Műteni kellett VV Ádámot, annyira megverték

Forrás: RTL 2. -
műtét verekedés VV Ádám sérülés kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy balatoni diszkóban keveredett verekedésbe VV Ádám, akinek úgy ellátták a baját, hogy meg kellett műteni. 

Korábban a vonaton balhézott részegen, most pedig egy balatoni diszkóban keveredett verekedésbe a Való Világ 7 egykori játékosa, akit ismeretlenek támadtak meg a szórakozóhelyen. Úgy megverték, hogy eltört a keze, még műteni is kellett - írja a Blikk.

Forrás: RTL 2.

Az egykori villalakó az esetről elmondta a lapnak: "Igazából még most sem tudom, mi történt pontosan, miért kötöttek belém azok az alakok (...) Már korábban is észrevettem, hogy ez a három férfi kiszúrt engem. Talán a Való Világból ismertek meg, de nem tudom biztosan, mert ez sem derült ki számomra. Én éppen táncoltam, amikor egyszer csak ott álltak mellettem, és az egyikük meglökött. Kérdeztem, hogy miért lökdös, mit akar, de csak annyit mondott, hogy nem tetszik neki a pofám. A következő pillanatban már ütött is".

Ádámot, elmondása szerint ez annyira váratlanul érte, hogy védekezni sem tudott. A földre került, ahol még jó párszor belerúgtak. Az egykori villalakó másnap még elment dolgozni, de olyan fájdalmak gyötörték, hogy kórházba vonult, ahol meg is műtötték.

Hisztis díva lett Caitlyn Jennerből?http://www.life.hu/bulvar/20150626-caitlyn-jenner-az-egykori-bruce-jenner-nemvalto-mutetje-utan-hisztis-diva-lett.htmlÚgy tűnik, az egykori hétpróbás olimpikon, Bruce Jenner műtétjével nemcsak nemet, hanem személyiséget és viselkedési formát is váltott. TV + BulvárOrigoÍgy csapatja Lilu a Glastonbury fesztiválonhttp://www.life.hu/bulvar/20150626-lilu-az-rtl-klub-musorvezetoje-a-glastonbury-fesztivalon-bulizik.htmlLilu teljes gőzzel belevetette magát a fesztiválszezonba: már meg is érkezett Glastonbury-be, a sztárok kedvenc bulihelyére, ahol ő is átadta magát a fesztiválozós életérzésnek. TV + Bulvár--Keresztes Ildikó: "Tudom, hogy a bugyimban is szeretnének turkálni"http://www.life.hu/bulvar/20150626-keresztes-ildiko-kiakadt-a-bulvarmediara.htmlKeresztes Ildikó nagyon kiakadt a bulvármédiára, mely az énekesnő szerint a napokban valótlanságokat állított a párkapcsolatáról. Ildikó közösségi oldalán tisztázta a helyzetet egy hosszabb bejegyzésben. TV + Bulvár--Nem könnyű Ákos gyerekének lenni - Meglepő vallomás az énekestőlhttp://www.life.hu/bulvar/20150624-akos.htmlMivel indítaná útnak nagyfiát, ha fesztiválozni menne, és egyáltalán, milyen lehet Kovács Ákos gyermekének lenni - többek közt ennek járt utána a Life.hu riportere.TV + BulvárBaronits Gábor barátnője nem féltékenykedikhttp://www.life.hu/bulvar/20150624-baronits-gabor-szinesz-baratnoje-nem-feltekeny-tipus.htmlA Life.hu nagyszájú riportere, Németh Máté ezúttal Baronits Gábort és egykori szépségkirálynő barátnőjét faggatta kapcsolatukról a Miss World Hungary döntője után. TV + Bulvár--Ezek voltak az elmúlt hetek legnagyobb alázásai a sztárvilágbanhttp://www.life.hu/bulvar/20150625-az-elmult-hetek-legnagyobb-alazasai-alekosz-demcsak-zsuzsa-david-beckham-majka.htmlNem múltak el eseménytelenül az elmúlt hetek a sztárvilágban: több híresség akasztotta ugyanis össze a bajszát, a nyilvános alázásokból pedig egészen szép botrányok kerekedtek. Íme, a legnagyobbak.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.