A csecsemőgyilkosságok régebben elfogadottabbak lehettek, mint napjainkban, amikor a fogamzásgátlás számos fajtája ismert. A születésszabályozás egyik igen megosztó módja volt ez, amelyben az újszülötteket legtöbbször az anyáik segítették a másvilágra.
Az angliai Hambleden-i Yewden villát először 1912-ben tárták fel, de csak a későbbi régészeti vizsgálatok és mélyebb kutatások során bukkantak rá 97 aprócska csecsemő holttestére. A vizsgálat ugyan nem talált egyértelmű választ haláluk okára, de minden bizonnyal fulladás következtében vesztették életüket.
Dr. Jill Eyers archeológus azt mondta: Az egyetlen magyarázat az, hogy ez egy bordélyház volt. Akkoriban szinte semmilyen hatékony fogamzásgátlási módszert nem ismertek, így pedig igen gyakoriak lehettek a nemkívánatos terhességek a római bordélyházakban.
Bár ma már mélyen elítélendő, ha egy anya újszülött gyermekét megöli vagy magára hagyja, hogy ezt helyette a természet végezze el, az ókori időkben ez korántsem volt ennyire egyértelmű. A régészeti vizsgálatok bebizonyították, hogy az ókori római birodalomban a csecsemőket – egészen kétéves korukig – nem tekintették teljes embernek. Amennyiben egy ilyen korú gyermek elhunyt, még csak nem is temették el őket temetőben, helyette a ház körül ástak nekik egy szerény sírt. Mivel magas volt a csecsemő- és kisgyermek-halandóság, gyakran találtak az ásatásokkor gyermekmaradványokat a lakóépületek közelében.
A Yewden villa ásatásakor talált maradványok száma és a rajtuk végzett vizsgálatok azonban egyértelműen arra utalnak, hogy ezek a csecsemők nem természetes okból hunytak el. Életkoruk megegyezik, mind újszülött baba volt. Tizenkét csecsemő csontvázán végeztek sikeresen DNS-vizsgálatot, amelyből kiderült, hogy közülük hét lány és öt fiú, és mindet különböző anya szülte. Ezek mind arra utalnak, hogy prostituáltak gyermekei voltak, akiket szomorú és igazságtalan okokból anyáik nem tudtak volna felnevelni.
Különböző elméletek és hipotézisek magyarázzák a csecsemőgyilkosság okait az ókorban
Az egyik elmélet úgy véli, a csecsemőgyilkosság jogszerű lehetett a rabszolgatartó társadalmakban. Az újszülötteket ebben az esetben azért ölték meg, hogy anyjuk tovább dolgozhasson, idejét és energiáját ne a gyermekgondozásra vesztegesse.
Egy másik elmélet szerint az ókori társadalmak ugyan nem támogatták, de elnézőek voltak azzal az anyával szemben, aki szegénysége miatt képtelen lett volna felnevelni gyermekét, és ezért születésekor megölte őt. Az anya szemszögéből vizsgálva ez kegyes halál lehetett: jobb volt újszülöttként meghalni, mint éveken át éhezni, majd fejletlenül, betegesen távozni. Nem mellékes az sem, hogy az anyának általában több másik gyermekére is gondolnia kellett, lehetséges, hogy még egy éhes száj a többi életkörülményeit is negatívan befolyásolta volna. Továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy ekkoriban nem igazán ismertek hatékony fogamzásgátlási módszereket, és a terhességmegszakítás veszélyeivel szemben a szülés utáni abortálás az anyára nézve veszélytelen volt. Arra az anyára, aki az esetek nagy százalékában már több gyermekért is felelt.
Bár a Taigetosz-mítoszt már megdöntötték – vagyis nem igaz, hogy a spártaiak erre a hegyre jártak értéktelennek titulált csecsemőiket a mélybe dobni –, az azonban továbbra is tartja magát, hogy a beteg, sérült, torz utódok nagy részének életét születésükkor anyjuk vagy apjuk kioltotta. A szülők ezt nem kegyetlenségből tették, egyszerűen csak figyelembe vették a gyermek későbbi lehetőségeit és a család anyagi helyzetét – hiszen akkoriban nem számíthattak se egészségügyi, se szociális segítségre.
Voltak azonban más szelektálási elvek is. A fiúk értékesebbek voltak a család számára, így gyakran előfordult, hogy az újszülött lányokat egyszerűen kitették az erdőben.
Az ókori kultúrák közül egyedül az egyiptomiról tudjuk, hogy tiltotta a csecsemőgyilkosságot. Ez a virágzó társadalom ugyanis megengedhette magának a jelentős népszaporulatot, ráadásul az orvostudományban is igen fejlettek voltak.