Az, ahogy a társadalom az elmúlt pár évszázad során hozzáállt a mentális zavarokhoz, szomorú és szívszorító. Régebben, ha egy családtagon "furcsa" vagy olyan szokatlan viselkedés jelei mutatkoznak, amelyek megmagyarázhatatlannak bizonyultak, az emberek felelősséget vállaltak, a betegeket otthon gondozták. A századfordulón azonban a mentális betegség elsősorban fenyegetésként lett ismert, és ez mélyen gyökerező társadalmi paranoiát eredményezett. A betegeket bűnözőnek tekintették; így megvonták tőlük alapvető emberi jogaikat.

A kórházakként reklámozott elmegyógyintézetek eredeti szándéka az volt, hogy terápiás kezeléseket és ellátást biztosítsanak betegeik számára, ám a legtöbb esetben pontosan ezek ellenkezőjét tették. Az alábbiakban olyan zavaró történetek mutatunk be, melyek kiváló példái, a mentális betegekkel történő visszaéléseknek.

Elfeledett emberek

A legtöbb esetben egyszerűen megfeledkezett a család és a társadalom azokról, akik bekerültek egy elmegyógyintézetbe. Ezek a kiszolgáltatott, mentálisan instabil emberek pedig remek prédaként szolgáltak az ilyen intézményekben dolgozó, gyakran szadista hajlamokkal bíró ápolók számára. Sok beszámoló szól bántalmazásokról, visszaélésekről és erőszakoskodásokról. Volt, amikor az ott dolgozók, saját szórakoztatásukra egyszerűen cukorkára cserélték a gyógyszereket. Más esetekben az izgatott, nyugtalan, ordibáló betegeket csak bezárták a szobáikba és egész nap hagyták, had tomboljanak vagy épp darts táblának használták őket, ahol a nyíl a nyugtató injekció volt.

Sok beszámoló szól bántalmazásokról, visszaélésekről és erőszakoskodásokrólFotó: Jerry Cooke/LIFE Magazine

Elhagyott gyermekek

Anno, amikor egy gyermek árván maradt, vagy a család nem engedhette meg magának, hogy tovább gondoskodjon róla, két lehetőség közül választhattak; árvaház vagy zárt osztály. Ez utóbbiba sok árva került, mivel bármiféle, a normáltól eltérő viselkedés már okot szolgáltatott a gyógyszeres kezelésükre – ami egy szüleit elvesztő gyermek esetén nem nevezhető ritka jelenségnek. Az ilyen intézmények közül néhány engedte, hogy a kicsik a felnőtt betegek között mozogjanak – ezekben az esetekben a gyerekek hajlamosabbak lettek az erőszakra. Sajnos arról is több történet szól, hogy ezeket a szerencsétlen sorsú gyermekeket szexuálisan bántalmaztak a betegek, vagy épp az ápolók.

Az ilyen intézmények közül néhány engedte, hogy a kicsik a felnőtt betegek között mozogjanakForrás: Youtube
Forrás: giphy.com
Top 5 filmes elmegyógyintézet
Vannak bizonyos visszatérő motívumok, amelyektől a forgatókönyvírók egyszerűen nem tudnak elszakadni. Ha éppen nem egy feldúlt családi fészekben történnek a borzalmak, akkor nagy valószínűséggel egy elhagyott elmegyógyintézet áll a történések középpontjában.

Pincék

Az elmegyógyintézetek általában hatalmas épületek, kiterjedt alagsorral. Az ilyen helyiségek a legfélelmetesebbek, és nem csupán a nappali világosság ritkasága miatt, bizony több sötét tikot is őriz. Az egyik történet egy ápoló brutális megöléséről szól, aki nem volt épp szent. Az egyik beteget addig kínozta mentálisan, míg az öngyilkos lett, ekkor figyelme egy másk páciensre fókuszálódott, aki azonban nem hagyta magát. Egy este – kihasználva a megfelelő alkalmat – lecsapott a nővérre, lehurcolta a pincébe, ott megkínozta, megölte, majd a testét elrejtette az alagsorban.

Az elmegyógyintézetek általában hatalmas épületek, kiterjedt alagsorralForrás: reddit.com

A leláncolt lány

Volt egyszer egy lány, aki bekerült egy elmegyógyintézetbe. Soha nem beszélt senkivel, és ritkán evett, ivott és aludt. Csal bámult az ápolónőkre, a betegekre és mindenki másra. Senki sem tudott vele mit kezdeni. Se a gyógyszerek, se a sokk-kezelések nem segítettek, az állapota nem javult. A dolgozók féltek a lánytól, bár erőszakos sosem volt. Az orvosok úgy döntöttek, megkötözik, és leláncolják éjjelre az ágyában. Később a lány már az egész napját így töltötte. Szörnyű sor ez egy mentálisan beteg embernek.

Az orvosok úgy döntöttek megkötözik, és leláncolják éjjelre az ágyábanForrás: Getty Images

Halott szemek

Egy nő, az 1800-as évek végén került be egy ilyen intézetbe. Nem volt senkije. A többi bentlakóval ellentétben ő többnyire nyugodt volt és nagyon jól viselkedett. Az egyetlen kérése az volt, hogy kinézhessen az ablakon. Folyton csak bámult kifelé, de azt senki sem tudta, mit néz. Ám, volt ennek a nőnek egy másik oldala is; amikor az orvosok vagy ápolók rá akarták bírni a kezelésekre, harapdálni kezdte őket. Egy nap ezt megelégelték a dolgozók és megbüntették, megvakították, hogy többé ne nézhessen ki az ablakon. Állítólag, több betegek is látta, hogy a nő, ezek után is megtalálta az ablakot és ugyanúgy bámult kifelé.

Megelégelték a dolgozók és megbüntették, megvakítottákForrás: vintag.es

Kaparászás

Egy ápolónő, aki a 70-es évek végén mentális betegellátó nővér volt, egy blogoldalon a következő történetet osztotta meg. Az akkori munkahelyén volt egy folyosó, ahol naponta elhaladt egy ajtó mellett, ami akkor raktárként szolgált. Amikor a nővér elment előtte, alig hallható kaparászást hallott. Azt gondolta, hogy egy csapdába esett patkány próbál kijutni, a hét vége felé pedig a hang egyre inkább alábbhagyott. A nővér kíváncsi volt; egy nap megállt az ajtó előtt, magához vett egy zacskót, hogy a bent vélhetően elpusztult állatot összeszedhesse. Amikor kinyitotta az ajtót, rettenetesen megdöbbent, egy halott pácienst talált bent.

Amikor a nővér elment előtte, alig hallható kaparászást hallottForrás: imgur.com