A napokban lett újra aktuális annak a 8 éves kisfiúnak az esete, aki hazafelé menet tűnt el Diana hercegnő és Károly herceg esküvőjéről 1981-ben Angliában. Most, 33 évvel az eset után robbant a botrány: a fiú apja szerint a westminsteri pedofil kör áll a dolog mögött, de a Scotland Yard annak idején elkendőzte az ügyet.

A 8 éves kisfiú, Vishal Mehrotra apja azt állítja, hogy a gyermeke eltűnése után egy férfi prostituálttal beszélt, aki biztos volt benne, hogy Vishalt a közelben található Elm vendégházba vitték és megerőszakolták.

Forrás: Thinkstock
Így veszett nyoma Vishalnak
Azon a bizonyos napon, a Diana hercegnő és Károly herceg esküvőjének tiszteletére rendezett ünnepségen a fiú a szülei előtt 100 méterrel sétált, és nagyjából 1 kilométerre a házuktól, a tömegben veszett nyoma. Közel egy évig tartott, míg a holtteste előkerült lábak, alsó gerincrész és medencecsont nélkül. A ruhái közül is kevés volt rajta, többek között az alsónadrágja is hiányzott. Négy hónappal később a londoni rendőrség több tucat embert kihallgatott az ügyben - az említett Elm vendégházban is. 1983-ban ítélet született a kisfiú, Vishal Mehrotra ügyében: a halottkém jelentése szerint becstelenség nyomait találták a testén. A vendégház két tulajdonosát fejenként 1000 fontra büntették és 9 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, de arra semmilyen bizonyítékot nem találtak, hogy bordélyházat üzemeltettek volna. Az ügy akkor váltott ki világviszonylatban is nagy érdeklődést, amikor az egyik tulajdonos 1990-ben öngyilkosságot követett el, de még előtte elmondta a gyermekvédelmiseknek, hogy gyermekotthonokból is kerültek hozzájuk áldozatok, és néhány nevet is említett az elkövetők közül.

Idén novemberben, 33 évvel később…

2014 novemberében egy 40 év körüli férfi jelentkezett a rendőrségen, és elmondta, szemtanúja volt három fiú megölésének, sőt egy neves politikus őt is fojtogatta, miközben megerőszakolta, mint utóbb kiderült, többször is. Az ő esete ugyanazokhoz a pedofil politikusokhoz köthető, mint Visal Mehrotráé. Ugyan a Scotland Yard annak idején igyekezett elkendőzni az ügyet, azóta fény derült arra, hogy az úgynevezett westminsteri VIP pedofil kör valóban létezett: magas tisztségeket betöltő emberek, politikusok, bírók, hírességek vittek otthonukba, illetve a feljebb említett vendégházba 9-13 év közti gyerekeket, főként fiúkat, és orgiákat rendeztek velük.

A helyzet Magyarországon
Magyarországon az elmúlt 2-3 évben nagyjából 550 esetet vizsgált a rendőrség, ami elenyésző hányada a megtörtént eseteknek. 2000 óta körülbelül 45 ezer kiskorú esett molesztálás áldozatául országszerte.

Hogyan hálózzák be áldozataikat a pedofilok?

A gyermekek könnyen befolyásolhatóak, néha elég egy-egy kedves szó ahhoz, hogy a bizalmukba fogadjanak idegeneket. A klasszikus cukorfelajánlás évtizedek óta elterjedt módszer: a legtöbben még mindig iskolákat, óvodákat környékeznek meg, édességgel kínálják a védtelen gyerekeket, így csalják el őket magukkal. Előfordulhat, hogy ha a gyermek nem kap elég szeretetet otthon, akkor a cukrot illetve a szexuális közeledést is összetévesztheti a szeretet jeleivel. Az utóbbi években új módszerrel is dolgoznak: pórázzal a kezükben, iskolák, óvodák és játszóterek közelében sétálnak az elkövetők: gyanútlan gyerekeket kérnek meg arra, hogy segítsenek megkeresni az eltévedt kutyájukat. Az internet ugyanúgy melegágya a szexuális bűnözésnek - a pedofilok chatoldalakon, közösségi oldalakon szemelik ki és környékezik meg áldozataikat.

Forrás: Thinkstock

Mit nevezünk gyerekkori szexuális abúzusnak?

A pedofília kifejezés a görög gyerekszeretet szóból ered. Pedofil az a felnőtt, aki szexuálisan vonzódik gyerekekhez. Az Egészségügyi Világszervezet a pszichiátriai betegségek közé sorolta. Ez a szexuális deviancia bárkiben kialakulhat, nemtől, kortól, származástól függetlenül.  „Gyermekkori szexuális abúzusról akkor beszélünk, ha a gyermeket egy felnőtt, nála idősebb személy a hatalmával visszaélve szexuális tevékenységbe von be. Ez jelenthet szexuális felhangú megjegyzést, egy pornográf tartalmú film közös megtekintését, valamilyen fokú testi érintkezést is.” – magyarázza Víg Sára pszichológus, majd folytatja: „A felnőttek ritkán alkalmaznak agresszív erőszakot, inkább felnőtt szerepükből fakadó erőfölényüket fitogtatva veszik rá az áldozatot az úgymond együttműködésre.” Az esetek többsége sajnos sosem derül ki, a megfélemlített gyerekek nem mernek segítséget kérni. Az elkövető ugyanis gyakran közeli hozzátartozó (apa, nevelőapa, nagybácsi, unokatestvér stb.) vagy közeli ismerős (például szomszéd, családi jó barát), akiben a gyermek megbízik. Mivel a felnőttnek hatalma van a gyermek felett, beleegyezésről akkor sem lehet beszélni, ha a gyermek nem fizikai kényszer alatt cselekszik. Az áldozat naivitásával és kiszolgáltatottságával él vissza egy nála idősebb (nem mindig nagykorú), nagyobb tudással rendelkező elkövető. Innen ered a gyermekkori szexuális abúzus komplexitása: a gyermek úgy érzi, hogy beleegyezett a történtekbe, ezért cinkosnak érzi magát, és bűntudat gyötri. A bűntudat akkor is megmarad, amikor az áldozat már – legalábbis időben – eltávolodott a történtektől.

Hogyan hat egy felnőttre párkapcsolati szempontból, ha gyerekkorában pedofília áldozata lett? 

„Ez egy olyan dolog, amit soha nem felejt el az ember. Az abúzust átélő emberek emiatt sokkal bizalmatlanabbak, mint mások. Mivel a párkapcsolat pont az intimitás színtere, itt ütközik ki leginkább a múlt megélése. Fokozott szemérmesség, kevésbé nyílt szexuális megnyilvánulás jellemezheti, de ez minden embernél más. Ahogy a feldolgozási folyamat is eltérő. Ha beavatta a partner a múltbéli eseménybe a társát, az azt is jelenti, hogy vele szemben bizalommal van. Ez nagyon jó alap. A partner abban tud segíteni, hogy maximális komolysággal és megértéssel kezeli a dolgot. Nem kell, sőt nem is szabad utalgatni a történtekre. Ugyanakkor az fontos, hogy nagyobb empátiával és figyelemmel kezelje az együttléteket, fokozottan figyelje a másik igényét” – mondja Deáki Tímea párterapeuta 

Forrás: Thinkstock

 

Tudtad?
Az ókorban még úgy gondolták, egyfajta tanításai folyamat, hogy a római és görög fürdőkben az idősebb férfiak bevezették a fiatalokat a szexuális élet rejtelmeibe. Csak később, a 16. század környékén vált nyilvánvalóvá, hogy ez abúzus, vagyis erőszak.  Egyébként napjaikban bizonyos népcsoportoknál még ma is létezik az a szokás, hogy a lánygyermeknek először az apjával kell közösülnie, és csak utána létesíthet szexuális kapcsolatot más férfiakkal. Szintén mai napig létező szokás egyes népeknél, hogy az anya halála vagy súlyos betegsége esetén a legidősebb lánynak kell átvennie annak helyét - minden tekintetben.

Ilyen egy pedofil elméje

„Nincs központosított meghatározás arról, milyen is egy pedofil, minden eset más. Egészen más szintek is vannak, a kukkolástól és ilyen típusú irodalom olvasásától kezdve az erőszakos, akár sorozatosan elkövetett bűncselekményig. Ami biztos, olyan nincs, hogy valaki egyik pillanatról a másikra kezd el betegesen vonzódni kiskorúakhoz, hanem a nemi érés szakaszában alakul ki bennük ez a vágy, és később mélyül el. A férfiak akkor teljesülnek ki, mikor elérik a középkorúságot, így mondhatjuk, hogy a pedofilok nagyrészt középkorúak vagy annál idősebbek. Azt is mondják sokan, hogy tulajdonképpen betegségről, azonban szerintem inkább személyiségi torzulásról van szó. Ez a személyiségi zavar szinte minden esetben egy kompenzáció, ami gyermekkori traumához köthető. Gyakran erős birtoklási, hatalmi vágyat éreznek a férfiak, akik ilyen típusú bűncselekményt követnek el. Nagyjából 5-8 éve kezdtek el nagymértékben foglalkozni a pedofíliával, az interneten is egyre több rendőrségi ellenőrzés van, ugyanis a világháló melegágya az ilyen fajta bűnügyeknek.” – nyilatkozta Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő. 

Forrás: Thinkstock

A legismertebb esetek világszerte

Sweetie, a virtuális kislány buktatta le az elkövetőket: a korábban említett westminsteri VIP pedofil kör esetét még vizsgálják, ez az egyik legnagyobb port kavart történet az utóbbi időben, de az online térben is nagy számban tartózkodnak lehetséges elkövetők, manapság több mint tízezer weboldalon található ilyen jellegű, illegális tartalom. Mivel a 21. században az interneten egyre több pedofil keresi az áldozatát, kézenfekvő, hogy sok esetben a leleplezésükhöz is a virtuális teret hívják segítségül a szakemberek. A holland Terre des Hommes szervezet például egy számítógéppel megkomponált, élő gyerekre tökéletesen hasonlító 3D-s modellel buktatott le közel ezer pedofilt 2013-ban. A filippínó kislányt ábrázoló modell, aki a Sweetie nevet kapta, chatszobákban várta a férfiakat. Két és fél hónap alatt megdöbbentően sokan írtak a lánynak: több mint húszezren beszélgettek vele, és kértek tőle szexuális szolgáltatásokat. Volt, akik pénzt is ajánlottak neki azért, hogy levetkőzzön a kamera előtt. A férfiak közül legtöbben amerikaiak, britek és indiaiak voltak, összesen 71 országból.

Megerőszakolta, halálra éheztette és elásta áldozatait Marc Dutroux: 1996-ban robbant ki a Dutroux-botrány, mikor egy bejelentést követően a férfi pincéjében megtaláltak egy néhány hónappal azelőtt elrabolt kislányt, illetve háromszáz pedofil pornókazettát. Ugyanakkor megtalálták még négy lány holttestét is, akik közül kettőt halálra éheztetett, kettőt pedig élve elásott a férfi. Dutroux-nak nem ez volt az első ügye: 1989-ben 13 év börtönre ítélték öt lány megerőszakolása miatt, de három év után feltételesen szabadlábra helyezték. A férfi vallomása szerint egy hálózat tagja volt, hivatalnokok, rendőrtisztek voltak a bűntársai, akik rendszeresen pedofil orgiákat szerveztek. Dutroux többször is kihangsúlyozta a bíróságon, ő nem egy magányos bűnöző, hanem egy pedofil hálózat frontembere. 2004-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

A gyerekek azt hitték, teljesen természetes, hogy apjuk molesztálja őket: néhány hónappal ezelőtt két szlovák lány beszélt arról, hogy évekig nem is tudták, apjuk mit tesz velük igazából. Azt hitték, az apai szeretet része az is, ha az a nemi szervükhöz nyúl, illetve szájjal próbálja kielégíteni őket. A két lány még élvezte is a közeledést, azt hitték, ez minden családban teljesen normális. Az anyjuk úgy gondolta, a gyerekek szeretik az apjukat, neki fel sem tűnt, mi zajlik esténként a gyerekek hálószobájában. A két lány serdülőkorában kezdett el először bűntudatot és más megmagyarázhatatlan érzéseket felfedezni magában, majd mikor ismerősöknek beszéltek arról, mit tesz velük az apjuk, rádöbbentek, hogy szörnyűségeket éltek át több éven keresztül. Az esetet még vizsgálják, de mivel az apa ügyvédje nagyon jónak bizonyul, lehet, hogy a két lány vallomása nem lesz elég ahhoz, hogy a férfi megkapja méltó büntetését.

Híres énekesről derült ki a szörnyű igazság: Ian Watkinst, a Lostprophets zenekar frontemberét 29 év fegyházbüntetésre ítélték. Watkins nem is tagadta, hogy gyermekeket becstelenített meg. Két anya is börtönbe került vele együtt, ugyanis gyermekeiket felajánlották az énekes számára, aki mindkét gyereken - köztük egy 11 hónapos csecsemőn is - nemi erőszakot követett el. 

Ian WatkinsForrás: AFP

Sipos Pál ügyét valószínűleg mindenki ismeri: ahazai elit gimnázium tanáráról nemrégiben derült ki, hogy 25 évvel ezelőtt gyerektáborokban csábította el tanítványait, közös önkielégítésre és szexre kényszerítette őket. Bár több tucat gyermekkel létesített szexuális kapcsolatot, jelenleg szabadlábon van, mivel az ügy már elévült, ezért semmilyen eljárás nem indult ellene.

A legabszurdabb szervezetek a világon
Hihetetlen, de léteznek olyan szervezetek is a világon, amelyek pártolják a pedofíliát. Az amerikai NAMBIA szervezet szerint nem számít bűncselekménynek, ha valaki kiskorú fiúkkal folytat szexuális kapcsolatot. Igyekeznek eltörölni a kiskorúság fogalmát, és egy olyan honlapot üzemeltetnek, amelyen lelki támaszt nyújtanak pedofília miatt börtönbüntetésüket töltő embereknek. A Vereniging Martijn nevű, illegálisnak nyilvánított holland szervezet is amellett az álláspont mellett áll ki, hogy felnőttek létesíthetnek nemi kapcsolatot gyerekekkel, céljuk mindezt legalizálni. Magazinjukban kiskorúakról jelentettek meg meztelen képeket, például a holland királyi család 4 éves hercegnőjéről.  Vezetőjüket 2010-ben letartóztatták.

Mit él át a gyerekáldozat?

 „A gyerekáldozat teljes elbizonytalanodást él át. A szokatlan mennyiségű és minőségű testi érintések érthetetlenek számára, ugyanakkor egyidejűleg jóleső gesztusnak is tűnhet. Traumatizálhatja lelkileg a gyermeket maga a testi érintkezés és az aktus is, hiszen ezek számára még idegen, legtöbbször fájdalmas élmények. Bizalomvesztést is átélnek, mind az ismeretlen, mint az ismert felnőtt világgal szemben. Előbb-utóbb megjelenik a szégyen és a megalázottság érzése is. Az esetek nagy többségében a felnőttkori szexuális élet zavaraihoz, perverzitáshoz és aszexualitáshoz egyaránt vezethet. Az átélt események befelé fordulást, depressziót, szorongást, poszttraumás stresszt és egyéb pszichés betegségeket okozhatnak. Az állandósult bűntudat helytelen önértékelést is kiválthat.

Elfelejteni nem tudják, de eltemetni, elengedni, egy jelentős mértékben feldolgozni – szakemberek bevonásával! – képesek lehetnek. Persze mindez nagymértékben függ az események okozójától (mennyire közeli ismerős, illetve ismeretlen volt), és a gyermek akkori életkorától is. A felnőttekre természetesen másképp néznek ezután, másként viszonyulnak a kapcsolatteremtés és -fenntartás tekintetében is. A bizalomvesztés sokszor az ő felnőtté válásukig – sőt még azon túl is! – tarthat. A szülőkre haragszanak is néha, hiszen úgy érzik, hogy azok nem védték őt meg, akiknek ez a legfőbb kötelességük lett volna. A kortársakkal kialakított kapcsolatok is sérülnek, a már említett súlyos titok miatti tartós félelem, szorongás, a bűntudat leplezése, a vélt vagy megvalósult kirekesztés, gúnyolódás és egyéb bántalmazás okán” – avat be bennünket a részletekbe Majsai László pszichopedagógus.

Észrevehető egy pedofil közeledése?

A gyerekek nem mernek beszélni róla, vagy elnyomja bennük valami a késztetést, hogy elmondják, mi történik vagy történt velük, félnek a támadójuk bosszújától, illetve sok esetben nem is értik, mit éltek át. Szellemi fogyatékkal élő és nagyon kicsi gyermekek például általában képtelenek arra, hogy kifejezzék, bántotta őket valaki, gyakran rajzokból vagy gesztusaikból derül ki, hogy valami nem stimmel. Ha a gyerekeknél hirtelen idegenektől kapott tárgyak kezdenek sorakozni, jobb, ha a szülő utána néz, kitől kaphatta azokat, ugyanis a pedofilok szeretik elhalmozni a gyerekeket különböző ajándékokkal. Gyanúra adhat okot, ha a gyerek hirtelen, minden átmenet nélkül elkezd érdeklődni a szexualitásról. Persze ez betudható lehet a megszokott kíváncsiságnak is, de a szülő érzi, ha már nem erről van szó. Ha a gyerek túl gyakran számol be rémálmokról, amelyekben bántják, az szintén árulkodó jel lehet.

„Vannak jelei annak is, ha a gyerek nem mondja el, hogy molesztálták, de nagyon kell vigyáznunk, mert sok - más okokból kialakult - állapotnak hasonlóak a jelei. A testi jelek ezzel szemben egyértelműebbek! Ilyenek a hirtelen hangulatváltások, a levertség, befelé fordulás, a tekintet kerülése, általában a kommunikáció visszaszorulása, de előfordulhatnak éjszakai felriadások, bevizelés- illetve dadogás megjelenése, testi érintések elhárítása, vagy ijedtség egyes gesztusoktól, simogatásoktól. Megjelenhetnek kényszeres cselekvések is (gyakori mosdás, tusolás, az öltözet igazgatása, az arc és a szemek takargatása, tic), esetleg indulatkitörések.” – folytatja Majsai László pszichopedagógus.

Ha a gyerek magától beszámol a bántalmazásról, a szülő hallgassa végig, ne essen pánikba, ne kiabáljon vele!

Hogyan védjük meg a gyerekeket?

A világ minden táján rendkívül súlyosan büntetnek minden pedofil bűncselekményt. Sajnos az esetek nagy része nem jut el az illetékes hatóságokhoz. Az Európai Unió Daphne nevű programja keretében iskolákban mérik fel a gyerekek között, hogy történt-e velük bármi olyan, ami pedofíliának,vagy bántalmazásnak minősíthető. Évek óta számos esetre derült fény, de ezeknek csak elenyésző hányadából lett rendőrségi ügy.

A hazai törvényi szabályozás 5-10 évig tartó szabadságvesztéssel sújtja az elkövetőket. Dr. Hyross Virág ügyvéd szerint az, aki a zaklatás körülményeit lehetővé teszi, szintén bűnösnek minősül, ő 1-3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A történteket megerősíteni vagy cáfolni hivatott szakértői csoport komoly munkája az eset jelentésétől számítva hónapokig, akár évekig is eltarthat.

A Kék Vonal Alapítvány és a NaNe Egyesület nagy erőkkel küzd a pedofília megfékezéséért, illetve azért, hogy ha valakivel megtörtént ilyen, az mindenképpen eljusson a hatóságokhoz. Fontos, hogy eleget beszélgessünk a gyerekekkel, figyeljük viselkedését! Ha a környezetedben pedofília gyanúja merülne fel, hívd a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványt - 06/1-116-111 vagy a NaNE Egyesületet - 06-80-505-101!