Meg fogsz lepődni, hogy több esetben az élet adta döbbenetes, de igaz történetek szolgáltak egy-egy kedves mese alapjául. Lépj be egy olyan világba, ahonnan gyerekkorodban biztosan sikítva menekültél volna. Korábban már sorra vettünk öt népszerű mesét, most hoztunk még hármat a horror történetek sorából.

Aranyhaj és a nagy pocak

A Disney-változat több elemet is áthoz az eredeti történetből; a lány könnyeinek gyógyító erejét, a boszorkányt, aki bezárva tartotta egy toronyban a fiatal lányt..., de sokkal több közös pontra ne számíts.

A Disney-változat több elemet is áthoz az eredeti történetből, például a boszorkányt, aki bezárva tartotta egy toronyban a fiatal lánytForrás: AFP

Élt egyszer egy gyermektelen pár, akik hosszú ideje vágytak kisbabára. Egyszer azonban az asszony mégis terhes lett. Férje leste a nő minden kívánságát, így történhetett meg, hogy bemerészkedett a boszorka kertjébe, és onnan várandós felesége kérésére kétszer is lopott a galambbegy nevű növényből. Másodszorra azonban a boszorkány rajtakapta, a férfi pedig annyira megijedt, hogy odaígérte születendő gyermekét. Amikor a kislány világra jött, a banya be is hajtotta a tartozást. A lánykát Rapunzelnek nevezte el (németül galambbegy).

Rapunzelt tizenévesen egy toronyba költöztette, ahol gyakran meglátogatta a boszorka – aki egyébként erényének megőrzése miatt tiltotta mindentől és mindenkitől.

Egyszer arra járt egy herceg, aki felmászott a lányhoz annak gyönyörű hosszú haján, és bizony egymáséi lettek úgy, ahogyan az a kedves esti mesékben sosem történik meg.

A herceg azonban a lány kérésére, még a boszorkány visszatérte előtt elment, de megígérte Rapunzelnek, hogy visszajön érte. A lány tette tovább a dolgát, ám egy idő után már a banya figyelmét se tudta elkerülni növekvő hasa. Amikor rájött, hogy Rapunzel terhes, éktelen haragra gerjedt, levágta a lány haját és elzavarta, egyenesen az erdőbe.

Amikor a boszorkány rájött, hogy Rapunzel terhes, éktelen haragra gerjedt, levágta a lány haját és elzavarta, egyenesen az erdőbeForrás: AFP

Időközben a herceg visszatért, és látva a lány hosszú haját kilógatva a torony ablakából megörült, hogy kedvese vár rá. Felmászott, de mikor fent csak a vén banyát találta, bánatában kiugrott az ablakon. Beleesett a tövisbokorba, ami kiszúrta a szemét. A szerelmes herceg vakon indult az erdőbe Rapunzel után.

Mindeközben a lány anyává vált, méghozzá ikreké, akiket a vadonban nevelgetett. A történet vége „happy end”: a herceg rálelt szerelmére, és annak könnyei meggyógyították a szemeit. Boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Jancsi és Juliska

Ez a mese két igaz, vagy régen igaznak hitt történet összemosásából alakult ki, melyek a Frankfurt melletti, spessarti erdőhöz köthetőek.

Jancsi és Juliska meséje két igaz, vagy régen igaznak hitt történet összemosásából alakult kiForrás: AFP

Hänsel és Gretel nagy szegénységben éltek favágó apjukkal és háztartásbeli anyjukkal. A parasztháború idején akkora lett a nyomor és az éhínség, hogy szüleik jobbnak látták, ha kiviszik őket az erdőbe és magukra hagyják két gyermeküket. Ez az első rész, a második simán beleillene bármelyik CSi: A helyszínelők epizódba is.

Egy Traxler nevű tanár könyvet írt Az igazság Jancsi és Juliskáról címmel, melyet 1978 táján tett „nyomozásaira" alapozva fogalmazott meg. Szerinte a favágó, aki gyermekeit az erdőbe vitte, létezett. Járt is a házában, sőt kemencéket is talált az erdőben. Kié lehetett a „sütöde"? Élt egyszer egy Katharina Schrader nevű mézeskalács-készítő nő, akibe bizony szerelmes lett egy jómódú úriember, Hans Metzler. Ám a nő nem viszonozta a férfi érzéseit, és szerelme elől a spessarti erdőbe menekült. Ott vett egy kis házat, remek mézeskalács-sütödét alakított ki benne, és jobbnál jobb recepteket talál ki. Metzlert zavarta, hogy a nő nem szereti őt, sőt még sikeres is egyedül. Mérgében megvádolta boszorkánysággal, de Schrader kisasszonyt végül felmentették. Ekkor a férfi húgával a nő házához ment, majd ott megölték a szerencsétlen nőt, egyikük a holttestet még a meleg kemencébe is betolta. Szörnyű tett volt ez, mely a két nyomorúságos halálba taszított gyermek történetével vegyítve, egy máig igen híres mesét eredményezett.

A mézeskalács ház egy boszorkánysággal vádolt nő történetéből származik, aki egy férfi szerelme elől egy erdőbe menekült, ahol mézeskalácsokat sütöttForrás: Thinkstock

A szépség és a szörnyeteg

A kedves lány és a csúf, szőrös herceg történetét az író, nagy valószínűséggel, az életből merítette.

Az eredeti történetben a Szépségnek nincs neve, két nővére és három bátyja van. Apja kereskedő volt, aki elvesztette vagyonát, amikor hajói elsüllyedtek.. Ám felröppen a hír, hogy az egyik hajó túlélte a vihart, így az öreg a kikötőbe siet. Mielőtt elindul, megkérdezi lányait, hogy mit szeretnének, mit hozzon nekik. Egyedül Szépséget nem érdekli a pénz és a fényűzés, így csupán egy csodaszép rózsát kér apjától.

Az eredeti történetben a Szépségnek nincs neve, két nővére és három bátyja vanForrás: Thinkstock

A hajó híre azonban nem bizonyul igaznak, és a csalódott apa hazafelé eltéved az erdőben. Egy hatalmas kastélyban lel menedéket, ahol – bár nem tudja, ki látja vendégül – eltölt egy éjszakát. Mérhetetlen gazdagsággal szembesül, és távozásakor magához vesz egy-két drága tárgyat. Kifelé menet, a kertben talál egy gyönyörű rózsát, amit letép. A ház ura, a Szörnyeteg ezt már nem tűri el, és meg akarja ölni az öreget. Az elmondja, hogy a lányának szedte, erre a Szörny elengedi, de cserébe a lányt kéri. Hazaérve, a halálra rémült apa elmeséli az alkut gyermekeinek, Szépség pedig önként elmegy a kastélyba.

A 8 valaha volt legrémisztőbb játék
Biztos te is őrzöd legalább egy olyan játék emlékét gyerekkorodból, amit jó szándékkal kaptál ugyan, de valamiért mégsem lettetek jóban. Sőt a legszívesebben valamelyik szekrény mélyén láttad volna, de hiába próbáltál megszabadulni tőle, estére mindig visszakerült a szobádba. Nos, az semmi volt ezekhez a játékokhoz képest!

A személyzet láthatatlan, de Szépség így is mindent megkap, amit csak akar. Rendkívüli fényűzésben él, mellyel a Szörnyeteg próbálja meghódítani a lány szívét. Ám ő többször is kijelenti, ezek a dolgok neki nem számítanak, és kedves ugyan számára a ház ura, szerelmet azonban nem érez iránta. Mivel nagyon hiányzik a családja, a Szörnyeteg megengedi neki, hogy egy hétre hazalátogasson.

Amikor nővérei megtudják, hogy micsoda gazdagságban él, visszatértét a kastélyba késleltetik, a helyébe akarnak lépni. Arra számítanak, hogyha később megy, mint azt a Szörnyeteg kérte, mérgében széttépi húgukat. A lányt azonban nem bántja a Szörny, sőt szíve megszakadt a hiányától. Szépség ekkor ráeszmél, hogy igazából szereti, és csókjával feltámasztja. Az átok lehull, és a Szörnyeteg, jóképű herceggé változik.

A lányt nem bántja a Szörny, sőt szíve megszakadt a hiányától, ekkor a Szépség ráeszmél, hogy igazából szereti, és csókjával feltámasztjaForrás: AFP

Egy másik ismert változat szerint, amikor a lány hazalátogat, bátyjai nem engedik vissza, elmennek, és megölik a Szörnyeteget. A lány szerelmes csókja ekkor is feltámasztja, ám keserű véget ér, a Szörnyeteg ugyanis vérfarkas, és megöli Szépséget. 

A fentiek ugyan mind mesék, de az egész valóságalapját, egy megható, tenerifei szerelmi történet adta. A 16. században még gyakoriak voltak az olyan érdekházasságok, amikor a házasulandó felek csak az oltár előtt találkoztak egymással. Petrus Gonsalvus hypertrichosisban szenvedett, aminek következtében egész testét szőr borította. Mikor felesége meglátta az esküvőjük napján, szinte elájult a rémülettől, de tartotta magát, és az évek alatt valóban beleszeretett a férfiba. 45 évig éltek boldogan, 7 gyermekük született.