A gyermeknek a muszlimok véres ashura szertartásán ejtettek hatalmas vágást a fején. A rituálé során az emberek nyilvánosan korbácsolják magukat, és láncokkal vagdossák a testüket. A felvonulással Mohamed próféta unokájára emlékeznek.

Az eseményről készült egyik felvételen jól látható, amint késsel szétvágják egy kisfiú fejbőrét az ashura ceremónia részeként. A Mohamed próféta unokája előtt tisztelgő hagyomány a vallás síita irányzatának vezeklési módja. A síiták hite szerint, ha megvágják saját testüket Ashura ünnepén, ez elmossa bűneiket. Az ashura napja nemzeti ünnep a muszlim államokban. A rituálékon ezrek vesznek részt korbácsok, láncok és kések társaságában. A megemlékezésen a legkisebbek is kést szorongattak, fejsebeikből pedig vér szivárgott. A pakisztáni Lahore-ban férfiakat örökítettek meg, amint nyílt sebeik ellenére tovább korbácsolják egymást.

/1411/V_res20141112161034
Ki volt Mohamed próféta unokája?
Mohamed próféta unokája, Huszein imám 1300 évvel ezelőtt vesztette életét egy csatában. Többek között Indiában, Libanonban és Afganisztánban is vérben úszva emlékeztek rá.

A rítusok szerepe egy-egy csoportban, vallási közösségben

Egyes kutatók a rítusokat alapvetően kommunikációs aktusoknak tartják, vagyis közvetítő szerepük van a csoport tagjai és az új generáció számára. A szertartások során a csoport tagjai kifejezik azt, hogy elfogadják a csoport normáit, magukénak érzik a hagyományait, hiedelemrendszerét.

Londonban minden hetedik ember muszlim

Mivel a nagyvárosokban is egyre több muszlim él, elkerülhetetlen, hogy ezek a rituálék, vallási szokások ezeken a helyeken is megjelenjenek. Londonban például minden hetedik ember muzulmán. Egy tanulmány szerint 1951-ben 23 ezer muszlim élt az Egyesült Királyságban, 1961-re ez a szám 82 ezerre emelkedett. 369 ezres létszámmal 1971-re a muszlimok jelenléte tíz év alatt három és félszeresére nőtt. 1981-re már 553 ezer muszlim élt az országban, de 1991-ben lépték át a milliós határt. A The Muslim Council of Britain oldalán elérhető statisztikai adatok szerint az országban élő muszlimok száma 1,6 millió volt 2011-ben. Ebből Angliában és Walesben 1,54 millió, míg Skóciában 40 ezer muszlim élt. Tower Hamletsben a lakosság 36 százalékát tették ki, míg Newhamben 24 százalékát. A Guardian felmérése alapján viszont a muszlim lakosság száma akkor elérte az 1,8 millió főt. Londonban azonban ezek az arányok eltolódtak, itt ugyanis a 7,2 millió lelket számláló teljes lakossághoz képest 1 millió muszlim élt.

Mit tesznek a britek?

Az utóbbi két évtizedben az angliai gyermekvédelmi hatóságokhoz számos bejelentés érkezett, főleg gyermekorvosoktól az esetekkel kapcsolatban, kihangsúlyozva az áldozatok fiatal korát. Átlagban tíz-, tizenkét éves - a legfiatalabb mindössze hat éves - fiúk, örök nyomot hagynak magukon, mikor a „zanjeer”-ral – ami egy vaslánc, melynek végén fémpengék vannak illesztve, a felnőttek biztatására – saját testüket ütlegelik. A hivatalos gyermekvédelmi hatóságok - elméletben - az ilyen cselekményeket gyermekellenes bűntényként kezeli, ám a muzulmánokkal szemben – a muszlim érzékenységet szem előtt tartva – más a megközelítés.

Forrás: AFP/Ye Aung Thu

Van fény az alagút végén

A London déli részén található Wandsworth mecsetben a muzulmánok betiltották a kisfiúk önostorozását. De nem sokkal később Bradford városában a rendőrség azért nem indított eljárást egy véresre korbácsolt tízéves gyermek esetében, mert a hivatalos gyermekvédelmi szakemberek szerint egy tízéves kisfiú már elég érett és értelmes ahhoz a döntéshez, hogy megkorbácsolja-e saját magát, vagy ne…

Mire számíthatnak ezek a gyerekek felnőttkorukban?
Arról még egyelőre nem készült felmérés, hogy milyen kóros lelki jelenségek, pszichológiai betegségek lépnek fel későbbi életük folyamán ezeknél a gyerekeknél.