A 3 gyerekes édesanya annyira túlzásba vitte a szoláriumozást, hogy mindösszesen 8 hét maradt hátra az életéből.

Louise Cook fiatal kora óta hódolt a szoláriumozásnak, hetente háromszor. Idővel a túlzott szoláriumhasználat miatt a nő egy foltot észlelt a testén, amelyről kiderült, hogy egy agresszív bőrrák tünete. Későn vette észre, a hátán éktelenkedő folt addigra már viszketett és vérzett. Az orvosi vizsgálat további 4-féle rákot diagnosztizált, különböző szervi érintettséggel. A szakvélemény szerint egyértelműen a kontroll nélküli szolárium okozta a betegségeket – írta meg a Mirror.

Forrás: Thinkstock

 

A fiatal nő első férjétől 23 évesen vált el két gyermekével, majd ezt követően ismerte meg második férjét, akivel egy harmadik kisbabát is vállaltak. Sokáig azonban nem tudják élvezni a közös életet, ugyanis a nőnek mindössze 8 hete maradt hátra. Louise próbál a pozitívumokra koncentrálni, például nyaralási ajánlatokat böngész annak tudatában, hogy ez lesz az utolsó közös utazása a családjával.

„Szeretném, hogy erre a nyaralásra emlékezne a családom, ha már nem leszek" – mesélte Louise.

A nő nem enged teret a ráknak a mindennapokban. Elhatározta, hogy hátralévő idejében csak azzal foglalkozik, hogy minél több időt tudjon azokkal tölteni, akiket szeret.