Bajor Imre megszólalt! Ezt kéri a rajongóktól

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv -
betegség Bajor Imre Nyugalom rajongó család
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
„Jól vagyok, a gyógyulás útjára léptem!" - üzente szűkszavúan Bajor Imre, aki családjával ügyvédhez fordult, hogy csak hiteles információk láthassanak ezentúl napvilágot róluk. Legfőképp az egészségi állapotáról.

A Blikk információ szerint Bajor megelégelte, hogy bár sohasem nyilatkozik, a sajtó állandóan nagyon jól értesült, és folyamatosan kibeszélik betegségét, hogylétét.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv

"Szeretnénk végre véget vetni a találgatásoknak és a kéretlen, sokszor teljesen hiteltelen nyilatkozgatásoknak. Imre küzd, és mint elmondta: végre gyógyul! Ezt pedig úgy tudja leginkább megtenni, ha békén hagyják, pihen és nem szembesül a betegségével szinte naponta. Az egészségi állapota kizárólag rá tartozik, amiről nem mások szájából szeretne értesülni. Ugyanakkor azt is megérti Imre, hogy sokan aggódnak érte, kíváncsiak minden apró biztató jelre, hiszen szeretik őt. Éppen ezért a megfelelőnek ítélt hírcsatornán keresztül tájékoztatják majd időről időre a közvéleményt" – tolmácsolta a dr. Hegedűs László, a család jogi képviselője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.