Depresszióval és pánikbetegséggel küzdött, ráadásul 45 kilósan nem volt megelégedve a testével Simon Alexandra. Amikor édesanyja javaslatára elment egy zumbaórára, hatalmasat fordult az élete. Ma már a legtöbben Fitness Junkie-ként ismerik őt, aki életmódváltó programjával rengeteg nőnek segített pozitív irányba változni, egészségessé válni. Alexandra célja, hogy jobbá tegye az emberek életét.

Hogyan lett a sport a hivatásod? 

A sport mindig is része volt az életemnek. Az egyetem után azonban belecsöppentem a munka világába, és szerettem volna megfelelni, ahogyan nagyon sok nő. Bizonyítani akartam, fantasztikus karrierre vágytam, ami egyébként abszolút távol állt attól, amiről fiatalkoromban álmodtam. Mert az én álmom az volt, hogy írjak vagy műsorokat készítsek, amivel segíthetek az embereknek. De az életem máshogy alakult, és naponta 16 órát dolgoztam egy multinacionális cégnél. Hát éve volt egy pillanat az életemben, amikor azt éreztem, hogy bár minden tökéletesnek tűnik, mégsem vagyok boldog. 

Simon AlexandraForrás: BioTechUSA

Depresszióval, pánikbetegséggel küzdöttem, 45 kilósan elégedetlen voltam a testemmel, önmagammal. Anyukám elvitt egy zumbaedzésre, bízva abban, hogy majd a mozgás kizökkent ebből a letargikus állapotból. És működött! Aznap az volt az egyetlen olyan óra, amikor nem fájt semmi, amikor önfeledt voltam, és ez pozitívan befolyásolta a napom többi részét is. Azt éreztem, hogy szeretném ezt másoknak is megmutatni. Szeretnék a mozgás öröme által segíteni azoknak a nőknek, akik hasonló cipőben járnak, mint én. A zumbától azóta elköszöntem, és már az általam megalkotott edzésmódszert alkalmazom, de minden egyes nap ugyanez mozgat. Szeretném az emberek életét jobbá tenni. Hálás vagyok, hogy egyre több nőnek tudom megmutatni a sport által, hogy mennyire csodálatosak és erősek. Fantasztikus érzés látni, hogy nemcsak külsőleg, de mentálisan is mennyit változik az életük. 

Mi motivált a saját életmódváltó programod kialakításában? 

A saját utam és a vendégeimmel való közös munka. Mint oly sokan, én is mindent kipróbáltam a csirke-rizs-brokkoli kombinációtól elkezdve a makrotápanyag-kalkulátorokon át a borzalmasan egyhangú diétákig. Egyiket sem éreztem túl életszerűnek. Én olyan programot szerettem volna kialakítani, ami egyszerűen követhető, hosszú távon nevel az egészséges táplálkozásra, és könnyen betartható. A mennyiségkontroll nem új keletű dolog. Amerikában, ahol egy évet éltem, már 15 évvel ezelőtt alkalmazták az edzők és táplálkozási tanácsadók. Szemmértékre nevel, változatos, és valóban egyszerű alkalmazni. 

„Én olyan programot szerettem volna kialakítani, ami egyszerűen követhető, hosszú távon nevel az egészséges táplálkozásra, és könnyen betartható”Forrás: Instagram/fitnessjunkiediet

A tanulmányaim és saját tapasztalataim által alakítottam ki a már sokak által kedvelt módszertant, ami nem arról szól, hogy a résztvevők egy többoldalas útmutatót kapnak egy mérőcsészével, hanem folyamatos támogatást tőlem, és egy nagyszerű csoportot, ahol több száz nő osztja meg a történetét, az erőfeszítéseit, a receptjeit, a csoport tagjai pedig támogatják azt, aki változtatni szeretne az életmódján. Azt gondolom, hogy a program kidolgozottsága mellett ebben rejlik az egész sikeressége. A lányok olyan fantasztikus eredményeket érnek el, hogy a táplálkozási programomban részt vevők tábora rohamosan nő. Azt gondolom, nincs is annál jobb reklám, mint hogy egymásnak ajánlják. 

Kiknek ajánlod ezt a programot? 

Mindenkinek, aki szeretne változtatni az életmódján. A többség egyértelműen azért fordul hozzám, mert szeretne megszabadulni a felesleges kilóktól. De szeretném kiemelni, hogy a programom azok számára is megfelelő, akik egy izmosabb, feszesebb testet szeretnének. A táplálkozási programom megrendelése előtt mindenkinek ki kell töltenie egy részletes kérdőívet, amely segít nekem abban, hogy meghatározzam az adott résztvevő számára a szükséges kalóriákat. Ez egy alap, és innen jön az igazi munka, amit én csak finomhangolásnak hívok. 

Nagyon sok nő gondolja azt, hogy a várandósság alatt kettő helyett kell ennie. Mi, szakemberek azonban természetesen tudjuk, hogy ez nem így van. Nagy örömömre szolgál, hogy egyre többen keresnek fel már a babavárás előtt és közben is, hogy a programot kövessék. Sokan hívnak viccesen „babavarázsló”-nak. A vendégeim közül valóban nagyon sokan próbálkoztak már évek óta, hogy szülők lehessenek, és a megváltozott, egészségesebb életmódjuknak köszönhetően már rengeteg Fitness Junkie-kismama és -baba van. Most éppen egy olyan egyetemi kurzust végzek, amelynek középpontjában a várandósság és a táplálkozás áll. Bár én eddig is tisztában voltam vele, de a tanulmányaim maximálisan alátámasztják, hogy a programom tökéletes a várandós nők számára, illetve kismamáknak is. 

Alexandra kilábalt a depresszióból, és már a saját életmódváltó programját oktatjaForrás: Instagram/fitnessjunkiehu

Mindig csak a nőkről beszélek, pedig a programom ugyanúgy alkalmazható férfiaknál is. Természetesen ők sikerességben túltesznek rajtunk... de a férfiak már csak ilyen szerencsések. Rengetegen csinálják egyébként a programot a férjükkel, sőt sokan már a gyerekeiket is így nevelik. 

A teljes életmódváltó program mellett a 8 hetes zsírégető kihívásodat is sokan csinálják. Ez miről szól? 

Az élet a kihívásokról szól. Ez tart minket mozgásban, ez segít abban, hogy elérjük a céljainkat. Ez alappszichológia. Fontos, hogy legyen egy határidő, egy kitűzött cél, szakmai segítség és egy támogató környezet. A programjaimat bárki, bármikor elkezdheti, de nagyon kevesen tudnak igazán kitartóak vagy következetesek lenni, amikor nincs tétje, amikor nincs kinek elszámolni hétről hétre. Én a kezdetektől alkalmazom a kihívást mint motivációs eszközt. Az oldalam a 30 napos edzés kihívásokkal lett népszerű, és nagyon sok nőt állított fel a kanapéról, akiknek azóta az edzés az életük része lett. Ugyanezt szeretném elérni ezekkel a 8 hetes kihívásokkal is. Tehát ez egy extra ösztönzés tőlem azoknak, akik a programjaimmal szeretnének változtatni az életmódjukon. Május 8-án indul egy 4 hetes kihívásom, hiszen hamarosan itt a nyár! Sokan azt gondolják, hogy ennyi idő alatt nem lehet nagy sikereket elérni, de ha megnézitek az előtte és utána fotókat, akkor le fogtok döbbenni. Nagyon látványos átalakulásokat érnek el a lányok ennyi idő alatt, és azt gondolom, hogy egy ilyen kihívás nagyon jó alkalom arra, hogy elkötelezzük magunkat az életmódváltás mellett. 

A szakácskönyvedben milyen recepteket találhatunk? 

Most jelent meg a második receptgyűjteményem. Az elsőt abszolút kezdő háziasszonyoknak állítottam össze. 10 perces, nagyon egyszerű, de közben kreatív receptek találhatók benne, amelyek természetesen teljes mértékben illenek a táplálkozási programomba. A második könyv egy hete jelent meg, és nyári, könnyű recepteket tartalmaz a levesektől a jégkrémekig. Szerettem volna a Fitness Junkie-nők életébe egy kis változatosságot vinni, és új ízekkel megismertetni őket. Nagyon sokan azt gondolják, hogy egy ilyen életmód hatalmas lemondásokkal jár. Félnek belevágni (főleg a nyár előtt), mert kimaradnak majd a családi összejövetelekből, a baráti borozgatós nyári estékből. Én azt gondolom, hogy az a legjobb diéta, amellyel elérhetjük a céljainkat, és közben boldogok lehetünk. Minden egyes receptet úgy alkottam meg, hogy közben ez munkálkodott bennem, és ez az alapja a táplálkozási módszeremnek is. 

Nem kell lemondani a desszertről sem, az alapanyagokat kell megváltoztatniForrás: Instagram/fitnessjunkiediet

Miért érezted fontosnak egy vegán táplálkozási program összeállítását? 

Amikor valaki azt mondja, hogy vegán, akkor mindenkinek az egészség jut eszébe. Rengeteg ismerősöm van, aki ezt az életmódot folytatja, és sajnos azt kell látnom, hogy nagyon szegényes a táplálkozásuk. Szénhidrátban gazdag, fehérjében alacsony, és nem igazán vannak tudatában annak, hogy mely mikrotápanyagokra kellene kiemelten figyelniük az életmódjuk miatt. Rengetegen kerestek meg, hogy szeretnék, ha a programom azok számára is elérhető lenne, akik nem fogyasztanak semmilyen állati eredetű alapanyagot. 

Az alapprogramban és a vegánban is kiemelten fontos a megfelelő mennyiségű fehérje fogyasztása. Az első időszakban mindenki azt érzi, hogy túl sok ez a mennyiség. Azonban nem ez a túl sok, hanem sajnos az a kevés, amit eddig bevittünk. A magyarok nagy szénhidrátfogyasztók, a legtöbb diéta is csak erre fókuszál, pedig testünk számára a fehérje kiemelten fontos. A kezdeti időszakban éppen ezért nagy segítséget jelentenek a programjaimban részt vevők számára a BioTechUSA fehérjekészítményei. Ezekből a laktóz- és gluténérzékenyek is megtalálják a számukra megfelelőt, a rizsfehérje pedig a vegánoknak lehet kitűnő alternatíva. Nagyszerű kiegészítők, hiszen sokkal egyszerűbb egy finom fehérjeturmixot elfogyasztani – rengeteg ízből tudunk választani, mint megenni egy adag húst. A vegánok számára pedig végre egy tiszta fehérjeforrást jelent. A proteinpor ráadásul kitűnően alkalmas sütésre-főzésre, számos ételt gazdagíthatunk vele, sósat és édeset egyaránt. Én minden héten kreálok egy szuper fehérjeporos receptet, hogy még változatosabb lehessen a felhasználás és az életmód. 

A vegán programban is kiemelten fontos a megfelelő mennyiségű fehérje fogyasztásaForrás: Instagram/fitnessjunkiediet

Szerinted milyen az ideális női test? 

Nem hiszek az ideálisban. Nagyon remélem, hogy nincs ilyen. Én ugyanis pont ez ellen küzdök! Nem hiszem, hogy a szép és a fitt az egy mérettől, egy kockás hastól függ. A közösségi médiában, a címlapokon mindenki tökéletes, de ez egy illúzió. Retusált képek, tökéletes pózok, jó megvilágítás, lediétázott testek, amik az év egyetlen napját mutatják meg, miközben otthon nők százai, ezrei ülnek porrá zúzott önértékeléssel, azt gondolva, hogy nincs értelme változtatni, mert soha nem fognak úgy kinézni, mint azok a lányok. 

Pedig azok a lányok sem néznek ki úgy az év összes napján, és én szeretem ezt meg is mutatni. Szeretném, ha az emberek látnák a valóságot, és az motiválná őket. A valóság pedig az, hogy mindannyian harcolunk önmagunkkal. Minden nőnek van striája, egy kis narancsbőr itt vagy ott, de azt gondolom, hogy nem ezek tesznek minket kevésbé vonzóvá. Inkább az, hogy nem vagyunk boldogok önmagunkkal, hogy nem vagyunk magabiztosak. 

A sport és a megfelelő táplálkozás sokat segít abban, hogy egészséges életet éljünk, de én azt gondolom, hogy az igazán csodálatos ebben az, ahogyan ez az egész megváltoztatja a kapcsolatunkat önmagunkkal. Az, hogy mindennap azon dolgozunk, hogy jobbak legyünk önmagunknál, megmutatja, hogy milyen erősek vagyunk. Minden egyes nap szemtanúi lehetünk annak, hogy erősebbek vagyunk, mint gondolnánk. A külsőségek mellett egyre inkább előtérbe kerülnek olyan tulajdonságok, amikről nem is tudtuk, hogy ott lakoznak bennünk. Az ideális test számomra az, amelyik egészséges, jól működik, mindennap azon dolgozik, hogy megváltoztassa mindazt, ami megváltoztatható, és elfogadja azt, ami nem. Az ideális test számomra az, amely bár nem tökéletes, de a tulajdonosa képes szeretni, és ezt nem fél megmutatni a nagyvilágnak. Azt hiszem, ezek a nők a legvonzóbbak! 

Az ideális test számomra az, amelyik egészséges, jól működikForrás: Instagram//fitnessjunkiehu

Milyen tanácsokat adnál azoknak, akik nagyon szeretnének változtatni, mégsem tudnak elindulni az életmódváltás útján? 

Talán azt, hogy a megfelelő időpont nem létezik, tehát, ha erre vársz, akkor elárulom, soha nem lesz ilyen. Kezdd el még ma! Ne félj tőle! Tudom, hogy azt gondolod, hogy hatalmas áldozatokat kell meghoznod, de remélem, ha feljössz az oldalamra, akkor azt fogod látni, hogy lehet élvezni az életet, és közben egészségesen táplálkozni. Le kell számolnod a kifogásokkal! Ha azt gondolod, hogy ez nehéz, akkor az is lesz! Ne hagyd, hogy az a kis hang a fejedben bebeszélje neked, hogy nem vagy képes rá! Gondolj bele, hogy az életedben mennyi és milyen nehéz dolgokat megoldottál már, miért ne menne ez is? Vedd körbe magad motiváló emberekkel! Néha mindannyian elbizonytalanodunk, elcsábulunk! Nagyon jó ilyenkor megosztani ezt másokkal, erőt meríteni az ő pozitivizmusukból! Ezért is kell csatlakoznod a Fitness Junkie-közösséghez, mert ez egy olyan hely, ahol a nők nem rivalizálnak, nem eltapossák és lenyomják egymást, hanem felemelik! Közösen pedig bármire képesek vagyunk!