Diána története rendkívül beszédes: bizalmat szavazott valakinek, akinek nem kellett volna. A férfi azon az éjszakán azonban nemcsak fájdalmat okozott a lánynak, de borzasztóan meg is alázta. Szavai és viselkedése pedig azt sugallta, a kínok folytatódnak majd. Nincs vége az erőszaknak, az agresszor tulajdonának tekinti a lányt, akivel kénye-kedve szerint bánhat.  

Diána az eset után évekig nem tudott szabadulni a tehertől. Ahogy ő fogalmazott, elmenekült. Az ország másik végébe költözött. Ma párkapcsolatban él, és van két gyermeke, de az erőszak emléke kísérti. Senki sem tudja vele elfelejtetni a szörnyű megaláztatást.

Forrás: Thinkstock

Íme, a Törd meg a csendet! felhívására érkezett újabb történet

Az én történetem 2006-ban, már 8 éve esett meg.16 éves voltam, amikor az unokatesómmal és a barátaimmal elmentünk szórakozni. Elég nagyszájú lánynak tartottak a barátaim. Hosszú fekete hajam volt és csinosan molett voltam. Amikor elkezdett az éjszaka beindulni, nagyon jól éreztük magunkat, táncoltunk, szórakoztunk. Én semmi alkoholt nem fogyasztottam soha. De így is nagyon jó volt minden buli. A szórakozóhely egyik tulaja egyszer csak odalépett hozzám, aranyosakat mondott, kedves volt velem. De nem is foglalkoztam vele, hisz ő majdnem negyvenéves volt. Egy idő után átmentünk egy másik helyre, ahová ez a pasas is velünk tartott. Tök normálisan buliztunk együtt, nem volt semmi gond. Olyan 5 óra körül felajánlotta, hogy hazavisz. Nagyon normálisan viselkedett, nem gondoltam semmi rosszra, így elfogadtam, hogy hazavigyen.

Nagykabátban álltam, ő bekapcsolta a pornót

Beültünk a kocsiba és közölte, hogy elsőnek ugorjunk haza hozzá, hisz ivott két vagy három pálinkát és előtte enne egy pár falatot, hogy kimenjen az alkohol belőle. Mondtam rendben, de amíg ő eszik, én megvárom a kocsiban. Akkor nem is mondott rá semmit. Aztán amikor a háza elé értünk, mondta, menjek be nyugodtan, nem olyan hapsi ő, nem akar semmit, csak ne ücsörögjek kint a hideg kocsiban. Bementem. Hiba volt.

Ahogy beértem, hallottam, hogy kulcsra záródott az ajtó. Azt mondta, ne aggódjak, nem lesz baj. Mondtam, engedjen ki, mert én nem akarok tőle semmit. Ő leült enni, én nagykabátban álltam a konyhájukban. Rettegtem. Végzett, bement a szobába és bekapcsolta a pornót. Tudtam, hogy baj lesz. Odajött hozzám és elkezdte leszedni rólam a ruháimat. Hiába tiltakoztam, nem hagyott! 2 méter magas, tiszta kigyúrt, tetkós pasi volt. Lelökött az ágyra és hát csinált mindent és csináltatott mindent, ami csak jólesett neki! Könyörögtem neki, hogy engedjen el... de nem siette el a dolgot.

Forrás: Thinkstock

Azon a hajnalon megszűntem létezni, más ember lettem 

Rám ült és elkezdett pofozgatni, hogy miért vagyok duci. Fogyjak le, mire legközelebb találkozunk. Amikor végre végzett, nekem vágott egy törölközőt, és azt mondta, igyekezzek, mert neki dolga van. Legközelebb pedig ne próbáljak bőgni, mert baj lesz belőle. Undorodtam magamtól és tudtam, ez az én hibám. Naiv voltam! Gondolhattam volna, hogy ez lesz belőle. Többet nem találkoztunk, mert én az ország másik végébe költöztem. Elmenekültem!

Mindez 8 éve történt, de még soha senkinek nem mondtam el. Mai napig szégyellem magam. Most boldog kapcsolatban élek, két gyermekem van. De ezt senki se tudja velem elfelejtetni. Azon a hajnalon megszűntem létezni, más ember lettem!

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!
Szexuális erőszak esetén hívható a NaNE segélyvonala is a 06-80-505-101 számon (hétköznap este 6 és 10 között), illetve a KERET koalíció is elérhető az ingyenesen hívható kék számon, a 06-40-630-006-on!
Mindhárom vonalon felkészült szakemberek fogadják a hívásokat.

 

Az erőszakra nincs mentség
Nagyon könnyű lenne ezt a lányt "hibásnak beállítani", hiszen saját magáról is ezt gondolja, de itt alapvetően arról van szó, hogy egy erős, korban igen eltérő férfi visszaélt a hatalmával, ráadásul egy fiatalkorúval szemben. Egy 16 éves lány viselkedhet naivan, akkor is, ha a szülei és a környezete óva intik a kétes elemektől. Egyszerűen működött a természetes bizalom benne. Hogy is érhetné baj? Biztos akart lenni magában, s akkor épp erre ez a negédes, a szavaival egészen mást sugalló férfi volt jelen, aki bizalmat ébresztett benne. Sajnos a történtek okán elérte nála, hogy innen kezdve abban se bízzon, aki nem adott erre okot. 
Különösen fontos eleme a történetnek, hogy bevallása szerint jelenleg boldog, és jó párkapcsolatban él, hiszen a legtöbben nem tudnak segítség nélkül ép kapcsolatot kialakítani egy ilyen eset után. Ugyanakkor nem részletezte, hogy a "nem felejtés" mit takar pontosan. Rémálmai vannak? Szorong? Újra meg újra feltörnek az emlékek? Egy biztos, valamit végérvényesen összetört benne az elkövető: a világ felé a fiataloknál még oly természetes bizalmat. 
Fontosnak érezzük felhívni a figyelmet arra, hogy a cikk után következő kommentek olvasása felkavaró lehet erőszakot elszenvedettek számára.