Hős gyermekek: Hardi Barna 14 évesen mentett ki a Sióból egy másfél éves kislányt és anyukáját

folyó a nap cikke életmentés gyerekek box sodrás olimpia hős Balaton
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vannak gyerekek, akikre felfigyel a világ. Néha híres szüleik miatt kerülnek a figyelem középpontjába, és még az is hír, ha cipőt vásárol, vagy frufrut növeszt magának a világhírű csemete. Vannak azonban olyan gyerekek is, akikre fel kell, hogy figyeljünk, mert fiatal koruk ellenére úgy élnek, vagy olyan dolgot tesznek, amitől egyszerűen szebbé, jobbá válik a világ.

Hardi Barna 14 éves is alig volt, amikor már két ember köszönhette neki az életét. Ő volt az a fiatal sportoló fiú, aki tavaly nyáron a Sió-csatornából mentett ki egy másfél éves kislányt és az anyukáját. A dolgot nem verték nagydobra, mégis eljutott a dolog több fórumra is, így történt, hogy hőstette elismeréseként Barna hazánk legfiatalabb fáklyafutója lehetett a londoni olimpián.

Forrás: Hardi Barna
Forrás: Hardi Barna

Barna így emlékszik vissza a tavaly nyári estére:

"Éppen a Balatonról értem haza, aznap nagyon meleg volt, fürödtem a tóban én is. A házunk közvetlenül a Sió-parton áll, gyakran szaladok le oda, csak úgy, nézni a vizet, futni egyet vagy megfigyelni, ahogy úszkálnak, mozognak a halak, és horgászni is szeretek. Akkor este is így történt, de ahogy a partra értem, láttam, ahogy egy nagyon kicsi gyerek a hátán lebeg a vízen, és az anyukája kimerülten küzd azért, hogy a víz tetején maradjanak. Ahol ők voltak, ott nagyon meredek és csúszós a partszakasz, és a víz is mély. Én sem tudom, milyen hatásra, vagy hogyan, de legyűrtem az első késztetést, hogy azonnal a vízbe ugorjak, mert egy pillanat alatt végigfutott az agyamon, hogy azon a szakaszon nem fogom tudni egyedül kihúzni őket és azt is láttam, az anyuka nagyon fáradt már, nem sok esélyt adtam annak, hogy lejjebb 'navigálom', és majd egy alkalmasabb szakaszon segítem partra őket. Mindez azonban ennél a néhány mondatnál sokkal gyorsabban zajlott le bennem. Visszarohantam a házunkhoz, mert azt hittem, anya itt van, hogy majd ketten segítünk, de anyát nem találtam, így kiszaladtam az utcára, és kiabáltam, hogy jöjjön valaki segíteni, mert baj van, közben anyukám is megérkezett, mert érte küldtem a kisöcsémet. Azt már nem várhattam meg, hogy mozdul-e valaki más is, sietni kellett. Visszarohantam a kislányhoz meg az anyukájához és utánuk ugrottam. Tudok úszni, sőt jól úszom, de azt, hogy konkrétan milyen fogásokkal lehet jól segíteni, azt én nem tanultam. Mégis sikerült a parthoz húzni, irányítani őket, ahol már vártak többen is, és segítettek, hogy kijussanak, kijussunk a vízből.

Én azt gondolom, ösztönösen cselekedtem, ebben nem volt megfontolás, és eszembe se jutott, hogy ez most akkor életmentés. Olyan nagynak tűnt a baj, annyira ijesztő volt a kislány mozdulatlan lebegése a víz tetején, hogy valódi gondolkodásra nem volt mód. Én azt gondolom, sokan ugyanígy tettek volna, ezért sokszor zavarba is jövök a dicséretek miatt, de azért az érzés, az nagyon jó. A mentés érzése. Azóta többször láttam már a kicsit és az anyukáját is, és minden alkalommal, egy pillanatra valami nagyon finom, szavakkal ki nem fejezhető érzés fog el, amiben nincs büszkeség, csak az, hogy jó ez így nagyon. Hogy így van rendjén, hogy ők most ott kézen fogva sétálnak, hogy a kislány szalad az utcán, hogy csokit eszik, nevet. És persze az is nagyon jó érzés volt, amikor az iskolámban életmentő plakettet kaptam, de azért életem legfelemelőbb pillanata a mentés után azért az olimpia volt."

Forrás: Hardi Barna
Forrás: Hardi Barna

"Az úgy volt - vette át a szót Éva, Barna édesanyja -, hogy a rádióban hallottuk a felhívást, ahol sportolói háttérrel rendelkező, 'hétköznapi' hősöket kerestek. A párommal úgy döntöttünk, megpróbáljuk, hiszen a fiunk tényleg nagyon bátor volt és azt is tudtuk, sportolóként - Barna tehetségesen bokszol - hatalmas élmény és inspiráció lehetne számára, ha ott részt vehetne ezen a világeseményen. Három gyereket nevelünk, Barnának van egy szintén sportoló (ritmikus sportgimnasztikázó) húga, és egy első osztályos kisöccse is. Tudtuk, nekik is nagy élmény lesz, ha látják a testvérüket a világ legbecsesebb, békehozó fáklyájával futni. Elküldtük a pályázatot és egyszer csak jött a hír, hogy Barnát kiválasztották, ő lesz az egyik olimpiai fáklyafutója hazánknak. A család itthonról neten követte a futását - én is, és a párom is végigsírtuk azt a 600 métert. Alig láttam Barnát a könnyeimtől. Laura, a kishúga nem sírt, de látszott, mennyire büszke a testvérére, és bennünk, bennem és az apukájában (Hardi Gyula) is megerősödött a kitartás, hogy a nagycsaládos gondok ellenére, annak ellenére, hogy a család költségvetéséből nehéz kiszorítani a sportolással együtt járó utazások, szállás, felszerelés árát, ezt nem adhatjuk fel. Barna egyszerűen megérdemli a támogatást!"

Forrás: Hardi Barna
Forrás: Hardi Barna

Én ott leszek még egyszer!

"Az a futás, az hatalmas élmény volt - mesélte Barna. "Sokat futottam már, de ez a futás más volt, méltóságteljes és büszke! Annyi ember tapsolt és éljenzett, és utána autogramokat kértek tőlem, és persze olyan emberekkel futottam együtt, akikre felnézek, akiket nagyra becsülök. És hát az olimpia! A legnagyobb kihívás attól a pillanattól, hogy kezembe foghattam a lángot, hogy bokszolóként jussak ki az olimpiára. Most már ezért dolgozom, ezért edzek hetente nyolcszor, hogy még egyszer, de akkor már egy küzdelem során képviselhessem Magyarországot.

Az olimpiai fáklyát, amivel én futottam, hazahozhattam. Itt van velem, és amikor ránézek, tudom, hogy elérem a célomat! Eddig is értem már el sportolóként sikereket, hiszen több győzelmem is volt már, voltam Somogy megye legeredményesebb serdülő ökölvívója, kaptam különdíjat mint legtechnikásabb bokszoló, nyertem már elmékversenyeket, de nagyon szeretnék úgy küzdeni, hogy legyen helyem az olimpiai csapatban.

Forrás: Hardi Barna
Forrás: Hardi Barna

A futás is közel áll hozzám, és az olimpia óta még közelebb, hiszen fáklyafutó társam, Snow Andrea meghívására, 2011 novemberében lefutottam életem első félmaratonját, majd csatlakoztam jótékony futó csapatához és februárban már saját kis siófoki futócsapatot toboroztam, és 63 km-t gyűjtöttünk (ebből én 22 km-t) a budapesti Csemeték (állami gondozott és fogyatékkal élő gyerekek) számára. Márciusban a Down-szindrómás gyerekekért tettem meg összesen 38 km-t, szóval futok is, ha lehet, ha kell, bármikor készen állok, hogy segítsek. Gyűjtöm a megtett km-eket, és küldöm a km-számláló oldalra, hogy év végén ebből is kézzel fogható segítség legyen a gyerekeknek!

Nagyon jó érzés az is, hogy az új iskolámban - szeptembertől kilencedikes vagyok Kaposváron a Munkácsy Mihály Gimnáziumban - is megismernek a többiek, és néha hallom, amikor mondják: "Tudod, az a fáklyafutó srác, az a bokszoló". Szóval jó, hogy így fogadtak, elismeréssel és szeretettel, és amikor ezt érzem, akkor kevésbé tűnik fárasztónak a rengeteg edzés, vagy lehangolónak a diéta, amit azért kell, hogy időről időre végigcsináljak, hogy a súlyomnál maradjak. Rövidtávú terveim között szerepel az októberben rendezendő Junior Magyar Bajnokság, szeretnék ott is jól szerepelni. Szóval most tanulok, edzek, küzdök és várom a legközelebbi olimpiát!"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.