Nincs ötleted idén nyárra? Irány Grúzia!

Forrás: Thinkstock -
Grúzia utazás gasztronómia borászat kirándulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vannak olyan helyek a világon, amiket egész egyszerűen látni kell. Grúzia pedig éppen ilyen: még nyoma sincs annak a turistaáradatnak, ami hamarosan egészen biztosan megérkezik az Ázsia és Európa határán fekvő országba. Ősrégi történelmi emlékek, álomszép városok, tengerpart, isteni ételek és több ezer éves borok - ha idén nyárra még nincs úti célod, vedd célba Grúziát!

Irány Grúzia!

A Fekete-tenger keleti partján, Európa és Ázsia határán, a Kaukázus hegységben fekvő, Magyarország méretű országot körülbelül feleannyian lakják, mint hazánkat. Az ország kultúrája több mint 3000 évre nyúlik vissza, a grúzok pedig annak ellenére hihetetlenül segítőkészek és barátságosak, hogy az országban még néhány évvel ezelőtt is komoly harcok dúltak. A lakosság jelentős része vidéken él, a főváros, Tbiliszi azonban kihagyhatatlan látnivaló – de csak szép sorjában.

Tbiliszi fürdők Forrás: Thinkstock

Batumi, a Fekete-tenger gyöngyszeme

Grúzia Budapesttől körülbelül 3000 kilométerre található, ám fapados repülővel mindössze 3 óra elég, hogy elérj az egyik legnagyobb grúz városba, Kutaiszibe. Innen 2 óra buszút, és ott találod magad a Fekete-tenger partján, Batumiban. Ebbe a városba könnyű azonnal beleszeretni, sokszínűsége ugyanis azonnal elvarázsol. Nyáron benépesül a város tengerpartja, így a városnézés mellett a napfürdőzés szerelmesei is hódolhatnak szenvedélyüknek. A batumi botanikus kertet semmiképp se hagyd ki az útitervedből, ahol amellett, hogy csodás trópusi növényeket ismerhetsz meg, varázslatos kilátás nyílik a Fekete-tengerre.

Life.hu tipp

Ha Grúziában jársz, érdemes pár órát szánnod Gorira, Sztálin szülővárosára. A városban természetesen látható Sztálin szülőháza, egy múzeum tele a diktátor személyes tárgyaival, és a kertben ott van még Sztálin luxusvonata is. A diktátor ugyanis félt repülőre ülni, ezért is volt szüksége egy saját, külön bejáratú járműre, amivel utazott többek között Teheránba, Jaltára és Potsdamba is.

Life.hu tipp

A Wizz Air hetente kétszer repül Budapestről a grúziai Kutaiszibe, jegyek 16 990 Forinttól foglalhatók a Wizzair.com oldalon.

Batumi belvárosa Forrás: Thinkstock

Tbiszili, az ezerarcú főváros

Másfél millió lakosával a Mtkvari folyó partján fekvő Tbiliszi Grúzia fő- és egyben legnagyobb városa. Az óvárosban sétálgatva egészen biztosan magával ragadnak majd a hihetetlenül szűk utcácskák, a sokszínű építészeti stílusban épült házak, a régi erkélyek és az, hogy állandóan egy-egy öreg templomba botlik az ember. A Betlemi kénfürdő a város két legrégebbi temploma közé épült, és nem túlzás azt állítani, hogy ez Tbiliszi egyik legkülönlegesebb helye, ahonnan varázslatos kilátás nyílik a Narikala-erődre, ami a 4. században épült.

Forrás: Life.hu

Tbilisziben érdemes befizetned egy lanovkázásra is, biztosan nem fogod megbánni. A több ezer éves építmények mellett ugyanis ott vannak a hihetetlenül modern épületek, ilyen például a Mtkvari folyó fölött húzódó Béke híd, ami üvegből és fémből készült, és Tbiliszi óvárosát köti össze az új negyeddel. A híd éjszaka is csodás látványt nyújt, a díszkivilágítása már messziről vonzza a turistákat.

Tbiliszi Forrás: Thinkstock

Life.hu tipp

Kóstold meg a grúz konyha remekeit a In The Shadow of Metekhi étteremben. Ez az a hely, ahol nemcsak a kilátás lenyűgöző, de a pincérek is dalra fakadnak munka közben. Sőt, ha szerencséd van, elcsíphetsz egy olyan napot, amikor igazi grúz tánccal szórakoztatják vérprofi táncosok a közönséget.

Bortúra Grúziában

Egyes feltételezések szerint a grúz borok a történelem legrégebbi borai, itt ugyanis már több ezer évvel ezelőtt is készítették az isteni nedűt. A grúz borok különleges ízvilágát az adja, hogy fahordók helyett agyagedényekben érlelődnek. A fehérborok is itatják magukat, ám vörösbort vétek nem kóstolni Grúziában, sőt, ár-érték arányban is megéri vásárolni őket.

Life.hu tipp

Ejtsd útba a Chamber of Georgian Wine éttermet, ahol grúz bor és gasztrotúrán is részt vehetsz, sőt, megnézheted, hogyan és hol is készül a tradicionális grúz bor.

Gasztronómia a köbön

Grúz étteremben egy fogást rendelni, és azt egyedül befalni? Felejtsd el, inkább kóstold meg a grúz konyha finomabbnál finomabb különlegességeit. Már maga egy egyszerű, paradicsom-uborka-paprika saláta is mennyei a rengeteg friss fűszertől és a leheletfinom ecettől. Ha Grúziában jársz, a hacsapurit kötelező megkóstolnod, ha teheted, válaszd az adzsáriait: ez egy hajó formájú, isteni, túrós lepény, benne sajttal és nyers tojással. Forrón tálalják, ezért igencsak laktató, utána érdemes egy kis chachát innod, ami a grúzok röviditala.

Forrás: Life.hu

A grúz sajtok mellett sem mehetünk el szó nélkül, a szuluguni például isteni finom. A hacsapuri mellett egy másik nagyon népszerű grúz étel a khinkali, ami kicsit az olaszok töltött tésztájára emlékeztet: az isteni tészta belseje húslevet és gombát vagy húst rejthet, és nem akárhogy kell nekikezdened az elfogyasztásának: a grúzok először kiszippantják belőle a finom levet, és csak azután fogyasztják el a töltött tésztát. A grúzok kukoricalepénye, a mcsadi is említésre méltó, akárcsak a húsok mellé kiváló szilvás szósz, a tkemali.

Grúziában desszert gyanánt főképp aszalványokat kóstolhatsz: tipikus ajándékba is hazahozható édesség a csurcshelá, ami külsejét tekintve egy kis rúd kolbászra emlékeztet, ám ez tulajdonképpen szőlőlébe áztatott mag - ez lehet dió, mandula, mogyoró is. Ha pedig szereted a gránátalmát, kóstold meg a thlapit, ami leginkább egy terítőre emlékeztet, és szárított gránátalmából készül.

Amit látnod kell, ha Grúziában jársz

Ha be szeretnéd járni Grúziát, vannak helyek, amiket vétek kihagyni. Ilyen a Kutaiszi közelében lévő Prométeusz-barlang, amely Európa egyik legszebb barlangja. A legenda szerint Zeusz ide, a Kaukázus hegyére, Khvamlire láncolta Prométeuszt, mert az ellenszegült neki.

A Gelati kolostorkomplexumot a grúz király, Dávid alapította 1106-ban, és a 12-13. században ez volt Grúzia kulturális és szellemi központja.

Grúzia egyik legősibb városát is érdemes meglátogatnod: Uplistsikhét még az i.e. I. évezredben építették, ez tulajdonképp egy kősziklába vájt város, ahol érdemes megnézni, hogyan is éltek az emberek ezekben a barlangszerű épületekben sok-sok évvel ezelőtt.

Mcheta Tbiliszitől közel 30 km-re fekszik, és ez az ország egyik legrégebbi városa: még az 5. században alapították. A két folyó találkozásánál fekvő város 800 évig töltötte be a főváros szerepét, számos műemléke 1994 óta az UNESCO világörökségi listáján szerepel. Itt található egy dombtetőn a Jvari-kolostor, ami a 4. században épült, 2004 óta szintén a világörökség része, 6 éve azonban felkerült a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára.

Szantorini: Álomsziget az elveszett világ fölötthttp://www.life.hu/lifeutazas/20150527-utazas-es-nyaralas-santorini-alomsziget-az-elveszett-vilag-folott.htmlA legenda szerint a görög álomsziget az elsüllyedt Atlantisz fölött helyezkedik el. A csodás kék-fehér épületeiről híres Szantorini valóban olyan, mintha egy rég letűnt kor mesés világát idézné fel. Kalandozz velünk egy kicsit ezen a különleges helyen!UtazásThinkstockKülönleges tájak, különleges élővilág: 4 nemzeti park Európában, amiről talán nem is hallottálhttp://www.life.hu/lifeutazas/20150503-kulonleges-tajak-kulonleges-elovilag-4-nemzeti-park-europaban-amirol-talan-nem-is-hallottal.htmlSzeretsz a jó levegőn sétálni, elmerülni a táj szépségében, és ámulatba ejt a vadon élő állatok lenyűgöző sokszínűsége? Felejtsd el a tömeget, a város zaját és a shoppingolást - az úti cél ezúttal a természet!Utazás--5 hely a Balaton északi partján, ahová el kell menned 2015-ben!http://www.life.hu/lifeutazas/20150504-5-eszaki-parti-varos-amit-erdemes-meglatogatnod.htmlNem lehet elfogultság nélkül írni a Balaton északi partjáról. Ha szereted ezt a vidéket, akkor ez sosem változik meg, ha azonban még nem ejtetted útba, akkor cikkünk neked szól: a sok közül íme 5 város, amelyeket érdemes beiktatnod az idén nyáron az útitervedbe. UtazásOrigoFriss levegő, isteni ételek, káprázatos vidékek - kirándulj a Bükkben!http://www.life.hu/lifeutazas/20150502-kirandulohelyek-a-bukkben-ide-erdemes-elmenned.htmlAz erdő minden évszakban feledhetetlen élményt nyújt, hiszen mindig más arcát mutatja – a tavasz mégis a legkülönlegesebb, hiszen a hosszú tél után ilyenkor szabadulunk ki újra a természetbe. Fedezd fel a Bükk-hegység legszebb kirándulóhelyeit, és gyönyörködj a kizöldülő fákban, a nyíló virágokban, valamint az érdekes látnivalókban.UtazásOrigoAloha, Hawaii! Nyaralj úgy, mint egy sztár!http://www.life.hu/lifeutazas/20150504-utazas-es-nyaralas-hawaii-a-sztarok-kedvenc-helye.htmlAz aranyhomokos strandok, a kivételesen kellemes időjárás és a fesztelen hangulat miatt a Hawaii-szigetvilág a vakáció legfelsőbb foka, ahol hihetetlen sok élménnyel gazdagodhatsz, és ha egy kis szerencséd van, valamelyik világsztárral is összefuthatsz. Hogy melyik szigeten van erre a legnagyobb esélyed? Íme, az A listás hírességek kedvencei! UtazásThinkstockIzlandtól Horvátországig: A Trónok harca fantasztikus utazásra csábít!http://www.life.hu/lifeutazas/20150423-izlandtol-horvatorszagig-a-tronok-harca-fantasztikus-utazasra-csabit.htmlElindult az utóbbi évek egyik legsikeresebb sorozatának várva várt ötödik évadja, aminek első epizódját már a hazai rajongók is láthatták. A Trónok harca új évadját 240 napon át forgatták 5 különböző országban, több mint 5000 statiszta közreműködésével. Ha nem elégszel meg a tévében látott meseszép helyszínekkel, miért nem csodálod meg ezeket a valóságban is? (Sárkányok kizárva!)Utazás--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.