet-egy-eletre-tonkretenni-a-gyereket-egy-rajz.html
médiahekkgyermekbántalmazásneveléstársadalmi jelenségfenyítés