Cinthya Dictator
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
"2007-ben, 17 évesen egy utcai incidens alkalmával több belső sérülés mellett lejött az arcomról a bőr. Másnap vettem észre, hogy egy csomó alakult ki a nyakamon, és bár nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, mert azt gondoltam, a sérülésem miatt keletkezett, elmentem a kórházba. Ott mintát vettek belőle, ellenőrizték" - így kezdte történetét a fiatal lány.

Cinthya 2014-ben elárulta, az egyik orvos azt mondta, hogy azonnal műteni kell, a másik azt, hogy semmiség, de abban megegyeztek, hogy nem tudják, pontosan mi ez. "Egy idő után észrevettem, hogy a csomó visszahúzódott, és belenyugodtam, hogy talán tényleg a történtek miatt alakult ki. Ám ahogy stresszesebb időszakok jöttek az életembe, ismét kiújult, majd tavaly nyáron kilenc csomót vettem észre a nyakamon lévő ér környékén" - olvasható a Napidoktor.hu korábbi cikkében.

Forrás: -Facebook/Cinthya Dictator

"Az Édes Élet forgatása alatt a páromat, Varga Viktort kísértem el fül- orr gégészhez, és ott vizsgáltak meg engem is. Az orvos azonnal látta, hogy komoly a baj, és tudatta velünk, hogy ez daganat. Azonnal elküldtek biopsziára: mintát vettek, és közölték, hogy limfóma sejtek találhatóak a daganatban. Újabb, sokkal nagyobb mintákra volt szükségük az orvosoknak, de mivel némelyik csomó az ütőéren volt, ezért csupán egyből tudtak kenetet venni" - mesélte Cinthya.

"Végül összesen három daganatot sikerült eltávolítani, ekkor derült ki, hogy Hotchkin-limfómám van, ami a nyirokrendszer betegsége. Éppen ezért küldtek el PET CT-re: hogy átvizsgálták az egész szervezetemet, nincs-e több daganat, mert a nyirokrendszeren keresztül könnyen átterjedhet más részekre is - emlékezett vissza a lány, akinél szerencsére nem találtak további daganatot.

Hogy Cinthya mennyi sugárkezelést kapott, mit szedett, mit tett a bőréért és milyen rendszerességgel jár ma ellenőrzésre, elolvasható a Napidoktor.hu oldalán.

!

Erőt adott nekem a családom bíztatása, valamint a tudat, hogy édesanyám is túlélte a rákot, ő 11 hónapig járt kemoterápiára, de legyőzte a betegséget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.