Megszólalt az a lány, aki drogok hatása alatt kivájta a saját szemét. Azt mondja, szeme világának elvesztése döbbentette rá, hogy változtatnia kell az életén.

Kaylee Muthart februárban azzal került be a híradásokba, hogy drog hatása alatt állva egy templom előtt kivájta a saját szemét. A nő most az amerikai Cosmopolitannak mesélte el élete történetét. Kiderült, hogy a lány hiába volt osztályelső, 17 évesen otthagyta az iskolát, és a kábítószer rabja lett.

"Drogok hatása alatt tanulmányoztam a Bibliát. Sok mindent félreértelmeztem. Meg voltam róla győződve, hogy így közelebb kerülhetek Istenhez." - mesélte a lány.

Ezt követően elköltözött otthonról, de nem jött ki jól a barátaival sem és munkáit is sorra elvesztette. A szakemberek bipoláris zavart állapítottak meg nála, volt időszak, amikor majd kiugrott a bőréből, annyira boldognak érezte magát, míg a következő hétre mély depresszióba zuhant.

Kaylee Muthart (@kayleemuthart) által megosztott bejegyzés,

Azon az ominózus napon feldobva érezte magát. Úgy gondolta, kell tennie valami olyasmit, amivel megválthatja a világot. Szörnyű fájdalma volt, miközben ujjaival kivájta a szemét, de akkor úgy érezte, ezt kell tennie.

Hiába vitték a kórházba a lányt azonnal, az orvosok már nem tudták megmenteni a szemét. Kaylee most megpróbál új életet kezdeni, visszaköltözött édesanyjához és szeretne leszokni függőségéről. Mint mondja, a látása elvesztése rádöbbentette rá arra, hogy változtatnia kell életén.