Megölte magát egy 12 éves kislány, hogy szemeit apjának, veséit pedig a bátyjának adhassa.


Súlyos vesebeteg bátyja életét szerette volna megmenteni a csupán 12 éves Mumpy Sarkar azzal, hogy megöli magát, és felajánlja a veséit szervátültetésre. A kelet-indiai kislány tragikus tettével ráadásul apján is segíteni akart, aki kezdte elveszteni látását, ezért neki a szemeit szánta. Mumpy ugyanis több alkalommal is hallotta szüleit aggódva beszélgetni, miszerint nincs pénzük a kezelésekre, és a bátyja életét csak egy vesetranszplantáció menthetné meg.

Thinkstock
Illusztráció

A kislány ezért iskola után hazament, majd növényvédőszert ivott és elindult apjához, aki a közelben dolgozott. Édesapjának azonban nem mondta el, mire készül, csak annyit, hogy azt álmodta, valaki megmérgezte és valóban ég a gyomra. Az aggódó apa ekkor azonnal elvitte a lányt a helyi gyógyszertárba, majd a kórházba, de az orvosok már nem tudtak segíteni a lányon, és meghalt. A szülőket sokkolta a hír és nem is értették, hogy történhetett mindez, mivel az édesanyának szánt búcsúüzenetet csak a hamvasztás napján találták meg. Ebben Mumpy leírta, hogy azért vetett véget az életének, hogy apjának és bátyjának felajánlhassa a szerveit.

A tragikus hírek után a helyi állami hatóság képviselője meglátogatta a családot, és ígéretet tett a család pénzügyi illetve orvosi támogatásáról. "Hamarosan megtesszük a szükséges lépéseket, hogy segíthessünk a családnak" - nyilatkozta a Malonline magazinnak a képviselő.



Kismama vagy? A legfontosabb változások a Munka Törvénykönyvében, melyek érintenekhttp://www.life.hu/anyaskodj/20110706-kismama-vagy-a-legfontosabb-valtozasok-a-munka-torvenykonyveben-melyek-erintenek.html Még csak pár hónapos terhes! Hatalmas a pocakja az egykor nádszálvékony színésznőnekhttp://www.life.hu/anyaskodj/20110706-tori-spelling-meg-csak-par-honapos-terhes-hatalmas-a-pocakja.html Hamarosan láthatjuk! Megszületett a Megasztár álompárjának kislánya!http://www.life.hu/anyaskodj/20110705-megszuletett-balassy-betty-es-varga-feri-elso-gyermeke.html Ma megszületik a legifjabb Beckham? David gyanúsan nyilatkozotthttp://www.life.hu/anyaskodj/20110704-ma-megszuletik-a-legifjabb-beckham-david-gyanusan-nyilatkozott.html Még sosem beszélt róla! Katalin hercegnő először nyilatkozott családalapítási terveikrőlhttp://www.life.hu/anyaskodj/20110704-meg-sosem-beszelt-rola-katalin-hercegno-eloszor-nyilatkozott-csaladalapitasi-terveikrol.html Kettős hatással a szebb és gyorsabb sebgyógyulásérthttp://www.life.hu/anyaskodj/20110704-bepanthen-kettos-hatassal-a-szebb-es-gyorsabb-sebgyogyulasert.html 8 évesek szexi ruhákban és sminkben - A Lolita-jelenség és kezelésehttp://www.life.hu/anyaskodj/20110704-8-evesek-szexi-ruhakban-es-sminkben-a-lolitajelenseg-es.html Botrány készülődik! A Desperado sztárjának férjétől született gyereke a szupermodellnekhttp://www.life.hu/anyaskodj/20110703-botrany-keszulodik-a-desperado-sztarjanak-ferjetol-szuletett-gyereke-a-szupermodellnek.html