Bogdán Csaba esküvő házasság Szandi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
21 éve szerelmes egymásba Szandi és férje, Bogdán Csaba és pont 17 éve házasodtak össze. Az énekesnő az évfordulóról a Facebookon is megemlékezett. 

Nem mindennapi házasság Szandiéké. Akármikor bukkannak fel a tévé képernyőjén, látszik rajtuk, hogy éppúgy imádják egymást, mint szerelmük kezdetén. Három gyönyörű gyerekük pedig csak még jobban összekovácsolta őket - partnerek ők a magánéletben ugyanúgy, mint a szakmájukban is.

"A megismerkedésünk idején rengeteget buliztam, csajoztam, éjszaka jártam haza, másnap délig aludtam. Ekkor ismertem meg Szandit. A nyári turnéján én voltam a gitáros, és már a próbák ideje alatt éreztem valamit. Egy üde virágszál állt előttem a kislányos bájával, ártatlanságával, őszinteségével, humorával és vidámságával. Új színt hozott az életembe" - nyilatkozta korábban a Story magazinnak a kezdetekről Bogdán Csaba, aki azt is elárulta, alapvető dolgokban Szandi nem változott sokat az évek alatt.

Az énekesnő egyébként tavaly és tavalyelőtt is posztolt a nagy nap alkalmából.

Hírnév, pénz, összetartás - Hollywood legsikeresebb családjaihttp://www.life.hu/csalad/20160616-a-legsikeresebb-csaladok-hollywoodban.htmlA vér nem válik vízzé - így van ez az alábbi családok esetében is, ahol a tehetség - vagy egyes esetekben a hírnév megszállott hajszolása - bizony örökletes volt. Sikeresek, gazdagok és családtagok. CsaládAFPNyílt levél egy nagyapának http://www.life.hu/csalad/20160615-nyilt-level-nagyapamnak-akit-legszivesebben-elfelejtenek.htmlA családon belüli erőszak nem magánügy. Beszélni kell róla, mert a hallgatás magányra ítél és megbetegít. A következő levelet egy olyan olvasónktól kaptuk, akinek az édesanyját gyerekkorában szexuálisan bántalmazta a saját édesapja. Család--Hatalmas trauma érte gyerekkorában Dér Henithttp://www.life.hu/csalad/20160617-der-henit-fiunak-vartak-ezert-hatalmas-trauma-erte-gyerekkoraban.htmlDér Heni életére rányomta a bélyegét, hogy édesapja kisfiút várt helyette, aki majd továbbviheti a családnevet - erről a Best magazinban mesélt az énekesnő. Család--Apás napott tartott Brooklyn Beckhamhttp://www.life.hu/csalad/20160616-brooklyn-beckham-es-david-beckham-egyutt-a-the-stone-roses-koncerten.htmlA Beckham-fiúk a The Stone Roses koncertjén buliztak egy óriásit. CsaládOrigoHatalmas és nagyon cuki Candice Swanepoel pocakjahttp://www.life.hu/csalad/20160617-candice-swanepoel-modell-allapotos-mar-nagy-a-pocakja.htmlA modellnek már nagyon nagy a pocakja, olyannyira, hogy már nem látja a bikinivonalát. CsaládOrigoA részeg férfi nem mehetett a játékterembe, dühét a kisbabáján töltötte kihttp://www.life.hu/csalad/20160616-a-reszeg-ferfi-jatekterembe-akart-menni-de-parja-nem-engedte-ezert-duhet-a-kisbabajan-toltotte-ki.htmlAz apának nehezen nevezhető férfi egy bormámoros napon úgy döntött, hogy egy játékteremben éli ki a játékszenvedélyét, ám amikor párja erre nemet mondott, tombolni kezdett és arcon csapta az alig 1 éves gyermekét. A férfit letartóztatták. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.