2013 legtakarékosabb panelépületei

pr-cikk
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az energiatudatos életmód és a hatékony energiafelhasználás egyre fontosabb az emberek életében, ezt támasztja alá az „I LOVE PANEL – Legtakarékosabb épület” pályázat eredménye is. A FŐTÁV Zrt. 2013 őszén hirdetett pályázatot olyan budapesti távfűtéses panelépületek számára, melyek az energiahatékonysági szempontokat figyelembe véve tudatosan törekedtek a fogyasztásuk csökkentésére számos korszerűsítő beruházás végrehajtásával. A pályázat a lakhatási költségek három meghatározó eleme alapján hasonlította össze az épületeket a 2006. és 2012. év fogyasztásai alapján. A vizsgálatban az épület közös hőfelhasználását, vízfelhasználását és áramfelhasználását vettük figyelembe. A szigorú követelményeket támasztó felhívásra beérkezett 13 nevezés közül a szakmai zsűri három nyertest hirdetett: 

A nyertes épületek 2012-es fogyasztási adataival és a jelenleg hatályos hatósági árral számolva egy budapesti átlaglakás (52m²; 135 légm3) éves fűtési és melegvíz-hődíja (alapdíj nélkül) az alábbiak szerint alakul:
- XX. kerületi Török Flóris utca 2/A: 25.066 Ft/lakás/év
- IX. kerületi Pöttyös utca 9.: 46.262 Ft/lakás/év
- XV. kerületi Nyírpalota utca 1-21.: 51.444 Ft/lakás/év

Pöttyös utca Forrás: Főtáv Zrt.

Amennyiben az alapdíjból és hődíjból álló teljes távhőköltséget vesszük figyelembe – 2012-es fogyasztási adataival és a jelenleg hatályos hatósági árral számolva –, akkor az átlagos (52m²-es; 135 légm3-es) lakások díja egyenletes fizetés esetén havonta az alábbiak szerint alakul:

- XX. kerületi Török Flóris utca 2/A: 6.828 Ft/lakás/hó
- IX. kerületi Pöttyös utca 9.: 8.595 Ft/lakás/hó
- XV. kerületi Nyírpalota utca 1-21.: 9.027 Ft/lakás/hó

Nyírpalota utca Forrás: Főtáv Zrt.

A XX. kerületi Török Flóris utca 2/A ház a teljes mezőnyben nyújtott kimagasló eredményének köszönhetően elnyerte a „2013-as év legtakarékosabb panelépülete” címet.

A pesterzsébeti ház energiatudatossági törekvése a közös képviselő és a lakóközösség együttműködésének köszönhetően jelentős költségcsökkenést hozott a háznak és lakóinak.

A nyertes épületek egyenként 1 kWp villamos teljesítményű napelemet nyertek.

Pesterzsébet, Török Flóris utca Forrás: Főtáv Zrt.

Hogyan válhat egy panelház a főváros legtakarékosabb épületévé?

"2006-ban jutott a lakóközösség arra a döntésre, hogy benyújtja pályázatát a korszerűsítési programra. A pozitív elbírálás után 2007-ben 3,5 hónap alatt történt meg a korszerűsítés." - mondta Bitó Lajos, a ház közös képviselője. Hozzátette, hogy a felújítás 83 millió forintba került, melynek költsége háromfelé oszlott: 1/3 állami támogatás, 1/3 önkormányzati támogatás és 1/3 önköltség. Mára már fűtési idényenként 54 %-os a ház megtakarítása. A közös képviselő kiemelte, hogy a kívánt fűtési hőfok minden lakásban beállítható, a fogyasztott hő leolvasható és azonnal megismerhető. A havi elszámolással tudni lehet a megtakarítás eredményét, ettől a szubjektív elemtől tud a műszaki számításokat lényegesen meghaladó megtakarítás keletkezni.

"A lakóközösségnek fontos szerepe volt a korszerűsítésben. Azokban a házakban van esély egy ilyen felújításra, ahol a lakók tudják, hogy áldozatot kell hozniuk a házukért. Innentől kezdve pedig a közös képviselő felelőssége, hogy tud-e élni ezzel a lehetőséggel." — zárta gondolatait Bitó Lajos.

Forrás: Főtáv Zrt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.