Szexuális felvilágosítás Norvégiában és itthon: mi a jobb módszer?

Egy női öltözőben járunk, ahol a riporternő minden gond nélkül rántja le a törülközőt a mellette elsétáló és mit sem sejtő lányról, hogy megmutathassa rajta a női nemi szerv felépítését. Újabb vágás: ezúttal egy műanyagba öntött női altest részeit magyarázza lelkesen az utolsó részletig. 

Menstruációt és hüvelyi folyást bemutató alsóneműk, a lány hasára rajzolt petefészek, tampon- és betéthasználat  – csak néhány momentuma a női test működéséről szóló szexuális felvilágosító videónak, amelyet a Norvég Televízió (NRK) nagyjából másfél évvel ezelőtt töltött fel az internetre több másik, hasonló jellegű céllal született felvétellel együtt. Így a norvég kamaszok minden további nélkül megtudhatják, hogyan kezdődik a pubertáskor, hogyan fejlődik a lányok melle, hogyan működik a pénisz, illetve milyen más „kellemetlenségekkel” (például pattanásokkal és fokozott izzadással) jár együtt a serdülőkor. Teszi mindezt a kamaszok nyelvén. 

A norvég módszer hatalmasat szólt a magyar interneten is, és számtalan médium emlékezett meg a rendhagyó felvilágosító technikáról. Mindez persze nem meglepő, hiszen a skandináv országhoz képest itthon továbbra is prüdéria övezi az ehhez hasonló témákat. 

Bár az iskolákban mára kötelezővé vált a felvilágosítás is, a statisztikák szerint mindezek ellenére is Magyarországon évente átlagosan tízezer 19 év alatti lány esik teherbe, akik közül minden második dönt úgy, hogy elveteti a magzatot. 

Ám nem csupán a nem kívánt terhesség megelőzésében hiányos a tinédzserek tudása, hanem a szakértők szerint a szexuális úton terjedő nemi betegségekkel és következményeikkel sincsenek kellőképpen tisztában. 

A magyarázat nélküli információ lehet a legveszélyesebb

Ahogy kezdett háttérbe szorulni a szigorú vallási erkölcs, úgy vált a 20. század közepére egyre elterjedtebbé a kötelező iskolai felvilágosítás Nyugat-Európában. Magyarországon minderről 1970-től rendelkezik kormányhatározat. Akkor a középiskola második osztályát nevezték ki a megfelelő időpontnak a nemiséggel kapcsolatos tudás átadására, azonban ez évről évre egyre korábbra tevődött. 

Ma a felvilágosítás a nemzeti tanterv része, a gyerekek hetedik, illetve tizenegyedik osztályban térnek ki a témára a biológiaóra keretei között. A legtöbb információt azonban mégsem szakértőktől vagy a szülőktől nyerik, hanem a velük egykorú, még szintén kevés tudással rendelkező társaiktól, és a számukra csak egy karnyújtásnyira lévő internettől, avagy a médiából. 

Mindennek veszélye, hogy sokszor magyarázat nélkül kapnak információt, ráadásul sokszor teljesen torz képük alakulhat ki a szexualitásról és a saját nemiségükről. 

Nem biztos, hogy a norvégok jobban csinálják

Hevesi Krisztina szexuálpszichológus nem feltétlenül tartja jónak a norvég mintát: véleménye szerint a videók tartalma erős, nem is annyira ízléses, a bennük szereplő modellek pedig sokszor tárgyiasítva jelennek meg. 

Értem, hogy mindezzel az élő demonstrációval az életszerűvé tétel volt a cél, de azt gondolom, hogy túl nyersen és kevésbé esztétikusan jelenítette meg az egyébként szeméremmel társuló szexualitásunkat  – magyarázta a szakértő, aki szerint az itthon elterjedt szexnegatív nevelés sem a legjobb megoldás. 

Ez azt jelenti, hogy a szexuális felvilágosítás csak a negatív következményekről és a problémákról szól, arról pedig nem esik szó, hogy mennyire gyönyörű dolog maga a test és a testiség.  „Michel Foucault mondta, hogy mi mindannyian viktoriánusok vagyunk – azt értve alatta, hogy nyugati kultúránk a szexualitás tudományát, elsősorban a betegségeket, a nem kívánt terhességet és a testiség egyéb negatívumait hangoztatja, ezzel pedig egy riogatáshalmaz nehezedik ránk.” Mindeközben a keleti kultúrákban évszázadokon át az erotika művészete volt előtérbe helyezve, a párkapcsolatok segítése érdekében.  „Vagyis szinte a nyugati ellentéte: hogy miképp válhatunk jó szeretővé, és hogyan adhatunk örömöt a másiknak” – mutat rá a különbségre Hevesi Kriszta, aki a megoldást valahol félúton látja. 

„Az, hogy lehet a szexualitásról görcsösség nélkül, felszabadultan és jól beszélni, arra jó példa lehet a holland modell. Ők ismerik azt a retorikát, ami el is jut a fiatalokhoz, és megtalálják a módját, hogy időben el is kezdjék mindezt. Például szépen magyarázzák el a kicsiknek, hogy az intimitás területe a fehérnemű alatt található, és az csak az övék.” 

Már óvodában el kellene kezdeni

Hevesi Krisztina szerint a magyar szexedukációval az a gond, hogy nincs egy kiforrott modellje a felvilágosításra. A legjobban a szülő tudná kommunikálni a gyermeke felé azt, hogy a szexualitás akkor igazán jó, ha érzelmek kontextusában jelenik meg.  Példát mutatva azáltal, hogy egy szeretetteljes érzelmi légkört lásson otthon, és így értse meg az intimitás szerepét a pár kapcsolatában. A másik platform az iskola, ahol azonban továbbra is nehezen megoldott az, hogy a szexualitásról, és ne csupán a szaporító szervekről essen szó a gyerekek előtt. 

Teljesen világos, hogy például egy matematikatanár osztályfőnök nehezen tud beszélni ezekről a dolgokról, kiváltképp mondjuk arról, hogy a szexualitás a kölcsönös örömszerzésről szól, vagy például a klitorisz szerepéről a női orgazmusban. Neki bizony másnap is be kell mennie matekórát tartani. 

„Ami igazán fontos lenne, egy olyan intézményesített kör specializált szakemberekkel, akik a különböző életkoroknak megfelelően tudnak a szexualitásról beszélni, akik el tudják mondani azt is a fiataloknak, hogy mivel okozhatnak örömöt egymásnak, mitől értékes és gyönyörű a testünk, a szexualitásunk, az intimitás. Ők járhatnák a különféle oktatási intézményeket, kezdve mindezt az óvodában, és folytatva az alsó és felső tagozatban.” 

Ha így tudnánk kommunikálni, a fiatalok számára eljutna az őket féltő üzenet is – a nem kívánt terhességről, a szexuális úton terjedő betegségekről, ami egyébként tényleg óriási problémát jelent –, míg jelen csomagolásban csak ellenállást vált ki belőlük. „Akkor nem a felnőttfilmek jelentenék az egyetlen felvilágosítási forrást számukra, hanem hiteles információt is kapnának az emberi kapcsolatokról.” 

A megoldás tehát valahol a norvég és a magyar módszer között húzódik, ugyanakkor tény, hogy a felvilágosítás nem csupán az iskola feladata kell, hogy legyen. A szülőnek ugyanekkora szerepe van gyermeke egészséges szexualitásának kialakításában, hiszen amit otthon lát, azt viszi tovább ő is.