Drew Goodall színészkedéssel próbálkozott, de nem volt annyira tehetséges, hogy a munkáiból meg tudja alapozni az életét. Idővel a meghallgatások sorozatos kudarcai odáig vezettek, hogy elveszítette a lakását. Ő azonban nem akarta beismerni saját sikertelenségét, és inkább az utcát választotta, minthogy visszaköltözzön a szüleihez. Fél évig volt hajléktalan, de mostanra jövedelme eléri az évi 250 ezer fontot.

Az utcára kerülésekor koldulásból próbált megélni, és egy kartondobozban aludt. A hat hónap alatt gyakran támadták meg más, kétségbeesett hajléktalanok és részegek. Ebben a helyzetben sokan lemondtak volna egy jobb élet lehetőségéről, de Drew úgy döntött, tovább küzd.

Drew Goodall az utcán élt, de nem adta felForrás: YouTube/IBTTimes UK

Annak érdekében, hogy megpróbáljon több pénzt keresni, úgy döntött, nem a markát fogja tartani, hanem valamiféle szolgáltatással keresi meg az életben maradásához szükséges pénzt.

A legkevesebb befektetéssel járó munkát választotta, a londoni emberek cipőit kezdte tisztítani. Alázatos és precíz munkájának pár hónappal később meg is lett az eredménye. Egy visszatérő vendége felajánlotta Drew-nak, hogy az irodája halljában dolgozzon tovább. Az utcáról így bekerült egy irodaházba, ahol lehetősége nyílt még több pénzt keresni. A hajléktalan férfi pedig idővel eljutott odáig, hogy ismét legyen tető a feje felett, majd megalapította a Sunshine Shoeshine cipőtisztító céget. Az egyszemélyes vállalkozásból később egy több embert alkalmazó üzlet lett.

Ma több tucat embert foglalkoztat, akikben mind van egy közös vonás: egykor hajléktalanok voltak. Drew Goodall tehát nem felejtette el, honnan küzdötte fel magát, ami nem csupán alkalmazottai helyzetében nyilvánul meg, de rendszeresen támogat különböző jótékonysági szervezeteket is. Az ő története tehát nem csupán az emberi újrakezdésről, de az emberségről is szól. Csodálatos!