a koronavírus nem fog eltűnni magyar kutató járvány megszelídül a koronavírus koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A koronavírus több mint két éve nehezíti meg az emberek életét. Sokak számára reményt ad, hogy az új mutáció, az omikron gyengébb a korábbiaknál, és bíznak abban, hogy ez jelezheti a járvány végét.

Egy magyar kutató, Dr. Széll Márta molekuláris biológus szerint egyre reménykeltőbb hírek érkeznek, de a vírus nem fog eltűnni az életünkből.

– nyilatkozta a Blikknek a kutató, a Szegedi Egyetem rektorhelyettese. Dr. Széll Márta az interjúban arra is kitért, hogy miért hallani a szakértőktől eltérő, sok esetben egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat.

A koronavírus megszelídül, de velünk marad (Illusztráció) Forrás: 123rf.com

"Az elmúlt két évben a COVID-19 pandémia hihetetlen fordulatokat véve száguldott keresztül az emberiségen. Elég csak azt megemlítenünk, hogy a járvány kitörése óta milyen sokfajta mutáns SARS-CoV-2 vírustörzs keletkezett, és hogy ezek milyen nagymértékű eltéréseket mutatnak fertőzőképességük és az okozott betegség súlyosságának meghatározása szempontjából."

– zárta a gondolatot a tudós.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.