Amputálni kellett mindkét lábát, miután megette szobatársa maradékát

Forrás: Shutterstock -
meningococcus ételmérgezés vérmérgezés amputáció fertőzés maradék amputálás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy amerikai egyetemista azután lett rosszul, hogy megette az előző estéről maradt vacsorát, amelyet szobatársa hagyott az asztalon. Nem gondolta volna, hogy a csak nemrég rendelt étel majdnem a halálát okozza.

A fiúnak korábban semmilyen allergiája nem volt, sőt kitűnő egészségi állapotban volt. Gyanútlanul megette szobatársának maradék ételét, és nem sokkal a vacsora után rosszul lett. Először fájni kezdett a hasa, majd hányt, rázta a hideg és egyre súlyosbodtak a tünetei. Egy idő után már nem kapott levegőt, fájt a mellkasa és kezdte elveszíteni a látását.

Nagyon gyorsan romlott az egyetemista fiú állapota (Illusztráció) Forrás: Shutterstock

A társai végül bevitték az ügyeletre, ahonnan azonnal a közeli kórházba szállították. A vizsgálatok során kiderült, hogy a fiú szervezetét a meningococcus baktérium támadta meg. Ez a kórokozó felelős a fertőző agyhártyagyulladásért, és számos esetben vérmérgezést is okoz.

Az orvosok csak úgy tudták megmenteni a fiú életét, hogy mindkét lábát amputálták – írja a nuus.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.