Anyának lenni különleges, semmi máshoz nem hasonlítható érzés - az anyaságot sokan a nők legszentebb feladataként szokták aposztrofálni. Ezért is olyan nagyon megdöbbentők és érthetetlenek azok a gyilkosságok, amiket édesanyák követnek el saját gyermekük ellen.
Gyöngédség, megértés, szeretet helyett bosszú, kegyetlenség és hidegvérű gyilkosság. A következő történeteket csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk.
"Te elkezdted, én befejezem"
Shafilea Ahmed, a 17 éves pakisztáni származású brit lány a középiskolások megszokott életét élte: sokat tanult, készült az érettségire, és jövőjét tervezgette - ügyvéd szeretett volna lenni. A szülei, Iftikhar és Farzana Ahmed viszont egészen más sorsot szántak neki: egy alkalommal, amikor a család hazalátogatott Pakisztánba, a szülők bemutatták Shafileának azt az idősebb pakisztáni férfit, akit férjéül szántak. A szülők egy eltervezett házasságba akarták a lányukat belekényszeríteni, Shafileának azonban egyáltalán nem fűlt hozzá a foga. A szerencsétlen lány elkeseredésében öngyilkossággal is próbálkozott: hipót ivott, ám a testvérei időben közbeléptek, és meg tudták menteni az életét. A házasságba azonban ezután sem egyezett bele, az ellenkezés hallatán pedig a szülők egy szörnyű lépésre szánták el magukat: "befejezték azt, amit a lányuk elkezdett". A 17 éves Shafileát a saját anyja, Farzana Ahmed ölte meg úgy, hogy egy műanyag zacskót tömött a szájába, amitől a lány megfulladt - az egész borzalmat a család 3 másik lányának végig kellett néznie, a gyilkosság után pedig a lány holttestét az apuka egy közeli tóban tüntette el.

Hihetetlennek hangzik, de a szülők majdnem megúszták a gyilkosságot: 2003-ban ölték meg Shafileát, a tetteseket azonban csak 2012-ben ítélték el. A rendőrök a nyomozás során nem találtak a szülőkkel szemben bizonyítékot, 10 évnek kellett eltelnie, hogy egy szemtanú vallomást tegyen az ügyben. Alesha, a meggyilkolt lány egyik húga jelentkezett a rendőrségnél, hogy felfedje azt a szörnyű titkot, amit családja oly sokáig őrzött. A bíróság végül mindkét szülőt életfogytig tartó börtönre ítélte. A gyilkos anyuka egyébként azzal indokolta a bűncselekményt, hogy
tettével csak családját akarta megóvni attól a szégyentől, amit lányuk hozott volna a fejükre azzal, hogy elutasítja a kérőjét.

Véletlen baleset? Szülői felelőtlenség? Eltervezett gyilkosság? Nem telik el úgy nyár, hogy ne érkezne hír felforrósodott kocsiban hagyott gyerekek tragikus eseteiről. Az alábbi brutális történetekből érdemes mindenkinek levonni a tanulságot: fokozottan figyeljünk szeretteinkre, hiszen akár egy meggondolatlan döntés is drámai következményekkel járhat.
Isten akarata
Dena és John Schlosser az egyetemen találkoztak, rögtön egymásba szerettek, és hamarosan össze is házasodtak. Az ifjú pár Texasba költözött, és az asszony két gyönyörű gyermeknek adott életet. Dena egyébként évek óta mentális betegséggel küzdött, de állapotát állandó gyógyszerszedéssel kordában lehetett tartani. A házaspár hamarosan a Water of Life Church nevezetű gyülekezet (egyes volt tagok szerint inkább szekta) elkötelezett hívei lettek, és egész életüket a templom tanai szerint kezdték alakítani. Ezek a tanok pedig meglehetősen szélsőségesek voltak: elutasítottak minden tudományos tézist, a gyógyszereket például ördögtől valónak tartották. A mentálisan beteg Dena így, az egyház tanításának megfelelően elhagyta gyógyszereit - ez a házaspár közös döntése volt egyébként, mivel a hithű férj sem volt hajlandó pénzt kiadni a pirulákért. Mindeközben Dena már a harmadik gyermekét hordta a szíve alatt, a gyógyszerek elhagyása miatt azonban állapota egyre labilisabbá vált. Olyannyira, hogy a szülés másnapján az asszony öngyilkosságot kísérelt meg, sikertelenül. A valódi tragédia azonban már nem váratott sokat magára. Egy nap Dena elméje teljesen elszakadt a valóságtól, hallucinációkat kezdett látni, és hangokat hallott:
Isten azt üzente neki, hogy vágja le 11 hónapos kislánya, Margaret kezeit.

Az asszony a "parancs" hatására konyhakést ragadott, és brutálisan levágta gyermeke mindkét karját. A kislány a szörnyű csonkolást nem élte túl. A gyilkos anya bíróság elé került, ám valós ítéletet nem szabtak ki rá: beszámíthatatlansága miatt Denát kényszergyógykezelés alá helyezték.
Az ultimátum
Penny Boudreau, a 34 éves kanadai anya egyedül nevelte 12 éves lányát, Karissát. Anya és lánya viszonya nem volt felhőtlen, a napjaik folyamatos veszekedéssel és ordibálással teltek. Az asszony aktuális barátjának, Vernon Macumbernek hamar elege lett a patáliákból, ezért arra kérte Pennyt, hogy valahogy végre vessen véget a vitáknak, oldja meg ezt a feszült helyzetet. Nos, az asszony elég egyedi módon értelmezte barátja kérését. Egy este, mikor anya és lánya éppen egy elhagyatott környéken hazafele tartottak kocsival, az asszony könyörtelen döntésre szánta el magát: lánya megölésével tett pontot a családi viszály végére. Miután Karissát kicsalta az autóból, leteperte, rátérdelt a mellkasára, és a nála lévő zsineggel megfojtotta. A gyilkosság után a lánya testéről leszaggatta a ruhát, hogy szexuális bűncselekménynek álcázza szörnyű tettét.

A bűntény másnapján az anya jelentette a rendőrségen a lánya eltűnését. Két héttel a bejelentés után a rendőrök ráleltek Karissa holttestére, és az anya tervei szerint először tényleg szexuális bűncselekményre gyanakodtak. A halottkém azonban megállapította, hogy nem történt erőszak, és a rendőrök az anyára kezdtek összpontosítani. Mikor a nyomozók megdönthetetlen bizonyítékokat hoztak fel Penny ellen, a nő bevallotta tettét, azonban azzal védekezett, hogy
azért ölte meg Karissát, mert a barátja azt az ultimátumot adta neki, hogy válasszon a lánya és közte.
Nos, az édesanya pedig választott. Az asszony jelenleg is életfogytig tartó börtönbüntetését tölti.