Molnár Anikó két terhesség után sem bánja, hogy nem lett anya

család gyermek gyerekvállalás Molnár Anikó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egykori Nagy Ő két babát hordott a szíve alatt: az egyik babát elvetette, a másikat pedig elvesztette. A 45 éves Molnár Anikó ettől függetlenül úgy érzi, minden úgy történt, ahogy kellett, ugyanis soha nem érezte úgy, hogy édesanya akar lenni. 

Az egykori valóságshow-szereplő szerint nem mindenkinek való az anyaság, csak sokan nem merik felvállalni valódi érzéseiket.

"Ismerek olyat, aki imád anya lenni, és olyat is, aki - értsük jól- de ha tehetné, máshogy alakítaná az életét. Én viszont az vagyok, aki nagyjából mindig is tudtam, hogy ez valószínűleg nem az én utam.

Szerintem én már nem leszek édesanya. Kétszer lehettem volna, egyik esetben végül miattam nem valósult meg... Tudom, furcsán hangzik, de nem törtem össze, és egyáltalán nem éltem meg rosszul, hogy mégsem úgy alakult

– mesélte a Borsnak a 45 éves Anikó.

Molnár Anikó - Instagram

A sminktetoválóként dolgozó Anikó nagyon tiszteli az édesanyákat, azonban saját bevallása szerint belőle hiányzik az anyai ösztön.

"Én is szeretem és elvagyok a gyerkőcökkel, de még a bátyám két gyermekének születése sem hozta elő belőlem az anyai ösztönt.

Szerintem sokan nem mernek szembenézni a bennük rejlő valósággal, amivel én simán: hogy a nap 24 órájában nekem sok lenne egy gyerek, ráadásul már egyik lehetséges „apukával" sem vagyok együtt, úgyhogy nagyon örülök, hogy nem lettem egy egyedülálló, kétgyermekes édesanya

- folytatta Anikó, aki elárulta, hogy bár gyermeket nem, esküvőt nagyon szeretne.

"Társat keresek, akivel a szerelem és a barátság ugyanúgy megvan köztünk, és akivel már nem a családalapítás, hanem a közös élmények, az aktív és boldog élet a téma."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.