A siketnéma Daniel Kevin Harrist gyorshajtás miatt állították meg a rendőrök. A férfi kiszállt az autóból, hogy tudjon kommunikálni, ám ekkor az egyik észak-karolinai rendőr azonnal lelőtte. A férfi életét már nem lehetett megmenteni.

Mindenkit felháborított Daniel Kevin Harris halála, akivel a rendőrök végeztek. A hatóság emberei a történtek után azzal védekeztek, hog fogalmuk sem volt arról, hogy a férfi siketnéma.

Ők azért lőttek, mert a férfi, - akit gyorshajtás miatt akartak megállítani - többszöri figyelmeztetés ellenére sem állt félre, majd amikor végre leparkolt, hirtelen kiszállt az autóból.

A férfi testvére, Jay szerint, Daniel csak félt, és vélhetően a figyelmeztetést sem hallotta, hiszen siket.

Az áldozat egy négyéves gyermeket hagyott hátra, most az ő számára gyűjtenek adományokat. Eddig 5000 dollár jött össze, amely fedezi a temetés költségeit. 

Daniel Kevin HarrisForrás: Facebook

A férfi családja azt reméli, hogy az eset miatt végre bekövetkezik az, amiért régóta küzdenek sokan, hogy a jövőben a rendszám alapján tudhassák a rendőrök, a sofőr vélhetően siketnéma - számolt be a Daily Mail.