A nőket könnyen sírba viheti a megfelelési kényszer

2014.05.29. 17:03

Idén 320 nő osztotta meg személyes történetét a „Szeresd önmagadat jobban, mint felebarátodat!” témában az ötödik születésnapját ünneplő Terézanyu pályázaton. A tabudöntés soros állomásaként, az önelfogadás sokszor nehezen elsajátítható képességéről vagy ritkán megélt élményéről írtak a nők és e téma is bebizonyította, hogy bőven van ok társadalmi diskuruzusra. 

A május 9-i díjátadó fényét külön emelte, hogy soha még ennyi díjat a Terézanyu pályázatok történetében nem osztottak ki: idén 12 győztes nő között, összesen közel 700 ezer forint értékű díj talált gazdára. A 2010-ben Rácz Zsuzsa író által alapított díjat négy éve a Richter Gedeon Nyrt. támogatja. „A pályázatok arról is árulkodnak, hogy a sok teljesen különböző élethelyzetű nő sorsában sok a közös: számos esemény és sorsfordító változás, döntés erősítheti önbecsülésünket” – mondta el a díjátadó gálán Rácz Zsuzsa írónő, a Terézanyu pályázatok megálmodója.

A pályázat zsűrijének nevében Dobó Kata színésznő, dr. Seres Andrea szülész-nőgyógyász, D. Tóth Kriszta újságíró, író, Pásztor Anna énekesnő, az Anna and the Barbies zenekar frontembere, valamint a két házigazda, Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője és Rácz Zsuzsa író méltatása után 12 pályázó vehette át a díjat. 

A Richter különdíjat kapott Fejes Szonja: Boldogság című írását, amit Dobó Kata az elejétől a végéig könnyeivel küszködve olvasott fel, ITT olvashatod

A fődíjas írás, R. Kelényi Angelika története alább olvasható

R. Kelényi Angelika: Halálom után 15 évvel

Azt mondják, hogy halál közeli állapotban voltam. Tulajdonképpen egy új ember született, miután felnyitottak, kimostak, összefoltoztak és helyreállították az összeomlott vérkeringésemet. Akkor 29 éves voltam, és nem tudtam, mi történik velem. Nem mintha előtte tudtam volna. Csak a „halálom” után jöttem rá, hogy tulajdonképpen valaki más életét élem a sajátom helyett. Az állandó megfelelési kényszer, KÉNYSZER, nemcsak saját belső késztetésem, hanem a külső agresszió hatására is más emberré tett, mint aki valójában voltam, vagy lenni akartam.

Akkor már 7 éve együtt éltem vele. Egy társaságban nőttünk fel, ismertem szinte születésünktől fogva. Eljött a nap, amikor másképp néztünk egymásra. Az első két évben, amíg tudta, hogy merre tart, amíg csak álmai voltak, amíg egyszerű volt és tisztalelkű, szépen működtünk. Azt hittem, ilyen marad. Aztán hirtelen megvalósulni látszottak a tervei, sok pénze lett, és elszállt. Lekezelő, durva és kevély lett, nem tudta jól kezelni a sikert. És a sikertelenséget sem. Ha egy-egy tárgyalása nem az elvárásai szerint alakult, a dühét rajtam töltötte ki, mert én voltam kéznél. Érdekes, hogy bár otthon soha nem tapasztaltam agressziót egyik szülőm részéről sem, tőle eltűrtem. Valószínűleg fel sem fogtam, hogy min megyek keresztül. Okos lánynak tartottam magamat, okosnak tartottak sokan, mégis eltűrtem. Leginkább azért, mert szégyelltem, hogy ez velem is előfordulhat.

Nem vert. Legalábbis nem gyakran. A lelki terror azonban mindennapossá vált, én pedig tudtam, hogy mikor kell felhúznom az edzőcipőmet, és elmenni otthonról, hogy ne az én arcom, csak a szekrényajtó legyen szétverve. Télen, fagyban is sétálgattam a ház körül, egyik cigit szívtam a másik után, és vártam, mikor nyugszik meg végre.

A sikeres üzlet hátterében gyakorta nem tisztességes üzleti partnerek álltak, akikkel nem ártott jóban lenni, akikkel el “kellett” járni szórakozni. Engem ezekre a „megbeszélésekre” nem vitt magával, nőnek ott nincs helye, mondta, de később megtudtam, hogy volt helye ott nőnek, csak nem nekem. Tudtam, hogy megaláztak és belém rúgtak, figyelmeztettek a barátaim, még az ő barátai is, anyám úgy ezerszer könyörgött, térjek észhez, de nem akartam hinni nekik.

Később felfogtam, hogy nemcsak érzelmileg, de anyagilag is kihasznált, tönkretett, és mindent, de mindent elvitt, hogy egy másik nőt boldogítson, vagy inkább boldogtalanítson vele. Mellette voltam, amikor csóró volt, mellette voltam, amikor gazdag lett, mellette voltam, amikor ideges volt, amikor félt, amikor sírt, és amikor beteg volt. Vannak emberek, akik a saját komplexusaikat mások eltiprásával kezelik. Ő ilyen volt, és én örültem, hogy egy ilyen tökéletes férfi egyáltalán szóba áll velem. Anyám, aki külső szemlélőként belelátott az életünkbe, és majd’ megszakadt értem a szíve gyakran kérdezte: „Kislányom, te hol vagy ebben a kapcsolatban? Veled ki törődik? Ne szeresd jobban önmagadnál, ne add fel a saját vágyaidat azért, hogy az övéi megvalósulhassanak!”

1999. október 10-én majdnem meghaltam. Nem tudtam, hogy mi bajom van, sőt, egy darabig az orvosok sem tudták, aztán majdnem késő lett, mire kiderült. Méhen kívüli terhes voltam, tőle. Csak a hasító, szaggató, elviselhetetlen fájdalomra emlékszem, arra, hogy percenként ájultam el, hogy nem tudtak megröntgenezni, mert összecsuklottam, és arra, hogy azt kívántam, bár meghalnék, hogy véget érjen ez a mérhetetlen kín. Már egy liter vér gyűlt össze a hasüregemben, amikor felnyitottak.

Nem akartam őt látni a kórházban, és utána sem. Amíg a csőre kötve feküdtem, átgondoltam az életemet. Éreztem, hogy ez az ijesztő történet nekem egy jel. Egy jel arra, hogy felálljak, leporoljam magam, kiegyenesítsem végre a gerincemet. Az életveszélyes állapotomat abszolút pozitívan éltem meg. Úgy gondoltam, nagyon jó, hogy itt fekszem és csövek lógnak ki belőlem, mert végre megértettem, az életem nem játék. Különösen nem más játéka.

Amint felépültem, már kész tervvel álltam elő. Azonnal munkát kerestem Budapesten, és kaptam is. Nem vártam, fogtam egy bőrönd ruhát, és a fővárosban lakó barátnőmhöz költöztem. Aztán egy hónap múlva kivettem egy garzont, és teljesen új életet kezdtem. Nulláról, egy forint nélkül, mert mindent, amit az együtt töltött hét év alatt kerestem, elvett tőlem. Hogy hogyan, az egy másik történet. Nem érdekelt, csak az, hogy újra az lehessek, aki előtte voltam. Szabad, erős, vidám, mindenre nyitott, érdeklődő ember, aki senkinek nincs kiszolgáltatva.

Egyre több visszajelzést kaptam, megértettem, hogy értékes vagyok. Az emberek annak tartanak. A férfiak szépnek látnak, a nők kedvelnek, és szeretnek velem lenni. A munkámat jól végzem, és a munkatársaim, a főnökeim elégedettek a teljesítményemmel. Megállok a saját lábamon, senkitől nem várok semmit, mindent képes vagyok megteremteni, értek a szakterületemhez, elismerik a tudásomat és a tapasztalataimat. Ma már nem félek semmitől és senkitől, erős vagyok. (Talán tényleg igaz, hogy teher alatt nő a pálma.)

Rövidesen, miután a múltamat lélekben is ott tudtam hagyni abban a borsodi kisvárosban, találkoztam a kölcsönös szerelemmel is. Megismertem az adni és kapni örömét, a szeretet valódi meghittségét, a nyugalmat és a túlzott kompromisszumoktól és elvárásoktól mentes kapcsolat szépségét. Egy olyan emberrel hozott össze sors, aki a hibáimat is szereti, elfogad, nem kényszerít semmire, támogat, ha kell, és büszke rám, aki engedi, hogy önmagam legyek, a saját utamat járjam, és aki megajándékozott életem legnagyobb csodájával, a kislányommal. Ehhez 15 éve ki kellett lépnem akkori magamból, hogy régi-új önmagamba térhessek vissza.

 

Terézanyunőkmegfelelési kényszerpályázatRichter Gedeon Nyrt