Ronnie Wood, a Rolling Stones gitárosa először beszélt tüdőrákjáról

Forrás: Getty Images/2013 Getty Images/Dave J Hogan -
tüdőrák Rolling Stones Ronnie Wood
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ronnie Wood, a Rolling Stones gitárosa először beszélt arról, hogy májusban tüdőrákot diagnosztizáltak nála.

A hetvenéves sztár a Mail on Sunday-nek elmondta, hogy tüdeje egy részét el kellett távolítani, ám egyelőre megnyerte a harcot a betegség ellen. Háromhavonta vissza kell mennie kontrollra. Wood turnéjának indulása előtt, májusban vett részt rutinvizsgálaton, ott merült fel a tüdőrák gyanúja.

Ronnie Woodnál májusban diagnosztizáltak tüdőrákot Forrás: Getty Images/2013 Getty Images/Dave J Hogan


"Őszintén szólva nem lepett meg" - tette hozzá a gitáros, aki hosszú éveken át volt láncdohányos. A vizsgálatok eredményére egy hetet kellett várnia. Elmondása szint hirtelen minden bizonytalanná vált, a zenész már elképzelte a halálát. Végül olyan eredményeket kapott, melyek szerint a tüdőszövetben lévő daganat nem növekszik, ezután műtötték meg, az operáció sikerült.

"Átkozott szerencsém van, valójában már nem is lenne szabad itt lennem. Megint igen komoly védelmi pénzt fizettem" - vélte Wood, aki 2012-ben még egy doboz cigarettával a kezében vett részt harmadik esküvőjén. Amikor azonban 2016-ban megszületett harmadik feleségével közös gyermeke, felhagyott a cigarettával, a drogokkal és az alkohollal.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.