"Kicsi gyerekkorom óta szorongások és rémálmok gyötörtek, aminek a fő oka az agresszív és hatalommániás katonatiszt apám volt. Iszonyatosan féltem, és egyben undorodtam is tőle. Állandó rettegésben tartott engem és az öcsémet, egy-egy apró »hibáért« is büntetés járt, verés, üvöltözés, fenyegetés. Az anyám sosem lépett közbe, és védett meg minket. Sosem értettem, hogy hogyan szerethet egy ilyen embert, mert nyilvánvalóan imádta az apámat."

  

Forrás: adeevee.com
A történet csupán csak egy a sok száz eset közül, amely a Beszélj róla! nevű oldalra került fel, egy olyan honlapra, amelynek célja megtörni a csendet – lehetőséget nyújtani, hogy mindenki szabadon és név nélkül elmesélhesse a borzalmat, amely megesett vele –, és őszintén beszélni a gyermekkori szexuális abúzusról. Mert nincs borzasztóbb a hallgatásnál: magányra ítél, és megbetegít.
A honlap történetei szinte napról napra gyarapodnak – ennek oka az a megdöbbentő tény, miszerint a gyerekek körülbelül 20%-a szenved el valamilyen szexuális abúzust 18 éves koráig. A megdöbbenést fokozza: a gyerekeket szexuálisan bántalmazók maximum 25%-a idegen, ez azt jelenti, hogy a bántalmazók háromnegyede az áldozat ismerőse vagy egyik családtagja. A szörnyűségekre az esetek jelentős részében soha nem derül fény, az áldozatok nem tudnak beszélni róla, sokuknak hosszú időre van szüksége, hogy egyáltalán feldolgozza a történteket.

"...Gondolom, hogy ellensúlyozza az apám viselkedését, az anyám túlzottan is gondoskodóvá és féltővé vált, amivel az őrületbe kergetett minket. Senki sem tudott arról, hogy mi folyt a zárt ajtók mögött. Kettős életet éltünk: egy állandóan mosolygós mintacsalád az ismerősöknek és rokonoknak, és a mi kis titkos családi életünk, tele félelmekkel, agresszióval es abúzussal, teljesen hiányolva egymás tiszteletét és szeretetét.

Ebből a toxikus környezetből mindig is menekülni kívántam. Tudtam, hogy csak külföldön lehetek igazán szabad és boldog. Amikor már azt hittem, távol tőlük boldog tudok lenni, elkezdtek feljönni az emlékek kicsi gyerekkoromból: az apám nemcsak fizikailag, hanem szexuálisan is bántalmazott, főleg büntetésként. Összeomlottam. De végre megértettem, hogy miért nem tudtam sosem kialakítani egyetlen kapcsolatot sem férfiakkal. Azt gondoltam, hogy képes leszek ezt a traumát (is) egyedül, távol tőlük feldolgoznom. Aztán egy alkalommal, mikor hazalátogattam, az öcsém bizalmasan elmondta, hogy már évek óta jár terápiára, mert gondjai vannak a szexualitással, és azt sikerült kideríteni a szakemberrel, hogy valaki valószínűleg szexuálisan molesztálta 3 éves kora környékén. Rögtön összeállt a kép: az apám nemcsak velem tette azt, hanem az öcsémmel is! Végre leesett, hogy ez nemcsak az én történetem, hanem az apám egy pedofil, aki veszélyes lehet bármelyik gyerekre! És rögtön megszólalt a vészcsengő a szívemben: az imádott unokatesóim néha a szüleimmel töltöttek pár napot nyaranta, így tudtam, hogy legalább miattuk szólnom kell, szembesítenem kell az apámat!

Az anyámhoz fordultam segítségért. Nagyon nehezen, zokogva mondtam el, hogy mi történt gyerekkoromban. Nem látszott meglepve, sőt.... Arra kért, szintén zokogva, hogy ne mondjam el senkinek... őt megsajnálva kompromisszumot ajánlottam: ha megígéri, hogy soha nem alszik a házunkban egy gyerek sem, akkor nem szólok a rokonoknak... Erre ő azt mondta, hogy ezt nem tudja megígérni, mert akkor »mit szólnak majd a rokonok«.... És ha elmondom a rokonoknak, »tönkreteszem a családot«... Én teszem tönkre..."

Forrás: adeevee.com

"Teljesen összetörtem. A tény, hogy az anyám mindig is tudta, hogy mit művelt velem/velünk az apám, sőt, még most sem állna ki mellettem, teljesen összetört. Az apámat mindig is utáltam, az, hogy szexuálisan is molesztált, nem ért totális sokként, de hogy az anyám, aki legalább szeretett minket valahogy, ezt tegye, így eláruljon..."

Gyakori jelenség, hogy ha az áldozatok megpróbálnak segítséget kérni, a környezet vagy nem hallgatja meg őket, vagy hárítja a jelzéseiket, esetleg nem érti vagy nem akarja megérteni azokat. A gyerekkori szexuális abúzus azért is ilyen elterjedt és ilyen kevéssé dokumentált, mert az elkövető és a megértést megtagadó társadalom eléri, hogy az áldozatok hallgassanak, gyakran egész életükben.

"Mindennap sírtam. Lefogytam. Elkezdtem őszülni. Elhatároztam, hogy elmondom a rokonoknak, mi történt. Mire sikerült összehoznom velük egy találkozót, az anyám már megelőzött, szólt az érintett rokonoknak, hogy elő fogok jönni egy »teljesen érthetetlen« sztorival... Senki sem hitt nekem. A szüleim bűbájosan és mosolyogva elbagatellizálták az egészet, engem beállítva hazugnak, illetve őrültnek. Még pszichiátriára is terveztek bedugni, hogy elhallgattassanak. Szerencsére külföldre nem ért el a kezük.

Egyvalamit azért megtettem. Meglepetésszerűen meglátogattam a szüleimet, és szembesítettem az apámat. Ő persze hidegen es érzelemmentesen tagadott mindent, míg az anyám mosolyogva, mint egy őrült, próbált megnyugtatni és megmagyarázni az emlékeimet, amik szerinte vagy álmok lehettek, vagy előző életbeli emlékek... A reakciójukat látván elvesztettem az agyam, üvöltöttem, mint egy sakál, dobáltam a székeket (szuper érzés volt végre őszintén kiadni a haragomat és látni a félelmet az apám szemébe), majd rájuk csaptam az ajtót.

Évekig nem tartottam velük a kapcsolatot. Egy nap az apámnak szívrohama lett, és pár napig élet-halál között volt. Hirtelen elszállt a haragom, és úgy éreztem, képes vagyok neki megbocsájtani, ha túléli. Túlélte. Azt hittem, az elég, ha én képes vagyok megbocsájtani, neki nem kell ehhez tennie semmit. Nekik nem kell beismerniük semmit, és nem kell bocsánatot kérniük. Hiba volt."

Forrás: adeevee.com

"Csapdába csaltam saját magam. A szüleim megörülve, hogy megint van köztünk egy minimális kapcsolat, elkezdtek hívogatni, megpróbáltak manipulálni, ígértek fűt-fát, én meg kezdtem fulladozni, mint régen... Kb. egy hónapja végül elég erős voltam, és elvágtam velük minden kapcsolatot. Elbúcsúztam az anyámtól egy e-mailben, amiben kiírtam minden bánatom, és megköszöntem a jót, amit kaptam tőle. A válaszában természetesen megint megpróbált »meggyőzni«, hogy én látom rosszul a dolgokat.

Az apámnak is tervezek írni egy levelet, de ehhez még erősödnöm kell. Fura érzés elveszíteni a szüleimet, amikor még életben vannak. De nincs más választásom. Csak úgy lehetek boldog, független és egészséges felnőtt, ha távol tartom magam tőlük."

Az szexuális bántalmazók teljesen hétköznapi embernek néznek ki, környezetük általában semmit sem sejt róluk, sőt sokszor kifejezetten társaságszerető, rokonszenves személyek. Az elkövetőket nem határozza meg a társadalmi osztály, iskolázottság vagy anyagi helyzet - akadémikusok között éppolyan arányban vannak szexuális bántalmazók, mint az alacsony végzettségűek között. Az elkövetők nagy része – egyes statisztikák szerint 85-99%-a – férfi. A gyerekkori szexuális abúzus tehát alapvetően a férfierőszak egyik formája, melynek célja a hatalom fenntartása és gyakorlása, eszköze pedig a szex.

"Bár nagyon megviseltek az átélt traumák – mind a gyerekkoriak, mind a felnőttkoriak, – az átélt fájdalmakat katalizátorként próbálom használni. Jogász lettem, és egyetemi tanárnak készülök (külföldön). A női egyenjogúságra szakosodok, mert hiszek abban, a női princípumként leredukált tulajdonságok - együttérzés, kedvesség, jóság stb. - az igazi megoldás a mai brutális, patriarchális társadalom okozta problémákra. Ezért van szükség minél több nőre a politikában, az igazságügyben, az ENSZ-ben. Ahogy a 14. dalai láma mondta nemrégen: »Hiszek abban, hogy a nyugati társadalmak női tagjai fogják megmenteni a világot.« De ehhez tennünk kell. Én megteszem a tőlem telhetőt."

Tények és tévhitek a gyerekek elleni szexuális visszaélésről

A legtöbb szexuális visszaélés kamaszkorú gyerekekkel történik.
Tény: A vérfertőző kapcsolatokban az első visszaélés átlagosan a gyerekek nyolcéves kora körül történik, sőt, csecsemőt is érhet szexuális visszaélés. Egy washingtoni felmérés szerint az áldozatok 10 százaléka öt év alatti gyermek.

A gyermekáldozatok a leggyakrabban a szegényebb rétegekből kerülnek ki.
Tény: Az incesztus és a szexuális visszaélések elkövetése és a szülők keresete, iskolázottsága vagy etnikai hovatartozása között nincs jelentős összefüggés. A különbség a láthatóságban van: a szegény vagy roma szülők által elkövetett szexuális erőszakról inkább tudósít a média, ezért ezekről az esetekről többet hallhatunk.

A gyerekeket csak erőszakkal lehet rávenni a szexuális aktusra. Ilyenkor külsé relmi nyomok is vannak a gyereken.
Tény: Nyílt erőszakra igen ritkán van szükség. Ezért is beszélünk gyerekekkel kapcsolatban gyakran szexuális „visszaélésről", és nem szexuális „erőszakról". A gyereket olyan ember fenyegeti erőszakkal, próbálja lekenyerezni, vagy tartja sakkban zsarolással, aki – már csak életkoránál fogva is – a gyerekhez képest hatalmi pozícióban van.

Egy feljelentéssel rögtön véget lehet vetni az erőszaknak.
Tény: Noha a nyomozás időtartama alatt a visszaélés ideiglenesen abbamaradhat, az elkövető megfelelő kezelése és az áldozat(ok)tól való eltávolítása, valamint az áldozat megerősítése nélkül igen gyakori a visszaesés.

A gyerekek gyakran fantáziálnak vagy hazudoznak arról, hogy felnőttek szexu ális viszonyt folytatnak velük.
Tény: A gyerekekben is vannak szexuális érzések, ám maguktól nem szoktak felnőttekkel folytatott behatolásos szexről fantáziálni vagy beszélni, hiszen ezekről a dolgokról még nincsenek pontos információik. Ha egy gyerek az életkorát meghaladó szexuális ismeretekkel bír, az arra utal, hogy csakugyan valami szexuális jellegű esemény történt vele, és a saját tapasztalatai alapján mesél.

További információkat itt olvashatsz.