Földes Eszter vallomása: „A gyermekvállalás küzdelmeivel is dolgom volt, van”

Forrás: Origo -
család Lovasi András Földes Eszter gyereknevelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színésznő nem tervezett családot alapítani, ám az élet úgy hozta, hogy Lovasi Andrással egymásba szerettek, aki viszont nagyon vágyott gyerekre.

Földes Eszter és Lovasi András öt éve boldog házasok. Anno egy forgatáson ismerkedtek meg, ahol a férfi folyamatosan közeledett a színésznő felé, ő viszont eleinte hárította ezt. Később végül belement egy randevúba, mivel folyamatosan kapta a jeleket, hogy talán ő lehet a neki való társ. Úgy tűnik, jól érezte, már az első találkozón szinte beleszeretett Andrásba.

Földes Eszter nem tervezett családot alapítani, majd jött András... Forrás: Origo

A színésznő sosem gondolkozott családalapításon, mert a munkájat teljes mértékben kitöltötte az életét, csakhogy párja már az elején közölte vele, ő bizony gyereket akar tőle, így belevágtak.

„Olyan volt, mint a bungee jumping. Amikor alulról nézed, félelmetes, de közben izgat, aztán felmész, akkor nagyon megijedsz, de végül is statisztikailag egy csomó embernek sikerült már, úgyhogy, ha már ott vagy, ugrasz. Nagyjából így vetettem bele magam a családalapításba" – mesélte Eszter a Best magazinnak.

Nagyon boldogok egy családként, de természetesen ők is küzdenek a mindennapi nehézségekkel, viszont szerencsére egymásra mindig számíthatnak.

„Nem csak Andrással, de a gyermekvállalás küzdelmeivel is dolgom volt, van, és a legjobb társ van mellettem ebben az utazásban" - vallotta be Eszter.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.