A 46 éves brit nőt szex közben érte végzetes baleset: leesett az ágyról, és örökre tolószékbe került. Az anya úgy gondolja, az ágy hibás volt, ezért billent meg és zuhant le róla, így beperelte a gyártó céget.

A négygyermekes anya éppen szerelmével szeretkezett, amikor végzetes baleset történt. Az ágy közepén térdelt, amikor úgy döntött, hogy pozíciót változtat, de az ágy megbillent ő pedig a fejére esett. „A fejem a padlónak csapódott, majd az oldalamra estem, és hallottam, hogy a testem, akár egy rugó szétreccsen, éreztem is" – mondta Claire Busby, aki szerint a hibásan kiszállított új ágya mindennek az okozója, ezért beperelte a céget.

Szexbalesetet szenvedett a négygyermekes anyaForrás: Go Found Me

A baleset után a nő nővérét értesítette a pár, aki megvizsgálta az ágyat és észrevette, hogy két láb hiányzik. Valószínűleg hiányosan küldték ki a tartozékokat, de a cég semmilyen felelősséget nem vállal a balesetért. A nő egész életére tolószékbe került, ezért indított a Legfelsőbb Bíróságnál 1 millió fontos, vagyis átszámítva 350 millió forintos kártérítési pert. Az ügy zajlik, a nő pedig kezeléseire egy adománygyűjtő oldalon próbálja összeszedni a pénzt - írja a The Sun.