Újdonsült szülők örök dilemmája: adjunk cumit a gyereknek, vagy sem?

cumi csecsemő nevelés újszülött
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A cumizás egyszerű babatevékenységnek tűnik, szegény kicsik kedvenc darabjukkal a szájukban nem is sejtik, hogy mennyi fejtörést okoznak a szopizással a szülőknek - többek között azzal kapcsolatban, hogy szabad-e cumit adni a szájukba, vagy sem. Ha nem tudsz dönteni, segítünk!

Thinkstock
Thinkstock

Szopóreflex és biztonságérzet - ami mellette szól

Minden kisbaba kifejlett szopóreflexszel jön a világra, éppen ezért tud azonnal enni születése után, ha a melledre teszed. A szoptatás az újszülött számára nemcsak a táplálkozást jelenti, hanem egyenlő az anyukája megnyugtató közelségével is - érzi az illatát, simogathatja a bőrét, hallja a szívdobogását, élvezhetik egymás pillantását. A cumi is hasonlóan nyugtatja a csecsemőt, biztonságérzetet nyújt neki, ha például nem tudod, vagy nem akarod a melledre tenni a kicsit.

Akadályozott beszédfejlődés, elferdülő fogak - ami ellene szól

A cumi ellen szól, hogy ha túl korán adod a kisbabádnak, az negatív hatással lehet a szoptatásra és az étvágyára. Később a beszédfejlődést akadályozhatja, hiszen a baba nyelve a cumi benntartásával foglalkozik, nem az artikulációt tanulja. Ugyanígy a nyeléshez kapcsolódó nyelvi feladatok is nehezebbé válnak, mint a kortyok és falatok lesegítése a nyeléshez, egész egyszerűen azért, mert a nyelv teljesen más mozdulatokat szokott meg - a kitartó cuclizást. Végül, de nem utolsósorban a kibújó és növekvő fogacskáknak sem tesz jót a gyakori latexszel vagy szilikongumival való érintkezés. Ha pedig rászokott, le is kell róla szoktatni.

Thinkstock
Thinkstock

Adjuk vagy ne?

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a cumizás mindaddig nem káros, amíg a kicsi és a szülők ismerik a mértéket. Ha csak azért dugsz cumit a baba szájába, mert sír, amíg átveszel egy ajánlott levelet vagy leolvassák a villanyórát, az ellen senkinek sem lehet kifogása - ráadásul ez idő alatt nem tud rászokni a pici. A reggeltől estig vagy estétől reggelig tartó cuminyammogás viszont nem egészséges. Az sem ajánlott, hogy cumival altasd el a kisbabát, a fent említetthez hasonló vészhelyzetekre viszont mindig jó, ha van kéznél egy.

Így válassz, ha cumipárti vagy

Ha natúrpárti vagy, latexből, azaz természetes kaucsukból készült cumit vegyél a kicsinek. Latexből ráadásul nemcsak szopókát, hanem keretet is gyártanak, ami puhább, kényelmesebb, jobban illeszkedik a babaarchoz, és hasonfekvésnél sem nyom, mint a műanyagok. A természetes gumicumik azonban sokkal kevésbé tartósak, mint a szilikoncumik, mert az anyaguk porózusabb, a latex viszont allergiát válthat ki.

A cumik eredetileg mellbimbó formájúak voltak, hogy "helyettesíteni" tudják a cicit. A fogszabályozós fajták azonban laposabbak, több helyet hagyva a szájban a baba nyelvének. Ha ezek egyike sem lett a kisbabád kedvence - merthogy leginkább ő dönt -, csepp- vagy cseresznyeformájú cumival is próbálkozhatsz.

Így szoktasd le!

Minél rövidebb ideig cumizik a baba, annál jobb. Éppen ezért ne hagyd, hogy teljesen rászokjon, ha viszont kialakult a túlzott kötődés, akkor tegyél meg mindent azért, hogy leszoktasd róla. Néhány egyszerű, de nagyszerű módszerrel biztosan sikert aratsz.

Thinkstock
Thinkstock

- Jó ötlet a cumit elvitetni például a Cumitündérrel. A Fogtündér a kiesett fogacska helyett ad ajándékot, a Cumitündér pedig a már felesleges cumit cseréli valami szép meglepetésre - persze nem egy vadonatújra... Egy ölelnivaló plüssállat remek pótléka lehet a cuminak.
- Csereberélhettek is. Csomagoljátok be közösen a "kinőtt" cumit, és adjátok fel postán a nagymamának vagy egy másik beszervezett ismerősnek. A postás néhány nap után a terv szerint nektek hoz majd csomagot, benne egy csodaszép ajándékkal. Ugyan ki akarna ezek után cumizni?
- Rendezzetek cumibulit! Ha a családban van egy olyan ügyes nagygyerek, aki hajlandó lemondani a cumizásról, azt meg kell ünnepelni! Szervezz valódi fiesztát, főzz finom vacsorát, díszítsd fel a lakást, esetleg hívj vendégeket. A kisgyermeked nagyon büszke lesz magára, hiszen olyan dolgot vitt végbe, amiért ekkora bulit érdemel.
- Lépésről lépésre. Ha még kisebb a babád, de nem akarod, hogy tovább cumizzon, másképpen kell leszoktatnod, hiszen ő még nem érti a Cumitündér történetét és a hatalmas cumibuli sem éri el a kellő hatást. Esetében napról napra csökkentsd a cumizás idejét, végül a baba már nem is fogja igényelni a szopókáját.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.