A Geppetto Belsőépítész Iroda eredettörténete 25 évre nyúlik vissza. Az Elek testvéreket a véletlen, de talán inkább a sors fordította a későbbi hivatásuk és egyben szenvedélyük felé. Az ifjonti lelkesedés, az új utak keresése és a semmihez sem hasonlítható látásmód azóta is folyamatos inspirációs táptalajként szolgál számukra, amelyből elsőként egy egyedi bútortervező, majd kivitelező cég, később pedig egy belsőépítész-stúdió nőtt ki. A társtulajdonosnak, Elek Máténak tettem fel két, lényegre törő kérdést, ezekből tökéletesen kirajzolódik fantasztikus sikertörténetük és egyedi munkafilozófiájuk magja, ami sikerük kulcsa is egyben.

Miként lett egy bútortervező vállalkozásból belsőépítészeti iroda?

Az egész akkor kezdődött, amikor egy barát megkért, hogy építsünk a lakásába egy galériát. Én szociológiahallgató voltam, a testvérem műszaki iskolában tanult. Hárman dolgoztunk a galérián, a tervek elkészítésében egy másik barátunk segített, aki szimplán csak szeretett rajzolni. A munka során érintett meg minket először a fa iránti szeretet és tisztelet.

Éreztük magunkban azt a fajta nyitottságot és kreativitást, ami utat engedett életünkben a különböző bútoralapanyagok megismeréséhez, mint a fa, a fém, az alumínium, az üveg, a gránit és a műgyanta. Kitanultuk a megmunkálásukat, később pedig gépeket kértünk kölcsön, és berendeztünk egy egész lakást a magunk készítette bútorokkal.

Elek MátéForrás: Peter KotschyLonely Films

Ebből, mondjuk úgy, hobbiból indult álomból nagyon hamar egy egyedi megoldásokkal kísérletező bútortervező és kivitelező céggé váltunk. Kiállításokra is készítettünk új gondolatokból kipattant bútorokat, amelyek népszerűsége és szakmai elismerése rengeteg motivációt nyújtott számunkra.

"Az emberek itthon is elkezdtek a környezetükkel foglalkozni." – Elek Máté

Az emberközpontú hozzáállásunk már a bútorok tervezésekor is jelen volt: nem csupán a fal méretét vagy az adott szerkény könyvkapacitását vettük alapul. Azon is gondolkodtunk, hogy miként lehetne az adott teret használni, akár falakat eltolni, ajtókat áthelyezni. Ekkor eszméltünk rá, hogy a mi utunk itt nem áll meg, és eldöntöttük, belső terek tervezésével akarunk foglalkozni. Így alapítottuk meg a Geppetto Belsőépítész Irodát.

Minek köszönhetitek a sikereiteket?

Mindig is azt vallottuk, hogy nem minden hozzánk fordulónak fogunk tudni segíteni. A sikereinket elsősorban annak köszönhetjük, hogy köztünk és a megrendelőink között szoros együttműködés, nyílt kommunikáció van, hiszen csak így tudjuk közösen megálmodni azt az otthont, amibe hosszú évekig imádnak majd hazatérni, amivel a család minden tagja elégedett lesz.

Egy elegáns nappaliForrás: geppetto.hu

Rájöttünk, hogy az emberek életkörnyezete a legtöbb esetben nem rájuk szabott, amit ők is éreznek: nem idomul a legideálisabban az élethelyzetükhöz, nem funkcionál megfelelően. Tudják, valami nem jó, valamin változtatni kellene. 

Mi ezt funkcionális térszervezésnek hívjuk, mert nemcsak egy új, trendi díszletet tervezünk nekik a saját elképzelésünk szerint, hanem komplex metódus alapján lassan segítünk bennünk megérteni és megérlelni, hogy mit is kellene átszervezni a térben. Ezután a legideálisabb anyagok, bútorok, forgalmazók kiválasztása már kvázi rutinművelet.

Egy budapesti családi ház étkezőjeForrás: geppetto.hu

„Az első beszélgetés végén már a hálószobában találjuk magunkat." – Elek Máté

Munkaszemléletünk, filozófiánk alapját a megrendelőinkhez való kapcsolódás, az életükbe való részletes és mély bepillantás adja. Épp ezért elengedhetetlen, hogy végig jelen legyenek a tervezési folyamat közben, ami átlagosan 6 hónap, de volt rá példa, hogy másfél évig tartott. Egy ház, lakás tervei nem ott kezdődnek, hogy mik a jelenlegi trendek, és nem is ott érnek véget, hogy mi az, ami épp megtetszett. Minden esetben egy otthon alapjaként kell rájuk tekinteni, és mind az esztétika, mind a használhatóság szempontjából a megrendelők igényeihez, életstílusukhoz kell csiszolni. Amíg eddig eljutunk, az olykor egy kisebb (pár)terápiával is felér. Ahhoz tehát, hogy jól és produktívan tudjunk együttműködni, a megrendelők részéről nélkülözhetetlen a tudatosság és a nyíltság, amik a mi szakmai és gyakorlati tudásunkkal, valamint kíváncsi és nyitott hozzáállásunkkal együtt lesznek képesek a számukra legideálisabb életteret, otthont létrehozni.

A Geppetto Belsőépítész Iroda tervezői üzleti megrendelőkkel is szívesen dolgoznak. Azt a fajta komplex látásmódot, amelyet manapság service designnak, azaz szolgáltatás-tervezésnek neveznek, ők már hosszú évek óta alkalmazzák. Éttermek, hotelek, kávézók és üzletek mellett egy kultikus épület is nekik köszönheti csodás megújulását.