Alig 30 kilót nyomott, most fehérneműs, boldog képekkel igyekszik hatni evészavarral küzdő társain az egykor anorexiás Megan.

Megan Jayne egykor mindössze 30 kilót nyomott, és közel állt ahhoz, hogy szervezete felmondja a szolgálatot. A 22 éves lány most már megtanulta magát szeretni a maga hibáival, hurkáival és narancsbőrével együtt, ezt pedig közösségi oldalán is igyekszik hangsúlyozni. 

Forrás: Instagram/bodyposipanda

Amikor belenézek a tükörbe, látom a hurkákat a hasamon, a cellulitot, és millió hibát, amely miatt annak idején meggyűlöltem magam. Most már azonban a boldogságot is látom– írja Megan a weboldalán, ahová most már csupa bikinis, mosolygós és élettel teli képeket tölt fel. A fiatal lány, akit 14 évesen diagnosztizáltak anorexiával, arra szeretné ösztönözni társait, hogy szeressék és fogadják el magukat úgy, ahogy vannak.

Egy anorexiás lány hétköznapjai
Az anorexiáról már sokan sok mindent megírtak. Mivel egyre nagyobb méreteket ölt ez a betegség a kamaszok körében világszerte, már gyakorlatilag minden információt megtalálhatunk ezzel kapcsolatban – például az interneten is. A Life.hu most úgy döntött, hogy nem a betegségről vagy annak kialakulásáról mesél, inkább néhány fotón keresztül megmutatja, hová lehet eljutni ezzel a betegséggel, ha nem figyelünk rá oda kellőképpen. A cikkért kattints ide!