Madonna szerint fiát, Roccót az apja vette rá, hogy engedetlenkedjen, és csak azért se akarjon New York-ba menni az énekesnőhöz. A vita odáig fajult, hogy Madonna állítólag kijelentette: börtönbe küldené volt férjét.

Madonna és ügyvédjei azt akarják elérni, hogy tartoztassák le az exférjét, Guy Ritchiet, mivel biztos az énekesnő abban, hogy ő győzte meg közös gyereküket, Roccót, hogy ne akarjon hozzá költözni New Yorkba. 

Mostanság ilyen szívszorító fotókat posztol fiáról MadonnaForrás: Instagram/Madonna

A harc még decemberben robbant ki, amikor Rocco karácsonyra sem akart az anyjához utazni, annak ellenére sem, hogy már két hónapja nem látta, helyette inkább Londonban ünnepelt az édesapjával.

Guy azt állítja, hogy a fia inkább vele és nem Madonnával akar élni, és ezt a bíróságnak is figyelembe kell vennie.

De ennyivel nem zárult le az ügy, az énekesnő ugyanis, a már Amerikában folyamatban lévő per mellett Angliában is indítványozta a tárgyalásokat.

Madonna és Guy Ritchie 2004.09.19-i jeruzsálemi látogatásánForrás: AFP/Menahem Kahana

Az énekesnőnek hivatalosan jogos a követelése, hiszen a bíróság 2008-ban kimondott váláskor leszögezte, hogy Rocco az édesanyjával fog élni, de úgy tűnik, hogy

a 15 éves fiú ezt nem akarja. 

Csütürtökön ismét tárgyalásra került a sor, bár a peres felek nem tudtak jelen lenni a New York-i bíróságon, - Madonna Új-Zélandon, exférje Londonban volt - ezért csak telefonon tudták követni az eseményeket,

de a végeredmény az, hogy Rocco az iskola végéig biztosan Londonban marad. 

A döntés azonban nem jelenti azt, hogy megoldódott a helyzet, a következő tárgyalás ugyanis nyáron lesz -számolt be a Daily Mail.