Alig telt el pár hónap 2017-ből, máris kijelenthetjük, hogy ez az év a meztelenkedés éve lesz. Pedig tavaly is rendesen kitettek magukért a sztárok villantásügyileg, de az idei év ennél is nagyobb pucérságparákat hozhat a vörös szőnyegen. Nézzük 2017 eddigi legnagyobb villantóit!

Lady Victoria Hervey  

Az egyik legrondább majdnemvillantás, amit valaha láttunk. Lady Victoria Hervey, a magamutogatás nagymestere idén is nagyot alakított. Szokása szerint áttetsző ruhát választott, ami alá két méretes mellbimbótapaszt ragasztott fel. Rendeltetésszerűen a bimbótapasz a diszkrét elfedésről szól, Victoria azonban éppen az ellenkezőjét érte el. Az összhatás nagyon közönséges lett.

Lady Victoria HerveyForrás: Northfoto

Lady Gaga 

Az énekesnő a Grammy-gálán keltett feltűnést ezzel az ütős szettel, ami szintén a cicikre helyezte a hangsúlyt. Kíváncsiak lennénk, hogy mivel rögzítik az ilyen felsőket. Ha tudjátok, írjátok meg nekünk!

Lady GagaForrás: Getty Images

Kendall Jenner 

Kendall Jenner nem a vörös szőnyegen, Párizs utcáin lófrált ebben a merész, csillagos bimbótapaszban.  

Forrás: Northfoto

Bella Hadid 

Kendall barátnője, a szintén modell Bella Hadid nem vacakolt a tapasszal, inkább teljes valójában mutatta meg mellbimbóját a Dior eseményén. 

Bella HadidForrás: Getty Images

Halsey 

Az énekesnő idén már kétszer is majdnem megmutatta a kebleit. Az első szettet a Grammy-díjátadón, a másikat a iHeartRadio Music Awardson viselte. Meglehetősen villantásveszélyes volt mindkét szerelése, de ügyesen odaragasztották a felsőt és a ciciövet is, mert nem nagyon mocorogtak az esték alatt. 

HasleyForrás: AFP

Nicki Minaj 

Nicki Minaj a párizsi divathéten, Haider Ackermann show-ján jelent meg aszimmetrikus felsőrészben, aminek a különlegessége az volt, hogy a felső ujjatlan oldala tényleg nem takart semmit.

Nicki MinajForrás: Getty Images

Sundy Carter 

A minden idők legnagyobb villantásai válogatásba is simán bekerülne Sundy Carter vörös szőnyeges ruhája. Az amerikai botrányhős pucér fenékkel és leragasztott mellbimbókkal jelent meg egy eseményen.

Sundy CarterForrás: Northfoto