A Micsoda nő! óta tudjuk, hogy egy prostituáltból könnyedén lehet a mozi végére Vivien hercegkisasszony, akiért még a tűzlétrát is megmásszák. Olyanról viszont keveset hallani, hogy pornószínésznőből harcos feminista lesz, aki küzd a nők jogaiért. Vagy csak úgy tesz? Linda Lovelace a pornótörténelem leghíresebb színésznője elég nagyszájú volt - bármihez.

Cikkünk szerzője Takács Nóra, a Hogyan legyek jó nő? sorozat háziasszonya
Csatlakozz Nórához az iWiW-en és a Facebookon!
Ha tanácsra van szükséged, írj Nórának a hogyanlegyekjono@gmail.com címre!

Történetünk szereplője, Linda Susan Boreman kissé sem pornós névvel született 1949-ben Bronxban, New York azon részén, ahol esténként nem tanácsos egyedül mászkálni. Ismerve életét és későbbi karrierjét, nehéz elhinni, bár igaz, hogy szülei szigorú katolikus szellemben nevelték a lányt, egyházi iskolába járt. Sőt, sokan amolyan "szentfazékként" emlékeznek vissza rá, ugyanis kivonta magát a bandázásokból, a tipikus fiús-lányos flörtölésekből. Hogy ez jelleméből fakadt-e vagy rendőr apukája szigora fogta vissza, nem tudni, egy biztos: példás magaviselettel hagyta maga mögött a gyerekkort. A bajok csak ezután jöttek! 16 éves volt, amikor a család a jó meleg és napos Floridába költözött, ahol viszonylag gyorsan felpörögtek az események. Linda 19 éves korában teherbe esett, ám miután megszületett a pici már nem tudott gondoskodni újszülött kisfiáról, ezért anyja vette magához a gyereket. A vallásos nagymama azonban pelenkázás helyett inkább titokban örökbe adta unokáját. Hogy miért, azt nem tudni. A család szétesett. A megromlott viszonyt Linda nehezen tudta kezelni, és teljesen összetört a gondolattól, hogy többet nem láthatja kisfiát. Képtelen volt tovább Floridában élni, így fogta magát és visszament New Yorkba, de csak miután felépült autóbalesetéből. 1969-ben ugyanis súlyosan megsérült egy karambolban. Sokáig feküdt kórházban, vérátömlésztésre szorult, mely során megfertőződött hepatitisszel.

AFP/Photo12


Három ilyen csapás egymás után, nem csoda hát, ha kissé kiborult és érzelmileg labilissá vált. Így eshetett, hogy beleszeretett Chuck "erőszakos" Traynorba, aki szeretett mindent maga csinálni: pornószínész és filmrendező is volt egy személyben. Különös ízlésre vall, ha valaki egy pornószínészbe szeret bele, de talán annyit hozzunk fel Linda védelmében, hogy szerencsétlen élete eléggé szétesett. A szerelem jó menekülőútnak tűnt egy kis boldogság felé. Linda és pornós Chuck együtt tértek vissza a Nagy Almába 1970-ben, hogy harapjanak belőle egy nagyot. Megérkezésük után összeházasodtak, mézesheteik azonban kicsit máshogy alakultak, mint az rendes házaknál szokás.


A történet innentől kezdve kétes, az igazságot pedig nehéz kideríteni. Linda későbbi életrajzi könyveiben minden vele történt szexuális cselekményt erőszaknak vall. Azt mondja, férje pisztollyal és kemény bántalmazással kényszerítette a pornófilmekben való szereplésre. Eleinte viszonylag szolid dolgokat kellett csinálnia, majd 1971-ben eldurvult a helyzet, amikor már egy-két kutya is bekerült a kamera elé. Sőt, ezeket a kis "állatbarát" magánszámokat Hugh Hefnernek, a Playboy császárnak is be kellett mutatni személyesen. Linda sokáig próbálta tagadni (sikertelenül), hogy ő szerepel a felvételeken. Az már más kérdés, hogy kényszerítették erre, vagy önszántából csinálta. Egy biztos: a csúcsra csak következő évben forgatott filmjével ért fel. 1972-ben készült el ugyanis a pornóipar kultikus remekműve, a maga nemében páratlan alkotás, a Deep Throat. Anélkül, hogy mélyebben belemennék a film cselekményének elemzésébe, legyen elég annyi, hogy Linda olyan mélytorok-technikát és csupasz altájat villantott, amire addig nem hogy példa nem volt, de még szó sem esett róla. Még a New York Times is írt róla egy több oldalas cikket, annyira sokkoló volt a film szexuális innovációja. Sőt, hírességek, politikusok is elmentek a premierre! Ott volt Spiro Agnew alelnök, Frank Sinatra, Jack Nicholson, Shirley Maclaine, Truman Capote az Álom luxuskivitelben film írója és Sammy Davis Jr is. Ők elsőként nézhették végig a kemény és ezidáig sosem látott pozitúrákat. Hogy miként értékelték a látottakat, azt nem tudni, nyilatkozni viszont csak óvatosan nyilatkoztak. A műkedvelő közönség szemében Linda szupersztár lett, rengeteg tévés beszélgetős műsorban szerepelt, többször fotózták a Playboy, Bachelor és Esquire magazinoknak, majd kiadta első önéletrajzi írását, amiben még teljes mellszélességgel kiállt a szabad szexualitás mellett. Később ezt valószínűleg jó párszor megbánta - mondjuk nem is volt ezidőtájt túlzottan beszámítható állapotban, ugyanis komoly kokain- és amfetamin-problémákkal küzdött.



AFP/Photo12


Úgy fest, a pornóra is jellemző, ami más kasszasikerekre: ha csináltál egy jó filmet, jöjjön a folytatás! 1974-ben természetesen Linda kapta a főszerepet a Deep Throat Part II. filmben is, hiszen nála mélyebben senki sem tudta átélni filmbéli karaktere lényegét. A várva várt siker azonban elmaradt, ahogy ez már csak lenni szokott a második részekkel. Mivel az első film hatalmas szenzációt és egyben botrányt is kavart, folyamatos támadásnak, feljelentéseknek és vizsgálatoknak voltak kitéve. Azt gondolta hát a stáb, hogy a második részben kicsit finomítanak a jeleneteken. Ezekre viszont az izgatott közönség csak legyintett, és elhagyta a mozit. Egyébként Linda későbbi könyvében azt írja, hogy a második részben igazából ő már nem is szerepelt, csak az elsőből kimaradt túl enyhe jelenetekből gyúrtak össze egy szirupos szoftpornót. A film sikertelenségével egy időben Linda végre beadta a válókeresetet Chuck ellen. Többször elmondta, hogy férje kényszerített őt a pornográf aktusokra, sokszor verte és halálos rettegésben tartotta. Állításai nagy részét egyébként a hazugságvizsgáló alátámasztotta, sőt maga a férj is kijelentette roppant humorosan, hogy bizony "odasózott" néha az asszonynak, ha az visszabeszélt. Végül elválltak, Chuck pedig még abban az évben feleségül vett egy Marilyn nevű pornószínésznőt, akivel szintén nagy dolgokat vittek véghez.


Linda tehát egyedül maradt, végre megszabadult erőszakos, brutális férjétől, a pornótól azonban nem teljesen. Ugyan soha többé nem szerepelt kemény filmben, a lágyabb verziókat azért nem vetette meg. Eleinte teljesen elpártolt a szexipartól és színházi szerepléssel próbálta fenntartani magát. Később megismerkedett David Winters producerrel, aki segített neki kiadni újabb önéletrajzi írását, és egy kis erotikus vígjátékot, a Linda Lovecale-t az USA elnökének című filmet is leforgatta vele, ami nem hozott valami nagy sikert. Mondjuk én megértem, milyen lehet egy szexfilm, amin végig röhögsz? Elég fura. 1976-ban megszakadt a kapcsolat a producer és Linda között, majd jött Larry Marciano építőmunkás, akihez a nő viharos sebességgel feleségül ment, sőt, két gyerekük is született: Dominic és Lindsay. Gyermekei születése után egy ideig visszautasított minden meztelen szereplést. Egyetlen dolgot csinált csak, ami régi életéhez kötötte: beperelte erőszakos Chuckot, amiért az állítólag egyetlen dollárt sem fizetett neki a Deep Throat filmből befolyt több milliós bevételből. A keresetet a bíróság elutasította, Linda tehát nem kapott semmit. Torkig volt már mindennel, teljesen jogosan.

Northfoto


Az egész addigi életét megvetette, így keresett egy olyan fórumot, ahol hasznossá tehette magát. 1976-ban csatlakozott egy feminista mozgalomhoz, ahol nagyon aktívan kampányolt a pornográfia ellen. Beszédeket tartott, egyetemeket látogatott meg, ahol felhívta a figyelmet a nők jogaira, a szexuális kizsákmányolásra és arra, hogy a pornó a nők legnagyobb megalázása. 1980-ban ismét kiadott egy önéletrajzi könyvet, amiben teljesen elítéli múltját, magát áldozatnak tartja, többször és egyértelműen leírja, hogy férje kényszerítette mindenre. Heves vitákat szült egyébként az ügy, sokan hittek neki, sokan támadták és igyekeztek lerombolni szavahihetőségét azzal, hogy rávilágítottak, milyen ellentmondásos dolgokat állít a múltjával kapcsolatban. Még egy kifejezés is született vele kapcsolatban, a "Linda-szindróma", amit azokra a nőkre használnak, akik abbahagyják a pornózást, majd a szexipart hibáztatják elrontott életükért.

Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!


Hogy volt, hogy nem volt pontosan, ezt már nem biztos, hogy megtudjuk. Az azonban tény, hogy Linda ezután megírta negyedik és egyben utolsó könyvét, ami az 1974 utáni életéről szól, majd megjelent a Szövetségi Főügyészi Hivatal Pornográfia-ellenes Bizottsága előtt, ahol ismét csak azt vallotta, hogy verés és fegyveres fenyegetés hatására tette, amit tett. Röviddel ezután nagyon megbetegedett, mindkét mellét amputálni kellett rosszindulatú daganat miatt, majd 1987-ben májátültetésen esett át, mivel a régi autóbaleset utáni vérátömlesztéssel együtt fertőzést kapott. A műtét után élete végéig erős gyógyszereket kellett szednie. 1996-ban elvált férjétől, mert alkoholista lett, rosszul bánt vele és  a gyermekeikkel. Állította ő. Ezen a ponton már kezd kissé meginogni a hitem Lindában, ugyanis az 50-es éveiben járó nő a válását követően többször is szerepelt újságokban, szexmagazinokban, annak ellenére, hogy ő maga szónokolt a pornó ellen a híres Mélytorok filmje óta. Azt nyilatkozta, nincs ellenére a szex, ha azt ízlésesen mutatják meg. Na, ezen a csavaron igazodjon ki az ember. Linda végül 53 éves korában halt meg, súlyos autóbalesetben.

Már készül az életéről szóló film és bármilyen meglepő, a színésznők kapkodtak a főszerepért. Olivia Wilde, Lindsay Lohan és Kate Hudson is versenyben voltak, de végül a Mama Miából megismert Amanda Seyfried kapta a főszerepet. Sarah Jessica Parker Gloria Steinem feministát, Sharon Stone pedig Linda édesanyját alakítja. Izgatottan várom, mi lesz ebből!



Részlet a Deep Throat című filmből:

<iframe width="480" height="360" src="http://www.youtube.com/embed/eCl5ZcrnowU" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>


Linda Lovelace a világ leghíresebb pornósa volt, élete pedig csupa ellentmondás. Négy könyvet adott ki. A két elsőben kiállt a pornóért, kettő utolsóban elítéli azt. Vajon Linda tényleg egy áldozat, vagy valaki, aki áldozat szerepében akar tetszelegni, hogy így magyarázza a bizonyítványát? Van igazság mind a kettőben szerintem, az azonban bizonyos, hogy sosem volt boldog. Van olyan teher és sérelem, amiket az ember egyszerűen nem tud lenyelni, olyan torokszorító.


Mosogatás közben születtek a gyilkosságok - Agatha Christie különös életehttp://www.life.hu/szepulj/20120125-takacs-nora-agatha-christie-kulonos-elete.html Amikor a halál tesz ismertté - Sharon Tate történetehttp://www.life.hu/szepulj/20120118-takacs-nora-tragikus-halalanak-koszonhetoen-lett-iagzan-ismert-sharon-tate.html Egy tragikus szerelem, két haláleset - Romy Schneider szomorú sorsahttp://www.life.hu/szepulj/20120111-romy-schnerider-tragikus-elete.html Öt név, három élet - de melyik volt az igazi Jackie?http://www.life.hu/szepulj/20120104-hat-nev-harom-elet-mir-ment-ezzel-jackie-kennedy.html