Az orvostudomány fejlődése megállíthatatlan, melynek köszönhetően számtalan olyan betegséget is tudunk már kezelni, amely korábban teljesen elképzelhetetlennek tűnt.

Ezért cserébe azonban olyan elképzeléseket is próbára kellett tenni, amik utólag már a legkevésbé sem hangzanak épeszű elképzelésnek.

Raidokatív víz

A huszadik század elején a gyógyszer,- és a szépségipar nagyon gyorsan rákapott a radioaktív anyagok felhasználására, miután napvilágra kerültek az első tudományos kutatási eredmények. Ezek a produktumok szerencsére többé-kevésbé ártalmatlanok voltak az emberi egészségre, mert elenyésző mennyiségű radioaktív hatóanyagot tartalmaztak - vagy egyáltalán semennyit.

Létezett azonban egy Radithor nevű rádium tartalmú ital, amelyre ez nem volt igaz. A 15 milliliteres kireszelésben árusított ital desztillált vízben oldott rádiumsót tartalmazott. A gyártó, William J. Bailey garanciát vállalt arra, hogy a kutyulmánya semmiképp sem ártalmas az emberi szervezetre, sőt, mi több, 150 féle betegségre jelent megoldást. Többek között azért vált híressé, mert merevedési zavarokra IS ajánlották, így a férfiak körében igen közkedveltté vált.

Eben Byers, az A.M. Byers acélipari vállalat elnöke 1927 végén kezdte el inni a Radithort. Lassacskán pedig annyira rákapott, hogy napi 3 üvegcsét is magába döntött - sőt, még a szeretőivel és a barátaival is ezt itatta. Áldásosnak egyáltalán nem mondható terjesztői munkájával, és a fogyasztással csak 3 évvel később hagyott fel, mikor elkezdtek hullani a fogai. Ekkor azonban már mindegy volt, ugyanis a rádium az a fajta alattomos méreg, amely a szervezetbe jutva nem azonnal fejti ki romboló hatását, hanem csak jóval később, miután már lerakódott a csontokban. 1932-ben hunyt el, addig azonban felfoghatatlan kínokat élt át. Csontjai az egész testében szétbomlottak, a koponyáján lyukak keletkeztek, az alsó állkapcsát pedig el kellett távolítani, miután az is levált a helyéről. Mint utólag kiderült, a férfi olyan mértékű sugárzásnak volt kitéve, mintha egy órát tartózkodott volna a csernobili atomerű négyes blokkja mellett.

Eben Byers 1932-ben hunyt el, addig azonban felfoghatatlan kínokat élt átForrás: Reddit

2. Gyilkos babaszirup

Mrs. Charlotte N. Winslow nevéhez fűződik a Mrs. Winslow Nyugtatószirup, melyet nevelt fiai kezdtek el forgalmazni az Egyesül Államokban 1845-ben. Első sorban kisbabáknak fejlesztették ki, ugyanis fájdalomcsillapító és nyugtató hatással is bírt. Az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is erőteljesen reklámozták, újságokban, receptkönyvekben és még sok más helyen lehetett találkozni Mrs. Winslow termékével.

És való igaz, csökkentette a babák idegtépő tüneteit, amik főleg fogzás idején jelentkeztek. Azzal azonban nem számoltak, hogy a csendért cserébe a kicsik életével kell majd fizetniük. A sziruppal kezelt csecsemők ugyanis sorra haltak meg, ami utólag nem meglepő. A keverék ugyanis morfin-szulfátból, nátrium-karbonátból, etil-alkoholból és ammóniából állt. Tehát tulajdonképpen alkoholban oldott morfiumot kaptak, ha fájt a foguk és sírni kezdtek.

Az American Medical Association 1911-ben készített egy kiadványt, "Nostrums And Quackery" címmel, amelyben részletesen kifejtették Winslow asszony találmányáról, hogy miért halálos a csecsemőkre. Ennek ellenére a terméket csak 1930-ban vonták ki véglegesen a forgalomból.

Mrs. Winslow NyugtatószirupForrás: Museum of Health Care

3. Kitömött tüdővel a TBC ellen

1930-1950 között a tuberkolózis volt az egyik legmagasabb halálozási aránnyal rendelkező betegség. Éppen ezért nem csoda, hogy igyekeztek mindenféle ötlettel előállni annak érdekében, hogy megállítsák a tomboló baktériumot. Antibiotikum azonban akkoriban még nem állt rendelkezésünkre, egy bizarr elképzelés viszont igen...

A "plombage" néven elhíresült eljárás során a tüdő pleurális üregébe, a tüdő bordák mögötti területébe olyan anyagokat tömködtek, mint géz, gumi, paraffinviasz vagy különféle állati zsírok. Publikáltak egy olyan esetet is, mely során sterilizált ping-pong labdákat ültettek be kisgyerekek pleurális üregébe. Átmenetileg jó megoldásnak tűnt, mert noha a páciensek tüdeje összeesett, ám idővel ezt kompenzálni tudták. Később azonban komoly, gyulladásos szövődmények keletkeztek, például a tömőanyagok elmozdulásából vagy elfertőződéséből adódóan. Az 1950-es években azonban előrukkoltak egy hatékony antibiotikum kezeléssel, így nem volt többé szükség a tüdő kitömködésére.

Kitömött tüdővel a TBC ellenForrás: Wikipedia/Hellerhoff

Forrás: Listverse