Egy férfi halálra kínozta saját kisfiát. A 46 éves Michael A. Jones hosszabb időn át és kegyetlen módon bántalmazta 7 éves fiát, Adrian Jonest, akinek testét – miután a szerencsétlen gyermek belehalt az érthetetlen brutalitásba – megetette a disznókkal, hogy eltüntesse a nyomokat. Erős és felkavaró tartalom!

2015 novemberében a hatóságok bejelentést kaptak, hogy eltűnt és vélhetően meghalt egy 7 éves gyermek; ekkor kezdték meg a nyomozást. Más értesülés szerint lövöldözés miatt szállt ki a rendőrség a Jones család által bérelt házhoz. A házkutatás során felfedezték a kisfiú maradványait. „A ház falában több, golyó ütötte lyukat is találtak, el lehet képzelni, hogy milyen lehetett ott élni" - nyilatkozta akkor Michael Williams, Adrian mostohaanyjának testvére az NBC Newsnak. A szomszédok már jó ideje aggódtak a 8 gyermekért, akik közül 2015-ben a legidősebb csupán 11 éves volt.

Heather és Michael A. JonesForrás: Wyandotte County Detention Center

A ház szörnyű volt, szemét mindenhol, romlott étel szaga terjengett, a gyerekek ápolatlanok, koszosak voltak."  - tudta meg a KPHO.

A rendőrség akkor az apát, többek közt lőfegyverrel való visszaélés és kiskorú ellen elkövetett bűncselekmény alapos gyanújával állította elő. A nyomozás során kiderült, hogy mostohája, a ma 31 éves Heather Jones is részt vett a gyermek bántalmazásában.

Forrás: Wikipédia
Őket a mai napig nem találják
Gyerekek, akik rejtélyesen eltűntek, és azóta sem kerültek elő. Tragikus esetek, amelyek nemcsak a családokat, hanem a közvéleményt is megrázták. Az alábbiakban 5 olyan felkavaró gyermekeltűnési ügyet mutatunk be, amit a mai napig nem tudtak megoldani. Vajon mi történhetett velük?

Megörökítették a kínzásokat  

Jen Hoevers, a ház tulajdonosa, Heathernek hozzáférést adott az Apple iCloud-fiókjához, hogy a családi képeket és videókat el tudja tárolni. Mikor Hoevers a letartóztatások után bejelentkezett, elborzadva látta, hogy a kedves gyermekfotók között, a kis Adrian megkínzásáról is vannak fenn képek és videók. A bizonyítékot akkor megosztotta a rendőrséggel, de most, 2 évvel később megmutatta a 7 éves kisfiú anyai nagymamájának, Judy Conway-nek, majd végül a 41 Action News Investigators rendelkezésére bocsátotta. A felvételeken látszik, hogy válik egy vidám és mosolygós kisfiúból egy meggyötört kisgyermek, aki az utolsó képeken már csak üres árnyéka önmagának.

Adrian JonesForrás: kansascity.com

A sokkoló képek és videók betekintést nyújtanak e szörnyű tragédia részleteibe; a kisfiút többször kikötözték, késsel vagdosták, megverték, megalázták, éheztették – mindezt hosszú időn keresztül. Kényszerítették, hogy az őszi hidegben, a kerti koszos medencében nyakig elmerülve álljon órákon át, majd végül a zuhanyzóban, egy székhez kötözve magára hagyták meghalni.

Egy kisfiú kálváriája  

2012-ben, az akkor 4 éves Adriant a hatóságok elvették vér szerinti anyjától, és apja, Michael A. Jones felügyelete alá helyezték. A kisfiú 7 testvérével teljes elszigeteltségben élt, mivel a szülők azt állították, gyermekeiket otthon tanítják. Elképzelni sem lehet, hogy ez a kisgyermek miken mehetett keresztül. A nagymama utoljára 2014 karácsonyán látta unokáját, aki 9 hónappal később meghalt.

Judy Conway, Adrian nagymamájaForrás: kansascity.com
Az utolsó találkozás nagymama és unoka között
"Amikor indulni készültem, erősen átkarolta a lábamat, majd azt mondta, hogy nagyon szeret, velem akar jönni. Én letérdeltem hozzá, hogy elmondjam neki, szeretem, és mindig ott leszek neki, vigyázok rá." - Ez az utolsó beszélgetés Conway-t azóta is nyomasztja, és bűntudata van miatta. - „Egyfolytában csak arra gondolok, vajon hányszor hívott, kérdezte, hogy merre vagyok. Úgy hagyta el ezt a világot, hogy azt hitte, nem szeretem."

 A nagymama a mai napig álmodik még Adriannel, és arról, hogy más véget is érhetett volna ez az egész. „Megtudok valamit, odamegyek, találok egy nagy takarót, széthajtom, és kiveszem belőle Adriant, majd ahogy elsétálunk, csak annyit kérdez; Mi tartott ilyen sokáig, Nana?"

3 évvel később, amikor a rendőrség megérkezett, már csak a kis Adrian maradványait találták meg. A nyomozók elmondták, hogy életük legszörnyűbb esetével találkoztak, mikor a kisgyermek tetemét egy ólban találták meg, ahol a disznók ettek belőle.

Az ítélet  

A 2017-s tárgyaláson Michael A. Jones és Heather Jones is bűnösnek vallotta magát a 7 éves Adrian Jones meggyilkolásában. Mindkettőjüket életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték; a mostohaanya legkorábban 25, az apa 50 év múlva bocsátható szabadlábra.
„Örülök, hogy Micheal és Heather életük hátralévő részét börtönben töltik. Természetesen ez nem hozza vissza Adriant, de jó érzéssel tölt el a tudat, hogy ezt soha többé nem tehetik meg egy gyermekkel sem." – nyilatkozta Judy Conway, a fiú nagymamája.

A kerületi ügyész helyettes, Sheryl Lidtke elmondta, hogy olyan fajta brutalitást, amelyet a 7 éves Adriannek kellett elszenvednie, a közel három évtizedes ügyészségi munkája során még sosem látott. A kisfiú valamikor 2015 szeptember 18. és október 4. között hunyt el. Feltehetően nem a bántalmazásokba halt bele; halálra éheztették.  „Kiszolgáltatott helyzetével szörnyen visszaéltek, elhanyagolták, kínozták, és végül megölték. Biztos vagyok benne, hogy a szenvedése elviselhetetlen volt." mondta Heather Jones ítéletében Lidtke.

A halálra éheztetett kisfiú testét végül a disznókkal etette fel az apaForrás: Thinkstock

Ki a közvetett felelős?  

A nagymama azt állítja, Michael és Heather az Adrien halálát megelőző hónapokban már nem engedte, hogy lássa az unokáját. Judy Conway elmondta továbbá, hogy többször is kapcsolatba lépett az illetékes hatósággal - megpróbálta kideríteni például, hogy milyen jogai vannak a nagyszülőnek a láthatással kapcsolatban, és jelezte, hogy félti az unokáját - mivel azonban bizonyítéka nem volt a veszélyeztetettségre, így aggodalmai süket fülekre találtak.

Most petíciót indított, hogy a Kansas-i Gyermek- és Családügyi Minisztérium hozza nyilvánosságra Adrian aktáját – amelyet a bíró lezárt -, hogy kiderüljön a számára egyértelmű mulasztás. Az minisztérium ezt annak ellenére nem tette még meg, hogy egy 2004-es törvény kimondja; abban az esetben, ha a gyermekkel való visszaélés vagy elhanyagolás halálos kimenetelű, vagy halálos kimenetelt eredményezhetett volna, az aktákat nyilvánosságra kell hozni.