A fiatal nő melle kilyukadt a Staphylococcus-fertőzéstől, országszerte ismert orvosa ellen foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt nyomoznak – írja a Bors.

Egy rutinműtétnek számító mellplasztikával indult annak a komlói lánynak a kálváriája, akinek végül a kínok kínját kellett átélnie egy fertőzés miatt. A fiatal hölgy, akin egy dél-dunántúli magánklinikán hajtották végre a beavatkozást, varratai elfertőződtek, gennyezni kezdtek, végül 39 fokos lázzal szállították vissza a kórházba, ahol újabb műtéten esett át.

IllusztrációForrás: Thinkstock

A szilikon gyártója és az Egészségügyi Engedélyezési Közigazgatási Hivatal szakértői úgy vélekedtek, az operációt végrehajtó, egyébként országszerte ismert orvos hibát követett el. A fertőzést észlelve ugyanis az egyszer használatot implantátumokat két alkalommal is kivette, elmosta, majd visszahelyezte.

„Lelkileg nagyon megviselt, még mindig szenvedek, bár már nagyjából sikerült helyreállítani az elrontott műtétet a szekszárdi kórházban, ahol kicserélték az implantátumokat, és helyreállították az elszakadt izmokat és elroncsolódott bőrréteget" – mondta a Borsnak a lány. A plasztikai sebész ellen foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt nyomoz a pécsi rendőrség.